Hagyományos mesterségeket tanulnak

HN-információ
Az idei csobotfalvi kézmű­ves­tábor elmaradt, helyette vi­szont a hagyományos mesterségek alapjait sajátíthatják el a cso­bot­falvi Waldorf-iskola előkészítős és I–IV. osztályos tanulói, a Csobod Öröksége Egyesület ifjú mestereitől. A diákok érdekes eszközök készítésével hangolódtak rá az idei tanévre a három nap alatt. [caption id="attachment_94813" align="aligncenter" width="1000"] Tanulás a tanteremben...[/caption] Nemcsak nagy élményt jelent a mesterségek tanulása, kipróbálása a 83 itt tanuló gyereknek, de terápiás tevékenység is egyben. Mindamellett, hogy konfliktuskezelés, csapatmunka és türelemjáték is csoportosan részt venni programokon, a tapintási érzéküket is fejlesztette a különböző anyagokkal való munka. – A hagyományos mesterségek tanulása nemcsak a koncentrációban segít, de jó átmenet a tanulási folyamatba az első héten – fogalmazott Sebestyén Gyöngyvér, az I. osztály tanító nénije, hozzátéve: az is megfigyelhető a tevékenységek során, hogy a gyerekek hol tartanak saját fejlődési folyamatukban. Érdeklődő szempárok, szorgos kis kezecskék és jó hangulat fogadott az egyik osztályban, ahol a tanulók Antal Imola vezetésével szőni tanultak. Kis terítők és táskák készültek. [caption id="attachment_94814" align="aligncenter" width="1000"] ... és a szabadban Fotók: László F. Csaba[/caption] – A nagyobb diákok egy asztalterítő készítését tűzték ki célul – mesélte a népművészet ifjú mestere. A terem másik felében karkötőket készítettek bőrből, kézről kézre járt a bőrlyukasztó, így nemcsak a kézügyességük fejlődött, de a türelmet és csapatszellemet is tanulták. A faművesség foglalkozáson madáretetőket barkácsoltak, amit később le is festettek a bútorfestő műhelyen. Először papíron gyakorolták a különböző motívumok festését, vékony és széles vonalakat húzva ismerkedtek az ecsetjeikkel, végül pedig a fára festették a kipróbált motívumokat és szimbólumokat. A fazekasság ősi technikáival is megismerkedhettek a gyerekek, kis tálakat készítve. Hűtőmágnesek is készültek a kályhacsempe-készítés műhelyben, kis nemezlabdák a nemezelést tanulva. Az udvaron népi gyermekjáté­kok is helyet kaptak a tevékenységek között. Barabás Emőke


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!