Ismerd meg a sörfőző mestert!

HN-információ
Sörkóstolóval egybekötött nyitott beszélgetést szervez a Tusványoson a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Kara, Tankó György doktorandusz vezetésével. Bárki, aki szereti a sört, és/vagy szeretne ebben a témában részt venni egy tartalmas beszélgetésen, szívesen várják. Remélhetőleg sokan lesznek, akik megkóstolják a söröket, beszélgetnek róluk, szó lesz a sörgyártás technológiájáról, a sör történetéről, röviden: bármiről, ami sör – tudtuk meg Tankó Györgytől. Érdekes út vezette el a jelenlegi foglalkozásáig az akkor még harmadéves élelmiszeripari mérnök szakos Tankó Györgyöt. A harmadévet követő nyáron takarítóként dolgozott Angliában, és az egyik éjszakai műszakban egy helyi sörfőzdében kellett takarítaniuk. Itt megismerkedett az angol és a kézműves sörökkel, amelyekbe azonnal beleszeretett. A sors úgy hozta, hogy két hónappal később fermentációs technológián belül sörkészítést tanultak. Ekkor, az alapképzés utolsó évében kezdett el komolyabban foglalkozni a sörkészítéssel, pontosabban erjesztési technológiákkal laboron belül: sör-, bor- és pálinkakészítéssel, keményítőkivonással. A nyáron megszerzett tudását ötvözte a laborban tanultakkal, és rövid idő alatt saját receptet dolgozott ki. – Ez félbarna sör volt, amelyhez az erjesztés végén gyömbért adagoltunk. Érdekes édeskés, komlós, aromás, gyömbéres, csípős íze volt, aminek az egész család, az ismerősök nagyon örültek és azt mondták, hogy ez egy nagyon fogyasztható termék – fejtette ki Tankó György. Ezt az ötletet tovább fejlesztve, néhányan élelmiszeripari versenyre jelentkeztek, ahol innovatív terméket kellett bemutatni – sajnos nem nyertek, de nagyon jól fogadták és külön díjazták az ötletet – tette hozzá György. Mesteris tanulmányai alatt folytatta a sörtudományt és különböző TDK-versenyekkel eljutottak az OTDK-ra, ahonnan gazdag tapasztalatokkal tértek haza. Ezután az akkor még Igazi Csíki Sör nevű manufaktúrában dolgozott mint technológus, és már a gyakorlatban is ezzel foglalkozott. Majd innen lépett tovább egy telepítőüzemhez, a ZIP Technologies-hoz Miskolcra, ahol nemcsak a sörfőzéssel, hanem a berendezéstervezéssel, -telepítéssel is foglalkozott. – Nagyon sok sörfajtát főztem idáig. De igazából a felső erjesztésű söröket kedvelem és ezeket igyekszem elkészíteni. Ezt a köznyelv angol típusú söröknek hívja. Pale Ale, vagyis világos felső erjesztésűeket, különböző barnasöröket, ízesített söröket készítettem már. Az alsó erjesztésű sörök közül csak a Lagert készítettem – mesélte el Tankó György. Amit Tankó György sörfőző mesterről tudni érdemes, az az, hogy kiegyensúlyozott söröket szeret előállítani, ami azt jelenti, hogy egyensúlyban van a malátából adódó íz és a komlóból adódó aroma és illat. Aki szereti a különböző típusú söröket, és július 26-án Tus­ványoson lesz, látogasson el a sörkóstoló sátorba, ahol megkóstolhat néhány fajta sört, majd beszélgetnek róluk: szó lesz a sörgyártás technológiáról, a sör történetéről, tulajdonképpen mindenről, ami sör. Szőke Zsuzsa


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!