Magyarország az észak-erdélyi románokkal, Románia pedig a dél-erdélyi magyarokkal „zsarolta” egymást kölcsönösen a II. bécsi döntést követő, „kicsi magyar világként” emlegetett négyéves korszakban – üzente a Szacsvay Akadémia tegnapi csíkszeredai kettős előadása. [caption id="attachment_66892" align="aligncenter" width="1000"] Sárándi Tamás előadása. Egymást másolta a két ország kisebbségpolitikája Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] Sárándi Tamás, a Maros Megyei Múzeum muzeológusa és Oláh Sándor csíkszeredai társadalomkutató A II. bécsi döntés és a „kis magyar világ” címmel tartott kettős előadást tegnap a megyeházában, a Szacsvay Akadémia sorozatának keretében, a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében. Sárándi Tamás részletes ismertetését a II. bécsi döntés előzményeinek vázolásával kezdte, elemezve az 1940 májusa és augusztusa közötti időszakot. Az augusztus 30-án aláírt döntés a magyar–román határvitát zárta le több-kevesebb sikerrel, de magyar szempontból mindenképpen óriási jelentőséggel – derült ki az előadáson. Mint a muzeológus kifejtette: a parttalan magyar–román vitákat a Harmadik Birodalom és Olaszország úgy zárta le, hogy a két érintett ország külügyminiszterével „látatlanban” íratták alá a rövid, nyolc pontból álló dokumentumot. A térképet csak ezt követően tanulmányozhatták. – A főbb városok helyzete jól kirajzolódott, de a kisebb falvaknál nem volt egyértelmű a határ pontos helyzete. A következő években is folyamatosan egyeztettek a határokról, de minden tárgyalás hiábavalónak bizonyult. 1940 és 1944 között számos szakaszon tulajdonképpen nem volt konkrét határ a két ország között, ez pedig konfliktusokhoz, a későbbiekben pedig 5–10 kilométer széles demilitarizált övezetek kialakulásához vezetett – részletezte Sárándi. Az előadó ismertette a közigazgatási „átvétel” szakaszait – részletesen bemutatva a katonai, majd a polgári közigazgatás erősségeit és gyengeségeit –, valamint a főbb politikai irányelveket, többek között az oktatás vagy a nemzetiségi kérdés terén. Következtetései közül a fontosabbak: a hivatali vezetők többnyire az erdélyi magyar elit akaratát juttatták érvényre; az anyaországi hivatalnokok „beejtőernyőztetése” csak a közigazgatásban volt arányaiban túlzó, de indokolt méretű; a közigazgatásban (mellesleg később a háborúban való részvételt illetően is) a románság mélyen alulreprezentált volt; a két ország kölcsönösen zsarolta egymást a területén élő magyar, illetve román kisebbséggel. Oláh Sándor tömör előadásában a visszacsatolást követő „válságstáb”, kiemelten pedig az azt létrehozó Teleki Pál miniszterelnök szerepét méltatta. Mint mondta: nem volt olyan erdélyi fejlesztési terv, amelyre Teleki ne biztosított volna pénzt. Kitért arra is: a mezőgazdasági, ipari és sportfejlesztések terén olyan pályázati lehetőségeket biztosított a felzárkóztatásért dolgozó magyar kormány, amelyeknek pozitív hozadékát még évtizedeken át élvezték a helyi lakosok. Mindkét előadó rámutatott: a kicsi magyar világ többféleképpen értelmezhető, de az erdélyi magyarság szempontjából rengeteg pozitív hozadékkal járó időszaka történelmünknek. Kovács Hont Imre A cikk a Hargita Népe március 13-i számában jelent meg.