Míg a nagyobb, tehetősebb városokban már javában zajlik a pontvadászat (itt most spéci a nagypályás labdarúgásra gondolok), sok csapat már élesben küzd a lehető legjobb eredményért, nem ritkán a bajnoki babérok learatásának megalapozásáért, addig egy olyan kisvárosnak, mint Székelyudvarhely, picivel többet kell, kellett várnia arra, hogy csatába küldhesse legjobbjait.
A felnőtteknél a székely anyaváros kézilabdában, teremlabdarúgásban, asztaliteniszben és női labdarúgásban lesz képviselve a legmagasabb szinten az új bajnoki idényben, és hát persze ott van a pasik megkerülhetetlen, kihagyhatatlan, vallásnak is nevezett játéka, a nagypályás foci, amely esetében pillanatnyilag a harmadosztály a legtöbb, ami adható a Küküllő partján.
Ha megnézzük az erőviszonyokat és a papírformát, bajnoki címről – az összes sportágat tekintve – legfeljebb csak álmodozni lehet, talán egy dobogós helyezés lehet reális elvárás, illetve adott esetben már az is jó eredmény, ha a csapat a mezőny jobbik felében végez, illetve már a tisztes helytállás, a kiesés elkerülése is adhat elégedettségre okot.

Versenysportot űzni Székelyudvarhelyen nem egyszerű, az infrastruktúra elavult, az anyagi források szegényesek, a normál esetben szükséges energia többszörösét kell befektetni, hogy valami jó jöjjön ki belőle a végén. Pedig az elvárások nem kicsik, a sportélet szereplőitől rendre azt várják el, hogy fából csináljanak vaskarikát, ami – döbbenetes módon – néha még sikerül is. Plusz lelki teher, hogy amikor a csapatok kiszállásra mennek valamelyik eldugott romániai községbe, és olyan felkészülési körülményekkel szembesülnek, olyan költségvetésekről hallanak, amelyek Székelyudvarhelyen a tudományos-fantasztikum fogalmát merítik ki. Fájdalmas látni, hogy ki miből gazdálkodhat, miközben te azon fáradozol és szenvedsz, hogy életben maradj.
A Székelyudvarhelyi Sportgálán Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának jövendőbeli elnöke egy érdekes hasonlattal dicsérte az udvarhelyi sportolók teljesítményét. Elmondta, hogy az udvarhelyi volt mozi épületének kéményéből, a téglák közül egy fa sarjadt ki, bizonyítva, hogy még a legmostohább körülmények sem jelenthetnek akadályt, ha létezik akarat, szándék, fáradhatatlanság, elköteleződés. Igen, ez valóban jól példázza, hogy Udvarhelyen legtöbbször miből születnek az olykor valóban elképesztő sportsikerek. Le a kalapokkal!
Bár azért minden sportszerető és minden sportvezető olykor eljátszadozik a gondolattal, hogy vajon mi lenne, ha a „pénz, paripa, fegyver” alapból kijárna, és nem kéne minden bajnoki idényt megelőzően vért izzadni, kőből vizet facsarni, hogy egyáltalán fel lehessen állni a startvonalra.