Fura dolog ez a futball (fodbal, fotball, foci, labdarúgás, kinek hogy tetszik). Százmilliók őrülnek meg érte világszerte, nincs olyan pontja a földnek, ahol ne pattogna a labda, és nincs olyan ember, akinek ne lenne véleménye róla. Míg a focirajongók a várható eredményekről, a mérkőzésekről, a látványos megoldásokról elmélkednek, zengnek ódákat, addig létezik egy fanyalgó réteg is, akik sehogyan sem találják a fociban a szépséget.
Őket is meg lehet érteni, a futball pénz- és időrabló elfoglaltság. Legyen szó akár egyszerű rajongóról, akár sportvezetőről, akár futballistáról, ez a sport teljes embert kíván, és nem kíméli a magánéletet. A futballban nincs idő hátradőlni. Ha dübörög a szezon, egyik meccs éri a másikat. Még fel sem fogtuk a vereséget, vagy a győzelmet, már nyakunkon a következő, és ez így megy hónapokon keresztül.
Manapság elkényeztet bennünket a temérdek sportcsatorna, stream-felület, élőben követhetjük a focit szinte megállás nélkül. Amikor én még kissrác voltam ez egészen másképp volt. A (köz)televízió csak hébe-hóba tűzött a műsorára mérkőzéseket, akkor is leginkább nemzetközi meccseket, a bajnoki közvetítések ritkák voltak. Ha meccset akartál nézni, leballagtál településed pályájára és a korlátnak dőlve nézted a helyi srácokat, vagy vonatra ültél, autóba szálltál és elutaztál valamelyik nagyobb városba.

Már aki akart, mert nem minden embert ragad meg a futball szépsége. Nem tudom, nálam ez hogy alakult ki, az biztos, hogy a családból senkit nem izgatott igazán a foci. Persze a kötelezőket megnéztük, válogatott meccsek, világbajnokságok, de ennél tovább nem rémlik, hogy bármilyen szinten is tényező lett volna otthon a labdarúgás. És ha már rúgás, emlékeim szerint az apám egyetlenegy alkalommal sem focizott velem, de még az sem rémlik, hogy bármikor is labdát láttam volna a közelében. Hogy mégis honnan az érdeklődés, a kötődés, a szenvedély? Erre aligha találunk logikus magyarázatot. Van, akiben kialakul és van, akiben nem. 
Munkámból adódóan rengeteget foglalkozok a focival. Nap mint nap ez tölti ki a gondolataim jelentős hányadát, köti le energiáim javát. Még sincs belőle elegem, és ennek a kulcsát soha megfejteni nem tudtam. Amikor egy fárasztó hétvége, több mérkőzés megtekintése után hazaérek és kezem a távitányító gombjára teszem, gyakran focit nézek. Na, ekkor kérdezi meg életem párja, hogy „Nem unod?”. Én pedig nem mondhatok mást, mint hogy cseppet sem. Csak azt sajnálom, hogy nem jutottam el vasárnap a Madaras – Szentmárton meccsre...