Szenes Beri és Rőt Beri gépükkel vidáman zúgtak a felhők között, amikor egyszer csak furcsa dolog történt. A repülő iránytűje kattant egyet, majd vad pörgésbe kezdett. A mutató úgy forgott, mint a ringlispíl a búcsúban.

– Ez meg mi a csoda? – meredt rá Rőt.

– Szerintem megbolondult az iránytűnk – jegyezte meg Szenes, miközben a gép ide-oda billegve sodródott a szélben.

Hiába próbálták egyenesen tartani az útirányt, a kétfedelűt mintha valami láthatatlan kéz húzta volna lefelé. Végül egy szélroham úgy megpörgette a gépet, hogy a berkék jajgatva kapaszkodtak, majd egy különös szigeten landoltak.

A szigeten mind a négy égtáj felől bolondul fújt a szél. Mindenütt szélmalmok: mezőkön, erdőkön, háztetőkön, az emberek kalapjain. S a lapátokat vadul tépte a szél, mintha le akarná szaggatni őket a helyükről. A szigeten járkálók kabátja is úgy lobogott, mint a felfújt sátrak a szélvihar közepén. 

A Csiklandort elhagyva alig léptek párat, máris eléjük toppant egy apró, de igen hetyke manó, aki dupla szélmalmos kalapot viselt. Alig tudott állni a lábán, úgy rángatta a fuvallat.

– Üdv a Szeles Szigeten! – harsogta a jövevényeknek. – Én vagyok Bőszellő Bandi, a szélmanók és szélmalmok főmestere! Vigyázzatok, mert most minden a feje tetején áll! Az iránytűk megbolondultak, a szelek törvénytelenül, mind a négy égtáj felől süvítenek, a szélmalmok vadul forognak, és senki nem tudja, merre van észak!

Szenes Beri és Rőt Beri összenéztek.

– Ezért pörögtünk mi is úgy, mint a ringlispíl, az iránytűnk bekattanása után! – nevetett Rőt. – Meg kell találnunk, mi okozza a zűrzavart!

Bőszellő Bandi a hegy felé mutatott, ahol egy hatalmas, rozsdás gépezet dübörgött.

– Az ott a Szélirányító Gép. Régen szelíden terelte a szelet, de most megbokrosodott!

A két berke a kétfedelűre pattanva, dacolva a cúggal felkapaszkodott a hegyen lévő Szélirányító Géphez. A Csiklandor csomagtartójából a szerszámosládát kiemelve, az olajozót kézbe kapva, a nyikorgó böszme gépet nyakon öntve, határozott mozdulattal helyretéve a kilazult fogaskerekeket, máris szervizelte, megpreparálta a koros gépet, ami most jobb lett, mint új korában.

– Ha valami nem működik, az olaj segít! – vigyorgott a két kerge birka.

Rőt még a szélirányító propellerét is megpörgette, hogy nagyobb lendületet adjon az irányításhoz. A gép hatalmas csattanással helyreállt, majd halkan dorombolva újraindult és újból a természet törvényeinek megfelelően irányította a szeleket.

Abban a pillanatban a szigeten helyreálltak a szelek, és az iránytű mutatója is újratájolta magát, szépen észak felé mutatott. A szélmanók főmestere tapsolva ugrált.

– Megmentettétek a szelek rendjét! – kiáltotta, és ajándékba adta Beriéknek a szélmanók különleges iránytűjét, amely mindig megmutatja a legérdekesebb kaland felé vezető utat.

Szenes és Rőt boldogan kapaszkodott vissza a gépbe. 

– Most már tudjuk, merre van észak! – rikkantotta Rőt.

– De kit érdekel az észak, ha minden út kalandhoz vezet? – nevetett Szenes.

A két kerge berke újra felemelkedett a kétfedelűvel, s a szélmanók különleges iránytűjének útmutatása szerint elindultak megkeresni a következő furcsaságot a nagyvilágban.