– Legtöbben jégkorongozóként ismerik. Hogyan kezdődött a sportolói karrierje?

– Ötévesen kezdtem jégkorongozni. Alig múltam tizennégy, amikor Budapestre költöztem, ugyanis felvettek az Újpesti Jégkorong Akadémiára. Tizenhat évesen aláírtam életem első profi szerződését, és bemutatkozhattam a felnőttcsapatban. A tizenhét éves pályafutásom során játszottam az Újpesti Torna Egyletnél, a Csíkszeredai Hockey Clubnál, a Brassói Coronánál, a Csíkszeredai Sportklubnál és a Gyergyói Hoki Klubnál. Ráadásul ezzel egy időben a romániai válogatottba is behívtak. A Gyergyói HK színeiben a 2019–2020-as szezonban léptem utoljára jégre profi jégkorongozóként, jelen pillanatban a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál dolgozom erőnléti edzőként, emellett Csíkmadarason igyekszem aktívan részt venni a civil mozgalmakban, önkéntes tűzoltóként és a sportélet szervezésében is tevékenykedem.

– A hokis pályafutását követően vadfotózásba kezdett. Ez elsőre kissé éles váltásnak tűnhet…

– Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy szülinapi partin, ahová magammal vittem a kompakt fényképezőgépemet is. Az eseményen egy profi fotós is részt vett, és megkértem, hogy az én gépemmel is készítsen rólunk fotót. Átvette, nézegette, és nagyon lekezelően beszélt a gépemről. Eléggé felidegesített a viselkedése, vásároltam is egy jobb teljesítményű gépet. Természetesen az új fényképezőgép beszerzését megelőzően igyekeztem a szakmabeliektől érdeklődni arról, hogy ők milyen fotómasinát ajánlanának.

– Hogyan jutott el a vadak világából a babafotózásig?

– Gyakran teszik fel a kérdést, hogy jött ez a két eltérő témafotózás. Egyik nap ülök az erdőben, és fotózom a vadállatokat, rá két napra pedig egy újszülött csecsemőt. Ez tényleg a két véglet. Vadfotózással kezdtem, először testhezálló feladatnak éreztem, és utólag sem bánom, hiszen szeretek a természetben lenni. A vadak fotózásában nem válogatok, minden fajt szívesen fotózok, a különbség mindössze annyi, hogy egyes állatfajok nehezebben kerülnek lencsevégre. Fotóztam medvét és farkast is, de hiúzt még nem sikerült, bár utóbbi kettőt nagyon nehéz lencsevégre kapni. A későbbiekben is szeretnék ritkább állatfajokat megörökíteni, olyanokat, amelyek sokkal óvatosabbak, és kerülik az embert. Medvét szinte lépten-nyomon fotózhatunk Székelyföldön. Néha a közeli vadásztársulatok is felkérnek, volt erre példa a közelmúltban is: egyik vadászbál alkalmával megkért a társulat igazgatója, hogy a vadfotózás során készült képeim közül párat bocsássak tombo­lajátékra, nyereményként. Az újszülöttfotózás egy teljesen más műfaj, a környéken is kevés az erre specializálódott fotós, én próbálok ebben is egyedi megközelítést alkalmazni. A babafotózás mellett időnként keresztelők és más események fotózását is vállalom. A fotóim egy részét feltöltöm a közösségi média felületeire, így jön egy-két megkeresés, felkérés. Természetesen tudom, hogy sokkal többet kellene hirdetnem, de annyira nem szeretem reklámozni magam. Elsősorban hobbiként tekintek a fotózásra, nem mint fő megélhetési formára, és ehhez nekem elég is ennyi reklám.

– Került már veszélyes helyzetbe vadfotózás során?

– Egyetlen alkalommal fordult elő, hogy a medve 5-6 méterre volt tőlem. A nagy géppel nem tudtam lefotózni, mert túl közel jött hozzám, a telefont pedig az álcám miatt nem tudtam elővenni. De ezt leszámítva ez idáig szerencsére nem voltam életveszélyes helyzetben.