– Milyen volt a Te idődben az Erasmus?

– Az „én időmben”, vagyis egyetemistakoromban máshogy volt, mert nem is volt. Akkoriban nagyon kevés egyetem alakított ki Erasmus-kapcsolatrendszert, amely segítségével a diákok bekerülhettek a nemzetközi tanulmányi áramlatba. Én Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, a Kánonjogi Posztgraduális Intézetben tanultam. Akkor még nem volt semmilyen Erasmus mobilitási lehetőségünk. Utazni is nehezen tudtunk külföldre román állampolgárként. Bizony sokszor álltunk órákat egy-egy ország nagykövetsége előtt vízumért. Azonban mentünk, mert jó volt látni, tapasztalni. Sok év múlva is ezek az emlékek térnek vissza, na meg az akkor kötött barátságok. Ezért biztatok mindenkit tiszta szívből, menjen, lásson, próbálja ki magát, megéri! Minden útról nyitottabban, érettebben, tapasztaltabban, gazdagabban térsz haza. Tanulmányi útról hazatérve pedig tanultabb is vagy! Erre szoktam mondani, ne csak utazz, tanulj is!

– A kezdetekre visszatérve, hogyan kerültél a Sapira?

– 2000 őszén a Sapientia Alapítvány irodai adminisztratív tevékenységeket lebonyolító személyt keresett a csíkszeredai helyszínre. Az alapítvány feladata a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Karának megszervezése és előkészítése volt. Erre a hirdetésre én is benyújtottam a kérésemet, és felvettek. Így 2001. január 1-jétől elkezdtem a máig tartó munkafolyamatot, amelyben jelenleg mint Erasmus-koordinátor tevékenykedem. Olyan időszak is volt, amikor tanítottam, de most már csak adminisztratív munkakört látok el.

– Egyike vagy azoknak, akik a kezdetek óta ott vannak a csíki Sapi életében. Hogyan éled meg ezt?

– Így van, lassan huszonkettedik éve nap mint nap, a kollégákkal karöltve végzem azt a sokszor láthatatlan munkát, ami az egyetemi élet normál működéséhez elengedhetetlen. Ezt úgy gondolom, vagy szívvel-lélekkel kell végezni, vagy sehogy. Én így élem meg a munkám, és azt, hogy itt vagyok az egyetemen mindjárt 22 éve.

– Lassan tíz éve foglalkozol Erasmusszal, volt pár meghatározó élményed. Például?

– Volt két diákunk, amolyan csendes székely gyerekek, akik amúgy sem beszédesek, de amikor egy irodában kell elmondják a problémáikat, még nehezebb nekik. Kissé félszegen álldogálva, tőmondatokban beszélve intézték a dolgaikat, de amikor hazajöttek a mobilitásról, hosszasan meséltek arról, mennyi élményben volt részük. Két teljesen más, felszabadultan beszélő diák állt előttem fél év elteltével. Egyikük azt mondta: „Most már nincs a világon az a pont, ahol ne lenne barátom, és ne fogadnának örömmel, ha meglátogatnám.” Ez jó megerősítés volt számomra, hogy megéri csinálni, amit csinálok, mert a szakmai fejlődés mellett emberi fejlődés is zajlik a mobilitásban részt vevő diákokban. És ez is egy nagyon fontos tényező az életben.

– Mi a legnehezebb a diákok számára pályázáskor?

– Mondanom sem kell: az adminisztráció. Ha belépsz egy hivatalba, valahogy összeszorul a gyomrod. Ez alól a mi egyetemi adminisztrációnk sem mentes. Bár nincs ok izgalomra, azt látom, mégis van. Ezért írok minden Erasmusra vállalkozó hallgatónak részletes levelet a teendőkre vonatkozóan. Ha azt a diák figyelmesen elolvassa, akkor a stressz és a munka felét megspóroltuk, és sokkal gördülékenyebb az ügyintézés.

– Ez rengeteg papírmunkát igényel. Mennyire van lehetőség online felület használatára?

– Van, ahol leegyszerűsítették, digitalizálták a rendszert. Arra is törekszenek, hogy a tanulmányi szerződéseket is online el lehessen készíteni. Még így is sok papírmunka marad. Ettől azonban nem kell sem megijedni, sem félni, hisz a hivatalok így működnek.

– Mitől tartanak leginkább a hallgatók?

– A nyelvektől talán. A legtöbben Magyarországra látogatnak, éppen a nyelv miatt, de a bátrabbak Spanyolországba, Olaszországba is elmennek. Azt gondolom, érdemes kipróbálni angol nyelven tanulni. Az életre szóló tapasztalaton túl, ami az Erasmus vele­járója, nyelvtudással is gya­rapodik az ember, és ez a mai mobilis világban nagyon jól jön.

Sántha Kriszta-Hanna