– Ki Czirják Ottó?

– A Hargita-hegység lábánál fekvő, tősgyökeres székely faluban, Csíkmadarason születtem 1998. július elsején, szüleim második gyermekeként. Az általános iskolát szülőfalumban, a középiskolát a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban végeztem. Minden gyermeknek megvan a maga álma, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Számomra ez az álom a papság, ami nagyon közel van. Jelenleg a pappá szentelésre koncentrálok.

– Hogyan alakult a hivatása?

– Nagyon nehéz a hivatásról beszélni. Az emberi fogalmak nem elegendőek annak kifejezésére. Mindenképp a vallását gyakorló családban, a helyi közösségben, majd pedig a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban raktam le Istennel való kapcsolatom alapköveit, amelyekre mind a mai napig bátran építkezhetek. Ebben a környezetben éreztem meg Isten hívó szavát. Isten csalogatott az oltárhoz, hogy ministránsként neki szolgáljak. Mindig jól éreztem magam a templomban, szerettem paposat játszani, többen mondták, belőled pap lesz. Imádságaimban és ott legbelül is erre éreztem késztetést. Igen, Isten kegyelme nélkül nem lehetnék e csodaszép kaland részese. Hiszem, és érzem, hogy ő gyújtotta lángra bennem a hivatás lángját, melyet fokozatosan ismertem fel. A családom, plébánosom, általános iskolai, középiskolai tanáraim és nevelőim mintegy útjelzőtáblaként segítettek hivatásom felismerésében, illetve formáltak, hogy válaszolhassak a Mesternek, aki a papságra hívott. Az igen kimondása után 2017 nyarán felvételt nyertem a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Szemináriumba, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Teológia Karának Pasztorális Intézetébe. Azóta is érzem, és tapasztalom, hogy boldog vagyok, hogy jól döntöttem. Természetesen a készület alatt voltak nehéz pillanatok, bizonytalanságok, küzdelmek, kudarcok lelki és szellemi síkon is. Előfordult, hogy ezekben a pillanatokban nem értettem Istent, miért nem tesz valamit, hisz ő hívott meg. Utólag azt mondhatom, mindent megtett – csak nem úgy, ahogy én gondoltam –, és hiszem, hogy ezek a helyzetek mindenképp csiszolásomat, fejlődésemet szolgálták, megerősítettek.

– Milyen meghatározó istenélményei voltak, amelyek a papság felé vezették?

– Számomra az istenélmény, istentapasztalat nem más, mint Isten gondviselése, szeretete, melyet megérezhettem, megtapasztalhattam eddigi életem során. Szintén annak tartom az erőt, a kitartást, a lelkesedést, amelyet Isten azért adott, hogy ezen az úton járhassak. Ezek nélkül önerőből nem lettem volna képes idáig eljutni. Az imádságban, szentségimádásokon, a hivatásomról való elmélkedésben megtapasztalt isteni jelenlét, a megtapasztalt és érzett béke, illetve öröm számomra az a hajtóerő, mely a papság felé vezetett, és ezen az úton tart. Ezenkívül Istent, az ő gondoskodó szeretetét ismerhettem meg azokban a személyekben, akik ezen az úton segítettek, egyengettek: a családom, plébánosom, elöljáróim és barátaim. Hála Istennek, általuk az Úr gondviselését érhettem és érhetem tetten az életemben.
– Mit tart a papi hivatás legszebb feladatának, illetve legnagyobb kihívásának?

– A papi hivatás legszebb feladatának tartom, hogy Isten szolgájaként mindenki szolgája lehetek a szentmiseáldozat bemutatása, a szentségek kiszolgáltatása, az imádság és a tanítás által. Öröm, hogy azt az Istent mutathatom meg, vihetem közelebb testvéreimhez, akit én is megtapasztaltam. Öröm, hogy közösségben, a közösséggel építhetem Isten országát. A legnagyobb kihívásnak találom, hogy az egyre inkább átalakuló társadalomban és világban nehéz úgy jelen lenni, úgy szolgálni, hogy az emberek megsejtsék Istent, és közeledni akarjanak felé.

– Mi lesz a papi jelmondata?

– Imádságban arra jutottam, hogy a Zsoltárok könyvéből választom a jelmondatomat, amely így hangzik:„Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat.” (Zsolt 16,5) Úgy érzem, szépen kifejezi tapasztalataimat, meggyőződésemet: Isten meghívott és küld engem, velem van a jóban és a megpróbáltatások közepette is, erőt ad mindahhoz, ami rám vár. Ezzel a tapasztalattal, meggyőződéssel, hittel indulok el a papi életre, Isten és a hívek szolgálatára.

– Milyen üzenetet, esetleg kérést fogalmazna meg a papszentelésen részt vevő családtagjainak, rokonainak, barátainak?

– Üzenetem az, hogy ki-ki saját életállapotának megfelelően ott, ahol él, dolgozik, jelen van, valódi keresztényként tanúságot tegyen Istenbe vetett hitéről. Mindenki tegye oda a részét az Isten ügyéhez. Isten mindannyiunkra számít! Kérésem az, hogy imádságban kísérjük egymást a továbbiakban is. Az imára kulcsolt kéz nem felesleges, hanem hajtóerő, melyet előbb-utóbb tapasztalni fogunk.

– Mikor mutatja be első ünnepélyes szentmiséjét?

– Első ünnepélyes szentmisémet Csíkmadarason, 2024. július 7-én, vasárnap, 13 órától mutatom be.

– Hogyan tekint a jövőbe?

– Papi jelmondatom szépen kifejezi. Hiszem, hogy Isten a kezében tart, irányítja életemet. Azért imádkozom, hogy Isten bárhová is rendeljen, bárhová is küldjön, mindig és minden körülmények között, életemmel és szolgálatommal Meghívóm nyomába lépve hiteles papként Isten kegyelmének méltó közvetítője és szeretetének tanúja lehessek.