A minap egy kedves fotó került elém a mindennapjainkat behálózó közösségi oldal görgetése közepette. A képen Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere volt látható néhány csíkszeredai gyerek futballistával, akik az anyaországban szerepeltek egy megmérettetésen.
Már megszokott a magyar közbeszéd kétpólusossága. Nem tud olyat cselekedni az egyik politikai oldal, hogy ne szedné ízekre a másik féllel szimpatizáló sajtó, az aktuális megmondóemberek sokszor ordenáré stílusban döngölnek földbe mindent és mindenkit, aki „nincs velük”. Ezt a vonalat bőszen követi a jónép is, úton-útfélen véleményt mond, kritizál, odamond, odaszúr.
A magyar miniszter fotója alatti több száz komment épp’ erről a kettészakítottságról tett tanúbizonyságot. A hozzászólásoknak csupán töredéke szólt konkrétan a rajta szereplőkről, különösen a gyerekek kaptak abszolút mellékszerepet. A kritikusok többsége a fotó láttán a határon túli magyarlakta területekre folyósított magyar állami támogatásokkal kapcsolatosan osztott meg meglehetősen sarkalatos véleményeket.
Visszatérő motívum az anyaországiak retorikájában az adózás, lásd: „nem itt adóznak, ne is szavazzanak ide”, vagy „a mi befizetett adóforintjainkból” történt ez vagy az. Természetesen a focista fiatalok látványa is vörös posztót jelentett a kritikusoknak. Az igazán rosszmájúak arról érdeklődtek, hogy vajon helikopterrel érkeztek-e Budapestre, de olyan is volt, aki a srácok egyenmelegítőjén fanyalgott, mondván, Borsodban nincs ilyen szép ruha a kis sportolókon…

Szédülő fejjel olvastam végig a hozzászólásokat. Egyetlen jó hangulatú(nak szánt) fotó kapcsán izzott fel a gyűlölet, sodort el minden emberi jóérzést a vak gyűlölet. Nem élek Magyarországon, idestova 19 éve Erdély a választott hazám, nem tudom, milyen lehet megélni a hétköznapokat az anyaországon. De azt pontosan jól tudom, milyen megélni a határon túl azt, ha egy erdélyi (kárpátaljai, felvidéki…) gyerek ezt látja, hallja, olvassa. Nem hiszem, hogy ezáltal a magyar gyökerekhez való ragaszkodása erősödne. 
Gondoljunk bele, micsoda helyzet ez. A többségi nemzet szemében bosszantó, felszámolandó probléma a kisebbség, az anyaország pedig csatározások színtere, amiben csupán indulatokat gerjesztő mellékszereplőként jelenik meg a határon túli magyarság. Jelzem, ebben a vitában nincsenek nyertesek, általuk csupán veszít minden és mindenki, gyengülünk és morzsolódunk. Kedves magyarországi főkritikusok: legközelebb inkább szurkoljatok a pálya mellett, mindenki jobban jár…