– Milyen élmények kötik Önöket a Dob-ban fesztiválhoz?

K. Zs.: 2017-ben voltunk először itt, az volt az első éve a zenekarnak, amikor elkezdtünk aktívan koncertezni.
M. Á.: Én azóta jártam itt többször is mint dobos fellépő, és tanítottam is táborban. A duónk most van itt másodjára, legelőször hét évvel ezelőtt léptünk fel Csíkszeredában.

– Mikor és hogyan fogalmazódott meg a közös zenélés ötlete?

K. Zs.: Nekem korábban is voltak hasonló formációim, ilyen a dob, az ütőhangszer és az orgona. Kedvelem ezt a felállást, mert nincs basszushangszer, így megvan az úgymond „én vagyok érzés” a zenélésben. Ádámmal együtt játszottunk a Special Providenceben, innen az ismeretségünk.
M. Á.: Akartunk egy kicsit szabadabb dolgot csinálni, mint a Special Providence-ben. Az volt az anyazenekarunk, és azért műfajilag eléggé kötött volt. Mi meg szerettünk volna kicsit improvizatívabb, szellősebb, szabadabb zenét is játszani.
K. Zs.: Másrészt az én korábbi formációim is eredményezték ezt, hiszen alapvetően jazzt játszom, így alapból szabadabb zenét játszom mindig.

– Hogy kell a duóban elképzelni az alkotási folyamatot?

M. Á.: Ez egyszerű, mert Zsolt írja a dalokat, ő a zeneszerző. Nyilván ismerjük egymást, és ő komponál, szóval lényegében ő ismeri az én játékmódomat, és ezt figyelembe véve írja a dalokat. Majd együtt összerakjuk, hangszereljük őket, de alapvetően nagy megtervezés nincs mögötte. Megírja a dalokat, én meg rájátszom, amit én gondolok, de nyilván az alapelképzelés vonalán maradva. Van többféle jellegű dal a repertoárban, vannak jazz-fusionösebb, progresszívebb, elég eklektikus, elektronikus, már-már minimáltechno-szerű dolgok is.
K. Zs.: A mai zene igazából arról szól, hogy egymástól távoli dolgokat hogyan tudunk összekeverni – a jó értelemben. Tenni ezt úgy, hogy az ízléses legyen, és ne azt érezzük, hogy erőltetett. Organikusan kell jöjjön egyik stílus, egyik hangszerelés a másikból. Tulajdonképpen 
a progresszív rock-, progresszív metál-, a jazz, az elektronikus és még egy kicsit a klasszikus zene is megtalálható az alkotásainkban.

– Több stílusban játszanak, ez a személyiségeikből is egy elemet jelent?

M. Á.: Számomra mindig fontos volt a zenei sokszínűség. Egy embernek többféle arca, hangulata van. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani, mintha egy színész egyszer drámát, máskor vígjátékot játszana. Jólesik, hogy egyik formációban egy típusú zenét játtszom, másban meg másat. Ez motivál, frissen és nyitva tart, nem szűkülök be tőle, ami fontos számomra.
K. Zs.: Nekem ez más, mert én nagyon kevés session-munkát csináltam. Általában amilyen projekten dolgozom, ahhoz nekem és a személyemnek nagyon sok köze van. Igyekszem olyan művészi elképzeléseket megvalósítani, amit értékesnek tartok, mindezt stílustól függetlenül. Vannak dolgok, amik jól állnak zenei téren, és van, ami annyira nem, de erre ráérez az ember az évek során. De ettől függetlenül mindenképp szeretem új dolgokban kipróbálni magam.

– Milyen új dolgot próbálnának ki szívesen zenei téren?

K. Zs.: Nekem a legújabb kaland egy controllerhez hasonlító, hát mondjuk úgy, hangszerszerűség használatának megtanulása. Az a lényege, hogy egy billentyűs hanszer, amin nem rendes billentyűk vannak, hanem szilikonos felület, és azzal tudsz a gitárhoz hasonlóan játszani a hangokkal, tudod húzni őket vagy vibráltatni. Kicsit mindig is hiányzott, hogy a zongorán leütsz egy hangot, és az annyi, a gitárokon meg például tudsz játszani a hangokkal másképp. Ez egy új hangszer, nyilván aki ezt húszévesen kezdi el, az előbbre juthat, de ez engem nem tántorít el.
M. Á.: Én sok produkcióban veszek rész, ezért ilyen szempontból nagyon harmóniában vagyok jelenleg. Teljesen nyitott vagyok, nem tudom, mit hoz a jövő, és nagyképűség lenne kijelenteni, hogy már minden újban kipróbáltam magam. A nyitottság megvan bennem.

– Amit a színpadon lehet látni, az a zenén túl is jelen van? Gondolok itt a kettejük közötti művészi összhangra.

M. Á.: Abszolút tükröződik a kettőnk emberi kapcsolata abban, ahogyan együtt játszunk. Teljesen más karakterek vagyunk, és ez ettől szép, mert mégis működik a dolog. Nagyon régóta ismerjük egymást, sok mindenen vagyunk túl, bejártuk a fél világot együtt. Végigkísértük egymás zenei és nem zenei életének minden részét. Ha nem lenne meg az emberi rezonálás, akkor nem tudna megtörténni a színpadon az a dinamikus produkció, ami ránk jellemző.

– Ha egy szóval kellene jellemezzék a közös alkotói munkásságukat, akkor melyik lenne az?

K. Zs: A dinamika egy jó szó, mert abban benne van a temperamentum és igazából minden,  ami leírja a duónkat.
M. Á.: Energia. Számomra az energia szó az, ami igazán jól jellemzi a közös munkánkat.