Krausz Lajostól az alig ismert édesapját, két nagybátyjától, André Istvántól és André Andrástól a testvért rabolta el a második világégés. Idősebb Krausz Lajos Balatonedericsen, André Imre az Úz völgyében, jeltelen sírban nyugszik. Mindannyiunk számára egy kis elégtétel Csíkszereda pénteken megáldott világháborús emlékműve. [caption id="attachment_39441" align="aligncenter" width="3648"] André István, André András és Krausz Lajos. Két rokon család három halottal[/caption] Súlyos teherként viselte magán a város és a plébániám annak a kötelességét, hogy le kell rójuk kegyeletünket és tiszteletünket azok előtt a hősök előtt, akik a családért és a hazáért életüket áldozták – mondta ünnepi beszédében Darvas-Kozma József címzetes esperes, csíkszeredai plébános, az emlékműállítás előzményeit felelevenítve: Majláth püspök rendeletét világháborús emlékjelek felállítására és az 1920–30-as évek első kezdeményezését, amikor a mai Sadoveanu utca háromszögletébe helyezték volna az emlékművet. Az is elmondta, hogyan állt össze a 105 nevet (39 első világháborús és 66 második világháborús) nevet tartalmazó névsor. – Emlékezzünk és küzdjünk, de Istenben bízva küzdjünk! – hangsúlyozta a plébános az emlékműavatásra összegyűlt több száz ember előtt. Ráduly Róbert Kálmán polgármester kiemelte Darvas-Kozma József szerepét, kitartó munkáját az emlékmű felállításában, majd ugyancsak az imára és a cselekedetre emlékeztetett. – Száz évvel ezelőtt Csíkszereda nem létezett. Felperzselt, elhagyott település volt. Az igazi tősgyökeres csíkiak ősei, a csíki székelység jelentős része a Hajdúságba, a Partiumba, a távolabbi erdélyi részekre menekült az oláhok betörése elől. És hittek és imádkoztak, bízva abban, hogy a sorsuk jobbra fordul. Minekünk hasonló módon hinnünk és imádkoznunk kell és tennünk azért, Darvas-Kozma József főesperes atya példáját követve, hogy a sorsunk jobbra forduljon. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete elmondta, hogy a két világégés Magyarország huszadik századik népességének 10 százalékát követelte. – Az emlékezés egyben szüleink és nagyszüleink fáradozásai, küzdelmei előtti tisztelgés is – fogalmazott a nagykövet. – Küzdelmeiknek úgy van igazi értelme, ha lesznek olyan nemzedékek, amelyek méltó módon teljesítik majd be az elődeik örökségét. Csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. Ha felejtünk, és nem törődünk a múlttal, önmagunk ellen vétkezünk, de ahol az emberek összefognak és az emlékeket féltőn őrzik és óvják, ott az élet győz a felejtés felett. Korodi Attila képviselő azt emelte ki, hogy hőseink velünk vannak, velünk élnek. Velünk vannak elesett harcosaink, ha nem feledjük el, és méltó módon emlékezünk rájuk, vélte a politikus. Fogságot járt nagyszüleit, a kommunizmus áldozatait említette, hozzátéve, hogy köztünk élnek lábon járó hőseink, s példaként a magyarság jogaiért harcoló és kiálló elöljárókat hozta fel. Tamás József püspök azokról az elesett harcosokról szólt, akiknek testét gránát, bomba szaggatta szét, azokról a hadifogságba hurcoltakról, akik valahol tömegsírokban vagy azonosítatlan, jeltelen sírban nyugszanak, esetleg vadak, madarak falták fel eltemetetlen testüket. – A közösségeteknek is megvoltak és megvannak az áldozatai, akiknek nevei itt szerepelnek, akiknek halála veszteséget jelentett szüleiknek, testvéreiknek, özvegyeiknek, gyerekeiknek –mondta a püspök. – Ezzel az emlékművel hosszú idő távlatából is megpróbáltátok hazahozni őket, hogy legalább e szent helynél gyújthassatok gyertyát és mondhassatok el egy-egy imát érettük. Amikor megáldjuk ezt az emlékművet, értük imádkozunk, de azért is, hogy isten őrizze meg a békét közöttünk és óvjon meg minden háborúskodástól! Ezt követően Tamás József püspök megáldotta az emlékművet és az emlékezők elhelyezhették koszorúikat az obeliszk tövében. Ifj. Krausz Lajos, André András és André István két felmenőjére emlékezett ezen a napon: az örökre Balatonedericsen maradt Krausz Lajosra, az Úz völgyében nyoma veszett André Imrére. – Nagyon megható volt számunkra most a koszorúzás – mondta Krausz Lajos, aki négy és fél éves volt édesapja halálakor és legkedvesebb emléke, egy, az édesapja által készített hegedű. – Jártunk a sírjánál Balatonedericsen és felújítottuk, igaz, már rég nem voltunk ott, de valószínűleg megvan, a falusiak gondozzák. Tartjuk azokkal a kapcsolatot, akik rendezik. – A könnyeim eléjöttek – nyilatkozta a kilencvenedik évében járó André András. – A bátyámnak, André Imrének két gyereke maradt árván. Az Úz völgyében esett el 1944 őszén. Az oroszok átöltöztek német katonaruhába, s ők azt hitték, hogy német katonák közelednek, de nem német katonák voltak, hanem az oroszok, azok meglepték, s úgy szanaszét mentek, hogy azután semmit nem tudtunk meg róla. Nem tudjuk, hol lehet a sírja. Kerestük a sírt az Úz völgyében, de nem találtuk meg. – Most jutott eszünkbe, hogy kimaradt édesapámnak egy testvére, Krausz István, és kell jelezzük, hogy írják fel az emlékműre 106.-ként – jegyezte meg Krausz Lajos. – Csatószegi születésű volt, de Csíkszeredában laktak, amikor behívták. Gyermeke nem maradt. Az orosz fogságban veszett oda. Az ünnepségen Balázs Bécsi Eszter énekelt, verset mondott Demjén Andrea Bernadett és Szi- lágyi Árpád, fellépett a Gaudete kórus, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszékének képviselői. A világháborús emlékmű Bogos Ernő építész tervei alapján készült. Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó kivitelezte. Felállítása 110 ezer lejbe került, az összeg több mint felét a Szent Kereszt Plébánia, a többi részét Csíkszereda Város Önkormányzata és egy család állta. Daczó Katalin