Szabó R. Ádám Rozsé kalandjai című könyvét mutatja be Cseke Gábor író, közíró, szerkesztő ma este 6 órától Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében. A fiatal szerzővel beszélgettünk. – Időnként látom írásait az irodalmi lapokban, folyóiratokban. Mióta foglalkozik kisprózával? – Az egyetem elvégzése után kezdtem ezzel foglalkozni, azelőtt nem is gondoltam arra, hogy írjak. Sok időm volt akkoriban, ugyanis fénymásolóként dolgoztam, s ezt az időt valamivel el kellett ütni… – Tehát nem az történt, mint mások esetében, hogy kamaszkorában verset vagy novellát írt, s onnan maradt meg az írás szenvedélye… – Voltak próbálkozásaim korábban is, de azok inkább iskolai feladatok voltak, amelyeknek eleget tettem. No meg magyar tantárgyversenyen is voltam, de az így született írást nem nevezném prózaírásnak. Nos, a fölös szabadidőmben írt első novellám valamilyen úton-módon eljutott a Látó szerkesztőségébe… és közölték. Onnantól kezdtem azon gondolkodni, hogy hát ezzel is lehet foglalkozni… Ez 2013-ban történt… – Milyen rendszerességgel szokott publikálni? – Ez változik. Nem mindig úgy történik, hogy az ember sokat ír, s akkor sokat is közöl, ugyanis volt időszak, amikor egy évig nem jelent meg írásom, s volt olyan is, hogy különböző lapok három hónapig zsinórban hozták a rövidprózáimat. Tehát nem lehet tudni, mikor jelenik meg a következő írás. Ugyanakkor nem az a típus vagyok, aki mindennap ír. Egyrészt nem volt rá időm, másrészt pedig nem is érzem szükségét annak, hogy mindennap írjak. Nem baj, ha egy kicsit megemésztem a dolgokat, ha jól kitalálom, s amikor megvan, akkor leülök írni. S általában így szoktam tenni. – Milyen volt az írások fogadtatása? – Az első és legfontosabb visszajelzés az volt, hogy a Látónál elfogadták az első írásomat. Ez sokat jelentett nekem, mert azelőtt is olvasgattam a Látót és tetszett. Lévén, hogy kevesen olvasnak, így kevés visszajelzést kaptam, de szerencsére nem a visszajelzések alapján írok. Később elkezdtem pályázatokra is küldözgetni írásokat. Két-három évig sikertelenül pályáztam, aztán mikor összegyűlt annyi írásom, sikeresen pályáztam a Communitas alkotói ösztöndíjára, aztán a Várad folyóirat novellapályázatán is nyertem két írásommal. Az kifejezetten jó hetem volt, mert csütörtökön a Várad, pénteken meg a Communitas pályázatának eredményét tudtam meg! Ez is visszajelzés… – Milyen témák foglalkoztatják? – Visszatérő témám a rutin. Persze az ember az írásból nem tud megélni, úgyhogy valami egyebet kell csinálnia mellette, sokszor olyan munkákat is, amit nem szívesen végez, s azt hiszem, hogy ezeket a frusztrációimat, kérdéseimet, problémáimat írtam bele az írások egy részébe. Azt, hogy miként lehet megküzdeni a rutinnal. A városi lét is foglalkoztat, olykor olvasgatom folyóira­tokban a faluról szóló írásokat, s érzem, hogy ezzel nem tudok mit kezdeni, mert soha nem éltem falun, nem dolgoztam mezőn, távol áll tőlem ez az életmód, merthogy nem ismerem. Nos, én ezzel nem tudok foglalkozni, noha tudom, hogy ez a zeitgeist, a korszellem itthon, az erdélyi magyar térben ezt lehet eladni… Aztán Amerika is belekeveredett egy kicsit az írásaimba: szimbólumként, elvágyódás megjelenítőjeként. – Hogyan állt össze a kötet? – Ez is pályázatra készült mintegy három évvel ezelőtt, de akkor elutasították. Időközben vettem ki írásokat, meg újabbakat betettem, végül a Fiatal Írók Szövetsége vállalta a kiadást. – Hazai közönség előtt mutatkozik be, Csíkszeredában. Milyen érzésekkel várja a ma esti eseményt? – Nagyon kíváncsian, mert ez lesz az első olyan bemutató, amelyen kizárólag az én könyvem kerül az olvasó elé. Ugyan még volt bemutatóm a FISZ többi szerzőjével közösen, pár eseményen felolvastam, de olyan, hogy kizárólag erről a könyvről legyen szó, még nem volt. Tehát fogalmam sincs, hogy mire számítsak. S azért is izgulok, hogy vajon hány embert érdekel ez a könyv itthon? Ugye, senki nem szokott próféta lenni a saját hazájában, így nem is számítottam arra, hogy Csíkban legyen az első bemutatóm… Meg hát egy vagy két napra rá megyünk Hollandiába, úgyhogy ez a bemutató amolyan búcsúajándék. Sarány István