– Hogyan alakult a hivatása?

– Az „érlelődés” folyamatában sokszor választ kellett adnom hivatásom mikéntjéről, hogyanjáról, s ma sem érzem ennek tökéletes voltát. Tudom és szent tényként élem, hogy megalkotásomtól kezdve, Isten formáló tevékenységében sokan voltak, vannak, akik aktív és stabil jelenlévőkként munkálkodnak. Szüleim igenje életemre, nagyszüleim (különösképpen nagymamám) valakivé formáló nevelése, a borszéki közösség elfogadó magatartása, plébánosaim, tanáraim, szemináriumi elöljáróim megtartó, értékekben növekedésemet szolgáló fáradozása, sok jóakaratú ember, olykor ellenség (is) rám való hatása bizonyíték arra, hogy minden engem ért történés Isten akarata és műve. Hivatásom egy életfolyamat, melyben az összekulcsolt kéz és a nyitott szív kölcsönösen kell átjárja egymást! Boldoggá tesz a tudás arról, hogy Isten vágyta a létemet, bizalmát adta, és nem vallhatok szégyent!

– Milyen meghatározó istenélményei voltak, amelyek a papság felé vezették?

– Rádöbbenésként élek meg részeket a mindennapokból. Az, ami termeszétesként, olykor monotonként „közlekedik”, arról gyakran kiderül, hogy mégsem az! Az életfunkciók képességeire való rácsodálkozás, a teremtett világra való rálátás, a társ megismerése és elfogadni tudása, az isten(arc) felfedezése a természet harmóniájában valóságos istenélmény! „Varázslatos” történéseim nem voltak, azonban igyekszem, hogy ebben a rácsodálkozó folyamatban, a felfedezésben „elvarázsolva” legyek.

– Mi lesz a papi jelmondata?

– Sokszor kerül majd pillanat és lehetőség a felsóhajtásra… A csodát az adja, ha ezt valaki Istenben teheti. Én szeretném! „Én igaz Atyám!” Hitvallásként fogom fel. Jézus főpapi imájából vettem e mondatot és választottam jelmondatommá. Gyermekkoromtól meghatároz, a jövőben pedig kötelez. Központi gondolat az igazság, mely ma már elidegenedetté vált társadalmunk színterén, a közhasználatban némaságra ítéltetett! Ott van az Atya. Folyamatosan tudatosul bennem az Őt igénylő szükségem. Kell az Atya a valódi gyermekséghez. Egy jó Atyától tanulva válhatok jó atyjává elsősorban saját magamnak, a társnak és az egyházközségnek, és mindez személyes, intenzív – én is benne vagyok. Az igazság szemlélése, megélése teremti meg az Atya és az én kapcsolatom mélységét és valódiságát, melyben mindenki más teret nyer. Vágyom, hogy ez a jelmondat életem lehelete, örömöm alkotója, szenvedésem könnyedsége, haláltusám végszava, végül pedig az Atyával való találkozás örökkön hálaadó himnusza legyen!

– Milyen üzenetet, esetleg kérést fogalmazna meg a papszentelésen részt vevő családtagjainak, rokonainak, barátainak?

– Hálát adok nekik életem elfogadásáért, az idő minőségéért és a szerető térért, amelyben formálódni tudtam. Megmaradni embernek az embertelenségben, hithűnek a hitetlenségben, krisztusinak a kereszt viselésében, boldognak és szerető kereszténynek – ezt kívánom számukra. Életem, szeretetem és imám kísérőtársuk lesz.

– Hogyan tekint a jövőbe?

– Mindig hittem a jövő szépségét, gyümölcsöző vonását. Van élményem róla, hiszen a múlt egykor jövő is volt. Akarom a szép, az őszinte munkát, annak hiteles vonását. Jobb egyenes gerinccel, mint gerincferdüléssel bujkálni és leselkedni. Életelemem a kommunikáció… Nem tartom magam rosszkedélyű „gyermeknek”, sőt széles a bizalmi terem! Ezt az utat együtt, közösségben és közösségért érdemes járni. Vállalom és várom a jövőt, benne az embert, a kapott lehetőséget. Igyekszem úgy lenni benne, hogy a végítélet napján ezekkel a szavakkal lépjek Teremtőm elé: „Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.” (Jn 18, 9)

– Mikor lesz az első ünnepélyes szentmiséje?

– Az első ünnepélyes szentmisémet 2022. július másodikán, szombaton 13 óra 30 perckor mutatom be a borszéki plébániatemplomban.