– „Medvejárás” tekintetében a tél viszonylag eseménytelen volt, aztán nemrég két alkalommal is újra emberre támadt a nagyvad. Az addigi hosszabbnak tűnő nyugalom minek tudható be – hogy a medvék téli álmot alszanak, vagy már a tavaly életbe léptetett kilövési kvótáknak?

– A téli álmot alvó fajoknál a tél keménysége szerepet játszik a táplálkozási stratégiáik meghatározásában. Az elmúlt évek enyhe telei, a magasabb téli átlaghőmérséklet és a hóviszonyok, úgy tűnik, befolyásolják a barna medvék téli álmát is. A megelőzési kvóta rövid távú hatását véleményem szerint még kissé korai lenne megítélni, de azt meg kell mondanom, a számok azt mutatják, hogy csökkentek a barna medvék okozta vadkárok a székelyföldi megyékben.

– Mikor kezdődött és mi vezetett a Székelyföldön elharapódzott medveproblémához?

– Feltételezésem szerint a 2016-ban betiltott medvevadászat közvetett és közvetlen módon is hatott a faj okozta vadkárok ugrásszerű növekedésére. Közvetlen módon a kiesett mortalitási faktor miatt óhatatlanul tovább növekvő medveállományon keresztül, míg közvetetten a vadászat hiányában a helyi lakosságban kialakuló kiszolgáltatottságérzeten keresztül. A 2016–2021 közötti időszakban a barna medvék okozta problémák kezelésére kevés gondot fordító romániai döntéshozók véleményem szerint egy olyan nehezen visszafordítható folyamat elindulását nézték tétlenül, amit aztán a 2021–2023 közötti számos jogszabályi módosítás és korrekció sem tudott megfékezni. Ez egy nagyon sok tényezős probléma, és többek között az évek során azt észleltük, hogy a természetvédelem igencsak eltávolodott a vadgazdálkodástól. Ennek a kapcsolatnak a megerősítésére kellene törekednünk, mivel a vadgazdálkodás aktív természetvédelem.

– Hogy lehet a medvéket távol tartani az otthonoktól, gazdaságoktól, termőterületektől?

– A legjobb védekezés a megelőzés, ezért a medvéket vonzó tényezőket kell megszüntetni. A háztartási hulladék megfelelő kezelése, valamint a medvebiztos kukák nagyban segíthetnek. Romániá­ban a zöldszervezetek szerint a villanypásztor és a pásztorkutyák biztos megelőző megoldást jelentenek a nagyragadozók támadásai ellen, de hogy egy villanypásztor felszerelése és karbantartása hosszú távon milyen anyagi költségekkel és emberierő-igénnyel jár, és hogy milyen ökológiai lábnyoma van, milyen hatással van a természeti sokszínűségre – arról már nem esik szó. Pedig rengeteg negatív vonatkozást lehetne említeni. A székelyföldi kultúrtájban helye van és helye kell legyen a barna medvének is. Nem lehet határt húzni, nem lehet medvementes övezetté nyilvánítani területeket, hisz a statisztikák is azt mutatják, hogy a fajnak kedvező életterek növekednek. Viszont nem szabad szem elől téveszteni, hogy a barna medve egy opportunista faj, táplálékként mindig a legkönnyebben megszerezhetőt fogja előnyben részesíteni.

– Miért válhatnak veszélyessé, agresszívvá a nagyvadak? Ha szembekerülünk egy medvével, netán egy bocsos anyamedvével, mit tehetünk?

