Hirdetés

Ránk, székelyekre a legnehezebb helyzetekben is számítani lehet

Az előttünk álló évben Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerint bátorságra, tisztánlátásra és a jogainkért való kiállásra lesz szükség ahhoz, hogy az országnak és vele együtt a magyar közösségnek egy jobb politikai és gazdasági helyzetet teremtsünk. A politikus szerint székely elődeinktől tanulva képesek leszünk megtalálni a kiutat a legnehezebb helyzetekből is.

Pál Bíborka
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
Ránk, székelyekre a legnehezebb helyzetekben is számítani lehet
Tánczos Barna a madéfalvi megemlékezésen Fotó: Veres Nándor

Negyed évezreddel ezelőtt, 1764. január 7-én százak haltak hősi halált azért, hogy a székely katonáknak ne kelljen távoli országokban meghalniuk egy számukra idegen és értelmetlen háborúban. Határozott kiállásukkal nem sikerült gátat vetniük a birodalmi ambícióknak, mégsem mondhatjuk azt, hogy hiábavaló lett volna áldozatvállalásuk.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Mi, a csíki, a háromszéki és a gyergyói székelyek leszármazottjai már 261 éve emlékezünk és rójuk le tiszteletünket őseink előtt. Mert nekünk, székelyeknek mindig volt, akire felnézzünk, akiről példát vennünk, volt, akitől kiállást, bátorságot, áldozatkészséget tanuljunk – fogalmazott ünnepi beszédében a politikus.

Ránk, székelyekre a legnehezebb helyzetekben is számítani lehet
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter a madéfalvi veszedelem évfordulós megemlékezésén egy 1896-ban megjelent hadtörténeti közleményben olvasható bejegyzésre hívta fel a közönség figyelmét, amely szerint 1778. március 3-án újabb sorozási parancsra és hadba állásra szólították fel a székely gyalogságot Árkoson, a lovasságot pedig Sepsiszentgyörgyön.

– Ez volt az első alkalom a madéfalvi veszedelmet követően, hogy a székely határőrséget egy, a szülőföldjüktől távol zajló háborúba szólították, ezúttal Csehországba. A sors fintora, hogy elődeink ugyanannak a monarchiának a hadseregébe álltak be, mint akik lemészárolták a madéfalviakat. A székelyekben nem a bosszúvágy és nem a harag győzött, hanem a bölcsesség és a józan ész, amivel évszázadokon keresztül jövőt teremtettek a következő generációknak – vonta le a következtetést.

Ránk, székelyekre a legnehezebb helyzetekben is számítani lehet
Tánczos Barna szerint néhány nappal ezelőtt egy olyan évet zártunk, amelyben a romániai magyarság ismét bebizonyította, hogy követi elődei példáját, nem veszett el belőle a felelősségvállalás, a közösségért való áldozatkészség és a józan ész. A választások alkalmával az emberek megmutatták, hogy milyen erős a magyar közösség.

– A választásokat követő kormányalakításnál stabil politikai helyzetet teremtettünk, és ismét bebizonyítottuk, hogy nehéz időkben is lehet számítani a székelyekre. Ennek a szerepvállalásnak köszönhető, hogy a megerősödött szélsőséges erőkkel szemben létre tudott jönni egy, az európai értékek és demokrácia mellett elkötelezett kormánytöbbség. Másfél évvel ezelőtt kiszorítottak a kormányból, de mi nem ezt néztük, hanem azt, hogy hogyan tudjuk felelős politizálással megvédeni saját közösségeinket és az országot – mondta.

Tánczos Barna szerint az RMDSZ kormányra kerülését követően vállalta, hogy stabil, kiszámítható pályára állítja az ország pénzügyeit, biztosítja a bérek és a juttatások kifizetését, a vállalkozások támogatását és a települések fejlesztését.

– Van, akiért tovább dolgoznunk, itt állnak közöttünk a következő nemzedékek. Itt állnak fiaink, leányaink, gyermekeink, unokáink – értük nemcsak érdemes, hanem kötelező vállalni a munkát, a felelősséget, akár a legnagyobb kihívásokat is. Dolgozni, küzdeni, ott, ahol a legnehezebb, azért, hogy jövőt teremtsünk Székelyföldön – zárta beszédét a miniszter.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!