Egy lapszám a kászoni költőnek
Idén ünnepli hetvenötödik születésnapját Ferencz Imre költő, szobrász és lapunk volt munkatársa, aki régóta közli verseit a Székelyföld folyóiratban. A szeptemberi lapszámbemutatót hétfőn tartották meg a folyóirat szerkesztőségében, ahol a hetvenöt éves költőt is köszöntötték.
Ferencz Imre költőt ünnepelték a Székelyföld kulturális folyóirat szeptemberi lapszámbemutatóján, hiszen a kászonaltízi költő, szobrász idén hetvenöt éves. Zsidó Ferenc főszerkesztő elmondása szerint Ferencz Imre olyan régóta közöl írásokat a Székelyföldben, hogy a folyóirat magáénak érzi a költőt, ezért vele ünnepelnek. A szeptemberi lapszámban többek között olvasható egy interjú, amelyben Zsidó Ferenc kérdezi Ferencz Imrét, de a költő a szépirodalmi rovatban is közöl, illetve alkotásairól Borsodi L. László kritikája is megtalálható.
A hétfő délután megtartott lapszámbemutatóra sokan eljöttek, hogy köszöntsék a kászoni költőt, így szűkösnek bizonyult a folyóirat szerkesztőségének emeleti galériája, ahol a költő által készített fatörzsszobrokat is kiállították. Az eseményen Zsidó Ferenc főszerkesztő és Fekete Vince szerkesztő beszélgetett az ünnepelttel, aki 1972-től a Hargita, majd a Hargita Népe napilap újságírójaként dolgozott.
– Ferencz Imre vitatémái az egykori eszmék, erkölcsi értékek kiüresedése, a kommunizmus sanyargató évtizedei, az annyira várt szép új világ csalódásba fordulása, sivárság, lepusztultság, és az eközött levő szépség, hit és a közösség megtartó ereje
– jellemezte Fekete Vince a költő alkotásait.
Lapunk egykori munkatársát többek között arról kérdezték, hogy fog-e még a jövőben verseket írni, és hogy milyen összefüggés van a szobrászat, költészet és újságírás között.
– Azt hiszem, hogy most szünetet fogok tartani, mert egymás után megjelent három kötetem. Ez azzal magyarázható, hogy a rendszerváltás után nehezen tudtam közölni a verseimet, akkor még nem volt pályázati lehetőség, de amikor lett, akkor már nem voltam annyira szigorú magammal, és engedtem, hogy a könyveim egymás után jelenjenek meg
– mondta Ferencz Imre.
Megemlítette a szeptemberi folyóiratban megjelent, Borsodi L. László által írt kritikát, mert úgy véli, hogy manapság nagy megtiszteltetés, ha valaki őszinte bírálatot kap.
– Kritikátlan időket élünk a képzőművészetben és irodalomban is, pedig nagy a termés. Jobb ma egy szigorú, kíméletlen kritika, mint holnap egy hízelgő nekrológ
– jegyezte meg Ferencz Imre.
Zsidó Ferenc kérdésére válaszolva a költő azt is elmondta, hogy egykori munkájának, az újságírásnak sok köze van ahhoz, hogy néhány versében közéleti témákat fogalmaz meg. Életformának nevezte az újságírást, amely közel vitte őt az emberekhez, faluhoz, ezáltal bemutathatott bizonyos állapotokat. Mint mondta, mozgásteret adott neki, sok tapasztalatot szerzett, és hozzátette, hogy van néhány verse, amelyeket korábbi publicisztikai írásai ihlettek.
– Nyilvánvaló, hogy ha pék vagy, akkor lisztes maradsz
– foglalta össze röviden válaszát.
A beszélgetésen elhangzott még, hogy ha egy verset kellene kiválasztania az eddig megjelentek közül, akkor a Lassú ág című költeményt mondaná számára legkedvesebbnek, amelyben meghatározó élményeket fogalmaz meg. Végül Zsidó Ferenc azt kérdezte, hogy ha vissza tudna menni az időben, változtatna-e valamin.
– Ha ismét tizenéves lennék, farmer lennék. Legalább száz szürkemarhát szeretnék látni egy havasi legelőn. Nem is tudnám, hogy létezik költészet és vers
– tette hozzá végül.
A baráti hangvételű beszélgetés után a jelenlevők koccintottak a költővel, és kötetlenül folyt tovább a beszélgetés.