– Mikor, honnan indult a futballkarrierje? 

– A foci szeretetét édesapámtól örököltem, ők minden szombaton a helyi líceum tornatermében futballoztak. Tízévesen kaptam lehetőséget, hogy szülővárosom, Szentegyháza ifjúsági csapatában játszhassak. Az első edzésen három kört sem tudtam lefutni... Később belerázódtam, nyolcadikos koromig játszottam Szentegyházán. Tizennégy évesen elmentem a Hargita megyei válogatóra, beválogattak csíki csapatba, amely akkor országos bajnokságban szerepelt. Kilencedik osztályban a foci miatt választottam Csíkszeredát. Az elején nehezen viseltem a változást, de utólag nem bántam meg. Időközben az FK feljutott a harmadosztályba és az ifi csapat mellett négyen a nagycsapatban is bemutatkozhattunk, rendszeres játéklehetőséget kaptunk. Három idényt játszottam a felnőtteknél, az utolsó szezonom az volt, amikor a legutolsó mérkőzésen buktuk el a feljutást a másodosztályba.

– Mi vezetett a váltáshoz? 

– A következő szezontól új edző érkezett a csapathoz. A nyári felkészülést követően közölte, hogy nem számol velem. Két lehetőség közül választhattam: Kézdivásárhely, 3. Liga vagy Székelyudvarhely, akik szintén a 3. Ligában játszottak. Egyetemi hallgató voltam Csíkszeredában, nem akartam az utolsó évet otthagyni, így elmentem kölcsönbe Székelyudvarhelyre.

– Milyenek voltak a SZFC-nél töltött évek?

– Nehéz volt, az egyetemet és az edzéseket nagyon sok logisztika árán tudtam összeegyeztetni – sokszor stoppolnom kellett egyetemről edzésre, és fordítva –, de meg se fordult a fejemben, hogy abbahagyjam. Nem a pénzért csináltam, nem is fizettek sokat, inkább a bizonyítási vágy és a futball szeretete hajtott. A SZFC-nél öt évet játszottam, az első évben alig maradt bent a csapat a 3. osztályban. A végére, amire ismét váltanom kellett, már a másodosztályba való feljutásért játszodtunk.

– Székelyudvarhelyről Gyer­gyó­szentmiklósra került. Mi volt az átigazolás mögött? 

– Bokasérüléssel küszködtem, a klub sem állt mellém, a kezelésemet is nekem kellett fizetnem. A klub szerződést akart velem bontani, akkor csak ebből éltem, másfél-két hónapot húztuk az ügyet, kaptam ajánlatot Magyarországról is, de nem tudtam elmenni, mert időközben lejárt az átigazolási időszak. Végül felbontottuk a szerződésemet, így következett a Gyergyói VSK. 

– Milyen volt a VSK színeiben játszani? 
– A megyeiben más a helyzet, mint a harmadosztályban. Kevesebb az edzés, a csapatokat nem profi labdarúgók alkotják, de sokszor profibb az életfelfogásuk. A VSK-val megnyertük a Hargita megyei bajnokságot és a kupát, nagy reményeink voltak, hogy feljutunk, végül vereséget szenvedtünk az osztályozón. A következő évben is veretlenül megnyertük a bajnokságot, megválasztottak csapatkapitánynak, ami megtiszteltetés volt számomra.

– Kiharcolták a feljutást, miért döntött mégis úgy, hogy otthagyja a VSK-t? 

– Nem a szívemre, hanem az eszemre hallgattam, munka mellett nem fért bele az életembe a sok edzés. Köszönöm a gyergyóiaknak, hogy befogadtak, szívesen emlékszem vissza az ott eltöltött két és fél évemre. Ha nem lett volna más a karrieremben, csak ez a két és fél év, már akkor is megérte.

– Melyik állomást hogyan jellemezné? 

– Leginkább védekező középpályást játszodtam, időnként középvédőt, de a középpálya minden posztján bevethető voltam. Csíkszeredában megkaptam az alapokat, Székelyudvarhelyen pallérozódtam, a megyeiben – kis túlzással – kiforrott játékosként léptem pályára. Gyergyóban éreztem a legjobban magam. 

– Mi volt a legemlékezetesebb pillanat pályafutása során? 

– A 3. osztályba való feljutás. Voltak más emlékezetes pillanatok is, de ez sokáig elkísér az életemben. Valami felszakadt bennem, addig soha nem sírtam, de az felemelő pillanat volt. A Gyergyóval elért eredményekhez a focitudáson túl a közösség tagjainak odaadására is szükség volt. 

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve? 

– Hazatértem Szentegyházára, hiszen 2021-ben újraalapítottuk a Vasas Sport Klubot. Négy edző közel kétszáz gyerekkel foglalkozik, a legjobbak a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiára kerülhetnek, alközpontja vagyunk az FK Csíkszeredának. Eddig gyerekcsapataink voltak, most indult a megyei bajnokságban a felnőttcsapatunk, s közben épül az új futballpálya is. Célunk, hogy a gyerekeknek lehetőséget biztosítsunk, hogy kedvet kapjanak a sporthoz. Elsősorban a fiatalokra építünk, jómagam edző-játékosként segítem a csapatot.