Hirdetés

A Sportklubról szólnak a hírek

Darvas Attila
Becsült olvasási idő: 2 perc

Nem emlékszem, hogy mikor volt legutoljára ilyen idénye a Csíkszeredai Sportklubnak, amikor ennyire nem az elért eredményekről szólnak a hírek, hanem a folyamatos botrányokról, illetve a félresikerült légiósigazolásokról.
A szezon Netterberg titokzatos érkezésével és eltűnésével indult, akiről azóta sem tudjuk, hogy valójában mi történt. Majd jöttek a félresikerült igazolások indokolt rendezése, és lapátra került Masonius, McNally, valamint Ricci. Nem sokkal később hihetetlen módon a klub ikonikus alakját, Hozó Leventét menesztették, máig megmagyarázhatatlan okokkal. És nem is inkább a menesztéssel van a baj, hanem ahogy közölve volt mindez, egy olyan játékossal/edzővel szemben, mint Hozó Levente. Helyét pedig a botrányosra sikeredett Constantine-LaRose-Novak trió vette át, akik kinevezésük óta folyamatos támadás alatt vannak, leginkább a Magyar Jégkorong Szövetség részéről, és az anyaországi szurkolók révén.
Az év vége Milan távozásáról szólt, aki egyes hírek szerint visszatér Csíkszeredába, míg az év eleje óta Welsh-et keresi hiába a nagyközönség, hiszen nyoma tűnt, és azóta sem lehet róla tudni semmit, csak városi legendák vannak. Közlemény, tájékoztatás nincs. Legutóbb pedig a csapat pontgyárosa, az Erste Liga egyik legjobbja, David Levin tűnt el. Dunaújvárosban még ott volt a jégen, ám a Ferencváros ellen már nem. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Utóbbival kapcsolatban megint városi legendák vannak terítéken. Van, aki szerint a német másodosztályból kapott ajánlatot és elfogadta azt, mások szerint vízumproblémája van, akárcsak a barátnőjének. A jegkorongblog.hu szakportál szerint pedig fizetésproblémák merültek fel, amelyet már nem tudott lenyelni a remek támadó. 
Hogy mi a valóság David Levinnel kapcsolatban, azt nem lehet tudni, hiszen lapzártánkig a Sportklub semmilyen közleményt nem adott ki, hogy akár a jkb.hu cikkét cáfolja, akár a nagyközönséget megnyugtassa a csatárral kapcsolatban, vagy akár Welsh esetében is tiszta vizet öntene a pohárba. Seperjünk mindent a szőnyeg alá, mintha erről szólt volna az egész idény.
Pedig emlékszem, még a nyáron Hozó Levente jókedvvel mondta, hogy az „idénytől kezdve szintet lépünk és helyrehozzuk a kommunikációs problémákat, lesz honlapunk, ott leszünk a közösségi médiában”. Igen, a klubnak lett honlapja, ott vannak a közösségi médiában, csak épp mikor kellene, akkor nem sikerül kommunikálni és csillapítani a kedélyeket. Pedig ha van, aki megérdemli a hivatalos, tényszerű tájékoztatást, mindenféle nagyzolástól és lózungoktól mentesen, akkor az a csíki közönség, amely meccsről meccsre megtölti a Vákárt, anélkül, hogy a klubnak egy lejt is kelljen áldozni a marketingre. Míg máshol lasszóval sem tudják a jégcsarnokba a nézőket bevinni.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!