Mint mindenhol, az Almafák hegyén is minden év szeptemberében megkezdődik a tanév. Almáskertes, a jó tündér, hatalmas szorgalommal készítette elő az iskolát az új tanévre, hogy minden erdőlakó tanulttá és bölccsé váljon. Az iskolában reggelente összegyűltek a kíváncsi seregélyek, a vidám nyuszik, a tanulni vágyó borzok, a kedves pillangók, az egerek, a tücskök és még sokan mások.
Az Almafatanodában mindenféle tudást meg lehetett szerezni, amire az erdőlakóknak szükségük volt, a varázslattól a növénytanig, a békacsók-tudománytól a mézeskalácsház-építésig. Almáskertes volt az iskola igazgatója, tanító nénije, és minden órája lenyűgöző és felejthetetlen volt. Az erdőlakók úgy érezték magukat az óráin, mintha egy varázslatos világban lennének.
Egy őszi napon az iskolai tanítás már javában folyt, de egy buta szamár – történetesen Füles Berci, aki nagy ívben kerülte a sulit – csak a patakparton le­gelészett, és nem foglalkozott az órákkal. Almáskertes aggódva figyelte a lusta szamarat, mert tudta, hogy mindenkinek szüksége van a tudásra, hogy boldog és sikeres legyen az életben.
Az iskola után Almáskertes megkereste az unalmában ámbolygó szamarat, és megkérdezte:
– Miért nem jössz az iskolába, Berci? Sokat tanulhatnál és okosabb lehetnél, mint most.
Berci mogorván válaszolt:
– Az iskola csak az okosabbaknak való, én pedig buta szamár vagyok, nincs esélyem a tanulásra.
Az erdő bölcse, Buga Bagoly, aki a fa tetején ült, hallotta a beszélgetést. Csendben alászállt és mély, huhogó hangon így szólt:
– Nem igaz, Berci, hogy buta vagy. Mindenki képes tanulni, csak meg kell próbálni. Az okosság nem sült galambként érkezik, meg kell küzdeni érte, de ha kitartó vagy, akkor fejlődsz.
Berci nagy fejével – amibe sok tudás beleférne – gondolkodva bámult hol Buga Bagolyra, hol Almáskertes tündérre. Végül lassan, meredező szemekkel bólintott, és azt mondta:
– Rendben, megpróbálom.
Almáskertes és Bagoly örömmel fogadták ezt a döntést. Berci napról napra egyre jobban érezte magát az iskolában. Először nehéznek tűnt, de lassan megértette a leckéket és az értékeit. Az erdőlakók elismeréssel figyelték, ahogy Berci kitartóan tanult és fejlődött.
Az idő múlásával Füles Berci egyre bölcsebbé vált, a Bagoly-diplomát is megszerezte. Megtanulta, hogy a tudásnak mindenki birtokosa lehet, és okosabbá válhat az iskolázással. Most már ő volt az, aki másokat inspirált, hogy tanuljanak és fejlődjenek. Berci megköszönte Almáskertes és Buga Bagoly segítségét, és méltatva beszélt az iskola fontosságáról az erdőlakóknak. Az Almafatanoda olyan hely lett, ahol mindenki megtanulhatta az élet legfontosabb leckéit, és Berci által is bebizonyosodott, hogy soha senkinek nem késő tanulni.