Kapcsolatépítés az ízek által

HN-információ

Kilencedik alkalommal szerveztek főzőversenyt a gyergyó­szent­miklósi Szent Miklós Napok részeként, a gasztronómiai megmérettetés pedig immár nevében is fesztivállá nőtte ki magát. Közel ötven csapat főzött szombaton, a szakmai zsűri pedig ezúttal is több kategóriában osztott díjat. A részt vevő csapatok képviselői rámutattak: főként a hangulatért jelentkeznek minden évben, de a kulináris kavalkád szerezte élmény mellett a kapcsolatépítés sem elhanyagolandó szempont.

Ezúttal is több visszatérő csapat érkezett a határon túlról, első alkalommal pedig a gyergyói községek, egész pontosan Gyergyóditró, Gyergyócsomafalva és Gyergyó­új­fa­lu is benevezett a gasztronómiai fesztiválra. A jó hangulat megteremtéséről a fellépő zenekarok gondoskodtak, a standoknál pedig ingyenesen kínálgatták a finom falatokat a látogatóknak. A nagy tömegben néha feltűnt még Szent Miklós püspök is, aki cukorkát osztogatott a gyermekeknek, és természetesen számos fénykép készült a fehérszakállúról.
– Mindenki az infrastruktúrára gyúr, pedig a közösségépítés is legalább ekkora fontossággal bír – fogalmazott lapunknak Gyer­gyóújfalu polgármestere, Egyed József, állításával pedig a ditrói községvezető, Puskás Elemér is egyetértett, mondván, reméli, hogy ezentúl minden évben részt vehetnek a fesztiválon.

A Magyarországról érkezett Pusztavámi Vadkanok asztalán végig ott díszelgett a tavaly elhódított vándorkupa, amelyet – számos egyéb díj mellett – idén is hazavihettek. Azt mondták, ők otthonról haza jönnek, és ugyanígy vélekedett a felvidéki Somorja polgármestere, Orosz Csaba is.
A Somogy megyei Karád község csapatát a polgármester, Schadl Szilárd vezette, aki rámutatott, harmadik éve vesznek részt a fesztiválon, ezúttal pedig többek között egy helyi specialitást, karádi kanászlevest készítettek a zsűrinek.
A standok között haladva a Mámi s Táti csapatnévre lettünk figyelmesek. Mint kiderült, egy ráckevei házaspárról van szó: Szász József csomafalvi, felesége, Veronika pedig alfalvi származású. Ők is először vettek részt a gyergyószentmiklósi gasztrofesztiválon, és természetesen remélik, hogy folytatása is lesz majd.

Több kategóriában díjaztak
A levesek kategóriájában két első díjat osztottak ki, amelyet az Ekés Ízek, illetve a Viridis Csónakház nyert, a káposztás ételeknél a Ben-Com-Mixt főztje nyerte el leginkább a zsűri tetszését, a húsos ételeknél pedig a pusztavámi csapat végzett az élen. A legtöbb díjat egyébként a Viridis, illetve a pusztavámi csapat nyerte. Előbbiek többek között a kocsonyamustra fődíját jelképező serleget, valamint egy szakmai különdíjat is hazavihettek, míg a Fejér megyei csapat a vándorserleg, illetve a húsos ételek fődíja mellett a süteménymustrán is első helyezést ért el. Mindezek mellett, idén is külön verseny volt a forralt bornak, amelyre például az egri csapat kétfélével is benevezett.
– Természetesen motivál, ha nyerünk, és jólesik az elismerés, a gazdag menüsorral viszont elsősorban magamnak szeretnék bizonyítani – fogalmazott a Viridis csapatában sürgölődő Balázs Antónia, aki nem mellesleg a Székely Konyha műsorvezetőjének, illetve lapunk munkatársának, Jánossy Alíznak a lánya. Nem titkolt célja, hogy édesanyja nyomdokait kövesse, hisz mint mondta, szakácsiskolába jár, így mindenképp a gasztronómiai pályán folytatná tevékenységét.
A fesztiválnak ezúttal is volt karitatív célja: az adományokból összegyűlt 4056 lejt idén is az értelmi fogyatékosokat foglalkoztató gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület kapja.

Kertész László



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!