Hirdetés

Székely katonasorsok

HN-információ

Múltidéző előadást szervezett Sándor Edit könyvtáros a csíkszentdomokosi kultúrotthonban a hétvégén. A rendezvényt a helyi önkormányzat is támogatta. Az előadás a katonaéletet mutatta be úgy, ahogyan az a népi kultúránkban megjelenik. A zenés, nótás, táncos, színjátszós előadásban helyiek voltak a szereplők, és a bemutató jelenetei személyes emlékekre épültek. 

Az Isten is katonának teremtett… – szól a nóta. Az előadás a múlt században besorozott székely katonák tapasztalatait idézte fel, a behívó megérkezésétől, a katonavacsora, katonakísérés bemutatásával, és a katonaévek felidézésével egészen a leszerelésig összefoglalta a katonák sorsát. A múlt felidézésében a katonadaloknak jelentős szerepük volt, mondhatni, nótákra épült az előadás. Fiatalok és idősek egyaránt részt vettek az előadásban, emellett pedig helyi zenészek feleltek a talpalávalóért. A csíkszentdomokosi kultúrotthonban minden elfoglalható helyen nézők ültek, a szervezők figyeltek a járványügyi szabályozások betartására, a távolságtartásra és maszkviselésre.
Sándor Edit könyvtárostól megtudtuk, hogy mindössze két hét alatt készült el az előadás, elsősorban azért rendezték meg, hogy visszatekintés legyen a múltra. 
– Nyilvánvalóan minden tapasztalat az idő múlásával megszépül, a keserves emlékek széppé válhatnak, ahogyan telik az idő. Fontos felidézni ezeket az emlékeket, és még fontosabb ezeket az emlékeket megmutatni a fiataloknak – mondta az előadás előtt a könyvtáros. Hozzátette: nem titkolt szándékuk közös ünneplésre, nótázásra buzdítani a jelenlevőket.
Az előadásban Tímár Tamás játszotta a regrutát, Bőjte Barbara a hűtlen szeretőt, Bőjte Rezső a regruta hűséges barátját, és Szabó Szende a cserbenhagyott szeretőt, míg  Kósa Béla és Irma a szülők szerepében jelentek meg. 

Valódi múltidézés
Érdeklődésünkre Sándor Edit elmondta: az előadást létrehozó csapat már 2016-ban megalakult, amikor Magyargéccel, Csíkszentdomokos magyarországi testvértelepülésével kapcsolatot teremtett a helyi önkormányzat. 2019-ben együtt kiadtak egy katonadal-gyűjteményt, amelynek címe El kell menni katonának messzire. Mint megtudtuk, tavaly is szerveztek hasonló eseményt, akkor viszont nemcsak egyórás előadást mutattak be, hanem valódi katonavacsorát tartottak, ahol együtt mulattak a csíkszentdomokosi és magyargéci vendégek – részletezte a könyvtáros.
A katonasorsok bemutatása és nóták gyűjtése szorosan kapcsolódik a könyvtáros értékkutató és -átörökítő tevékenységéhez, amelyben a régi idők asszonysorsai vannak a középpontban. A könyvtáros szerint ugyanis nem lehet a férfiak és a nők életét egymástól külön tárgyalni, hiszen sok édesanya volt kénytelen háborúba engedni a fiát, sok leány várta potyára a legényt, és sokan lettek hadiözvegyek. Sándor Edit úgy véli, hogy az ilyen múltidéző, visszatekintő események segítenek abban, hogy ezeket a régi értékeket továbbadják a fiatalabb generáció számára, akik már csak ilyen módon ismerkedhetnek az akkori székely ember világával.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!