Berszán Márkos Ágota, Sólyom Zsuzsánna, Tompa-Bors Eszter – három csíki alkotó. Barátok, akik rengeteg szálon kapcsolódnak egymáshoz. Három különböző, mégis könnyedén átjárható, időnként akár össze is téveszthető festői világ. Az alkotók mélyen magukban hordott, lényegükhöz tartozó, mégis ismeretlen rétegek megközelítésére vállalkoznak, a lélek mélyrétegeinek festői megélésére tesznek változó dinamikájú erőfeszítéseket. Olykor szabadon szárnyaló, máskor a múlt felé forduló, gyökereit, eredetét kereső, önmagát érteni, megtartó nyugalomban érezni vágyó, saját körvonalait kereső, befelé forduló festői kísérletek ezek, máskor erőteljesen a jelenben álló, attól mégis elrugaszkodó, a játék, a szabadság, az éltető alkotó energiák, az ösztönös megérzések erejére hagyatkozó fesztelen megnyilvánulások vagy éppen ellenkezőleg, a jelen körülményeitől sebzett, belső feszültségeit, hullámvölgyeit, vívódásait, egyensúlykeresésre tett erőfeszítéseit felkavaró ritmusokra váltó festői történések. Egymástól szétválaszthatatlan, együtt lélegző rétegek. Együtt alkotnak világot, térben és időben, önmagunk keresésében messzi mélységekbe vezetve.

A három alkotó, a művészeten és a barátságon túl, életkorukat, megéléseiket, változó élethelyzeteiket tekintve, illetve a környezethez, természethez való viszonyukban is mélyen kapcsolódik egymáshoz. Olyan női perspektívákat tárnak elénk, ahol a nőiség nem tehető zárójelbe a szakmaiság javára, nem függetleníthető az alkotástól, hiszen alapvetően meghatározza, alakítja azt. Ilyen értelemben az alkotás életformát is jelent, életteret, összemosódik a hétköznapi élet dimenzióival. Élet van, anyaság, nőiség van, különböző női minőségek vannak, gyerek van, párkapcsolat van, életközép van, válságokkal teli, tennivaló van, főzni-, mosni-, takarítanivaló van, alkotás van, és van szorongás, hiány, veszteség, fájdalom, félelem és magány, harag és düh, maró, belülről feszítő vágyak vannak, egyre kínzóbb megfelelés van, de vannak megtartó emlékek is, nosztalgia, gyökerek és kötelékek, meg remény is, és megtisztulás, szeretet és önszeretet, önfeloldozás, felszabadulás.

A kiállítás szereplői különböző lelki utakat járnak be, és saját alkatuknak megfelelően, különböző módon is élik meg a külső és belső változásokat. De mindig érzékenyen és közvetlen módon keresnek menedéket a festészetben, ami gyakran túllép a hagyományos festészet keretein, térbeli, tárgyi vagy akár fotós megnyilvánulások formáit öltve. Élet és halál koordinátái mentén képkockánként rögzülnek  egy-egy élettörténet fontos mozzanatai, melyek úgy hozdozzák magukban történeteiket, hogy nekünk, nézőknek nem kell megfejtenünk azokat. Csupán töredékeket látunk, lelkiállapotokat, amelyek álom és valóság határvonalán nyernek kifejezést, esszenciálisan ragadva meg egy-egy élethelyzet sokszor fájdalmasan nehéz felismeréseit. Fiktív tájakat látunk, digitájakat, feszes, geometrikus szerkezeteket, hullámzó érzelmi állapotokat, viharokat és nyugvópontokat, majd elengedést, a játékos gyermeki kíváncsiság, a szabadság újrafelfedezését a művészet által. Az élet, a természet beengedését a művészet terébe. Ahogy az alkotás egyfajta kiútként, menedékként is működhet, úgy hat kifelé is, be- és átszövi az életet, alakítva azt. A mindennapok és a művészet rétegei szétválaszthatatlanul összemosódnak egyes alkotásokon, ahogy például az étkezőabroszon ejtett foltok a hétköznapok során művészetté lényegülnek, ily módon az alkotás a személyes/családi élettér természetes részévé válik, vagy ahogy az örökségdarabkákból összerakott megtartó szerkezetek kövületként őrzik a lélek szorításait.

Élet és halál, múlt és jelen, személyes és közösségi, álom és valóság, kint és bent, szent és profán, természet és művészet, jelentés és jelenlét olyan rétegek, melyek nagyon intenzíven, egyszerre vannak jelen a kiállításon. Talán nem is érdemes egyiken vagy másikon elindulnunk, hiszen együttes vibrálásukkal válnak igazán emberivé, hitelessé. Önismereti, öngyógyító folyamatoknak lehetünk beavatottjai a művészet által, melyek nemcsak zsigeri módon reflektálják a gyakran kaotikus, nehezen artikulálható lelki vívódásokat, hanem az alkotásban való elmélyült figyelem és kreatív folyamok révén, valamint a tudatos perspektívaváltásoknak, a tudatosan befolyásolt fénytöréseknek/fényviszonyoknak köszönhetően az önfeltárásnak egy olyan dimenziója is megragadhatóvá válik, mely nemcsak a megértés, hanem a gyógyulás, a felszabadulás lehetőségét is magában rejti.
 

Szerda este nyílt meg Csíkszeredában a Csíki Mozi kiállítóterében Berszán Márkos Ágota, Sólyom Zsuzsánna és Tompa-Bors Eszter közös kiállítása. A Hargita Megyei Kulturális Központ, a Megyeháza Galéria, valamint Hargita Megye Tanácsa által szervezett kiállítás 2026. június 30-ig tekinthető meg.