– Sajnálatos módon Hargita megyében 2015 óta napjainkig több mint százhúsz embert támadott meg barna medve. Negyvennél több áldozat történetét hallgattam végig, és több olyan eset is volt, ahol lakott településen belül, az áldozat saját udvarán, lépcsőjén történt az incidens. Többen életre szóló, maradandó sérüléseket szenvedtek, és végzetes támadásra is volt már példa. Meg kell jegyeznem, hogy a kiváló csíkszeredai mellkassebész, dr. Adrian-Cristian Dobrică szaktudása és tapasztalata több mint hatvan áldozat életét mentette már meg… Nincs jó recept arra, miként lehet túlélni és a lehető legkisebb sérüléssel megúszni egy ilyen támadást. Egy kifejlett példány, ha meg akarna ölni egy embert, mancsának egyetlen csapásával megtehetné. E találkozások többsége hirtelen és villámgyors, ezért szoktam mondogatni, hogy addig nincs gond, amíg látod a medvét – amikor nem látod, és váratlanul találkoztok, az már nagyon veszélyes tud lenni. Ha valaki medvét lát vagy észlel, hagyja békén. Bármennyire is szelídnek tűnik, ne próbáljon közelebb merészkedni, zavarni őt. Ha bármilyen okból testközelből találkoznánk medvével, próbáljunk higgadtak maradni, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, és igyekezzünk ellenkező irányba távozni. Sokan mondják, hogy a szemkontaktust kerülni kell, de egy alkalommal épp ennek ellenkezőjét tapasztaltam. Sikerült egy elég közeli – kevesebb mint kétméteres – találkozást megúsznom, szemkontaktust tartva lassan hátráltam. Nagy szerencsém volt.

– Milyen tanulságot vont le a medvetámadások áldozataival való személyes beszélgetéseiből?

– A közös vonás ezekben a támadásokban az, hogy nagyon hirtelen történtek. Az esetekből több is nagyon mély nyomot hagyott bennem. Egy pásztorfiú úgy menekült meg, hogy a mutatóujját tövig nyomta a medve szemébe, miközben az marcangolta. Ezek után a medve otthagyta. A fiú az oldalbordáit szorítva – a fél tüdeje látszott – segítséget kért a sürgősségi segélyhívó számon, mert a szomszédja, aki vele volt, olyan sokkot kapott a látványtól, hogy beszélni sem tudott. Helikopterrel szállították kórházba, és hála a lélekjelenlétének, túlélte a támadást. Egy kétgyermekes édesanya a házuk lépcsőjén futott össze egy medvével úgy, hogy kicsi lányát és a medvét a bejárati ajtójuk szúnyoghálója választotta el egymástól, a hathetes csecsemő pedig onnan pár méterre, a nappaliban aludt. Az édesanya szó szerint letaszította a medvét a lépcsőről, beszaladt a házba, ölbe vette gyermekeit és az emeletre menekítette őket, ahonnan segítséget tudott kérni. Pár karmolással megúszta. Egy harmadik történet egy idős bácsi esete, aki éjszaka a fészerből jövő neszre lett figyelmes, kiment egy lámpával, és a fészerből kiugró medve megsebesítette. A napokban is találkoztam és beszéltem két Hargita megyei korábbi áldozattal, és elborzadtam, hogy fél év elteltével is orvosi kezelésekre és műtétekre szorulnak. Mindkettőjüknek fejsérülései voltak, maradandó látáskárosodást szenvedtek.

– Ön személyesen miként ítéli meg ezeket a nagyragadozókat?

– Annyira soktényezős a probléma, hogy nem elég csak „észszerűen vadgazdálkodni”.  Ahhoz, hogy mind a barna medve, mind a lakosság érdekei érvényesüljenek, egyszerre nagyon sok feltételnek kellene teljesülnie. Szomorúsággal tölt el, hogy egy ilyen emblematikus faj, mint a barna medve, Romániában ilyen helyzetbe került. Vissza kell adni az értékét, ezen kell dolgoznunk, és mindannyian felelősek vagyunk érte. Még az újságírók is, hiszen azt tapasztaltuk, hogy a nem megfelelő kommunikáció sokat tud rontani a faj társadalmi elfogadottságán. Nem magától jutott ez a különleges faj ebbe a helyzetbe.