Elmagányosodási válság van. Nem járunk közösségbe. Nem ismerkedünk. 

Patetikus hangvételű cikkek és tanulmányok sora állítja, hogy mind a barátságkötés, mind a párkapcsolatok létrehozása egyre komolyabb kihívás a társadalom számára. Ami korábbi generációknak egyértelmű volt – mondjuk, kocsmázás közbeni vagy kulturális programokon való egymásra találások –, egyre kevésbé jellemző a mai szocializációs térben. Nem igazán nyitunk ismeretlenek felé, nehezen kezdeményezünk, és nehezen fogadjuk mások közeledését is. Ennek nagyon komplex okai vannak a közösségi média hatásaitól kezdve a Covid okozta törésen és az átalakult „bulikultúrán” át egészen az időhiány és az urbánus életmód sajátosságaiig.

De a kapcsolódásra továbbra is ugyanannyira vágyunk. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a „nyugatabbi” országokban már alapvetőnek számító, de nagyvárosokban, a fiatalabb korosztályok körében itthon is egyre népszerűbb társkereső alkalmazások. Egyik platform a másik után jelenik meg, új trendekre, különböző igényekre reagálva: az ismerkedők kora, szexuális és nemi identitása, az ismerkedés romantikus vagy baráti célja, a regisztráltak érdeklődési köre és még ki tudja, hány aspektus határozza meg, hogy kinek melyik oldal lehet a legmegfelelőbb.

Ez az online környezet, persze, mint a közösségi médiás oldalak általában, számos veszélyt rejt magában. Nőként (és nem csak) nagyon könnyű kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, hiszen semmi garancia arra, hogy valós személlyel beszélünk meg találkozót, és nem egy átverés áldozatává válunk. Emellett a torzító pszichológiai hatás is bizonyított: a folyamatosan pörgő arcokat külsőségekre alapozva ítéljük meg, az emberekre akaratlanul is „választékként” kezdünk tekinteni – és ha a választék széles, a kapcsolat létrejöttéért vagy fenntartásáért való elkötelezettség megszűnik, hiszen „mindig jöhet valami jobb”. Ez önértékelési problémákhoz, negatív önképhez, felszínességhez vezethet, és hosszú távon a már meglévő kapcsolatoknak is árthat.

Személy szerint mindig is igyekeztem távol maradni ettől az ismerkedési módtól. Mégis, olyan sokan használnak a környezetemben ilyen alkalmazást, hogy érdeklődni kezdtem, hogy is működik ez az egész, és egy „expert” barátommal való beszélgetés mélyen elgondolkodtatott. Azzal érvelt, hogy a platform csupán platform – az egyénen múlik, hogy mit csinál vele. Egy önismerettel rendelkező, tudatos felhasználó szinte biztos, hogy nem esik sem más felhasználóknak, sem a torzító effektusnak áldozatul, hisz alapvetően az alkalmazás célja nem valami ördögi dolog, hanem hogy társaságra vágyó embereket elérhetővé tegyen egymás számára. Ha pedig valóban ilyen eszközként tudjuk – helyesen – kezelni, a mai társadalomban igenis megvan a létjogosultsága.

További kérdezősködés után kiderült, hogy valóban, nagyon sokan tudatában vannak a veszélyeknek, és saját szabályokat alkotnak, hogy elkerüljék ezeket: például szigorúan csak egy emberrel beszélnek egyszerre, vagy törlik az alkalmazást az első sikeres randi után. De akad olyan is, aki alternatív, nem romantikus célokra használ ilyen alkalmazást – például utazáskor helyiekkel való ismerkedésre, hogy legyen, aki körbevezeti az idegen környéken; külföldiekkel való találkozásra, hogy gyakorolja az angol nyelvhasználatot; vagy épp egy moziélmény megosztására, ha marad valamiért egy pluszjegye.

Hajlamosak vagyunk a hagyományostól eltérő, új jelenségeket szkeptikusan vagy gyanakvással szemlélni. Főleg, ha azok online térben valósulnak meg. A közösségi médiában való kapcsolattartást nem tartjuk „igazinak”, az ismerkedős oldalakon pedig mindenkiről feltételezzük, hogy „fake” vagy bűnöző. Ez a kockázat kétségkívül fennáll. De a jelenség létezik, és mindennapjaink része lesz, ha tetszik, ha nem – egyszerűen a társadalmi szokások átalakulása miatt.

A médium, ahogy az online tér legtöbb felülete, nem önmagában, hanem a felelőtlen használat által válik károssá vagy veszélyessé. A biztonságos online jelenlét kulcsa tehát nem a teljes elzárkózás és ignorancia, hanem a biztonságos kezelés. Ez pedig nem csupán a felület helyes használatát jelenti, hanem önreflexiót is: szembesülést azzal, hogyan látunk és ítélünk meg másokat, és hogyan akarjuk saját magunkat láttatni. Innen nézve, ezek az online terek akár előnyünkre is válhatnak. A digitális dimenzióban, de talán még inkább a „való” életben.