Székelyföld lámpás embereit ünnepelték

Hat székelyföldi, közösségét szolgáló személyiséget tüntetett ki Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke az augusztus 20-i magyar államalapítás ünnepe alkalmával. Az elismeréseket Dolhai István, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja adta át Sepsiszentgyörgyön, mások mellett Berszán Lajos tiszteletbeli kanonoknak, a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Gimnázium alapítójának, Ferencz Tibornak, Szépvíz korábbi polgármesterének és Ferencz-Salamon Alpárnak, az RMPSZ alelnökének, a Pedagógusok Háza igazgatójának.

Bíró István
Székelyföld lámpás embereit ünnepelték
Ferencz Tibor korábbi polgármester, Ferencz-Salamon Alpár pedagógusszervezeti vezető és Berszán Lajos iskolaalapító pap. Életútjuk, karrierjük iránytű Fotó: Kollázs: Veres Nándor

Székelyföld lámpás emberei a most kitüntettek, példamutatásukkal és hivatásuk iránti elkötelezettségükkel iránytűként szolgálnak – hangsúlyozta a résztvevőket köszöntve Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban, a magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadóján csütörtök este. Az elismeréseket egyházi és világi elöljárók jelenlétében adták át. 

– Fontosak az elismerések. Fontosak azért, hogy láthatóvá tegyük, mekkora értéket képvisel mindaz a munka és elhivatottság, amellyel lámpás emberek: Önök közösségünket szolgálják, ki-ki a maga szakterületén. Mi itt, Székelyföldön nemcsak büszkék vagyunk Önökre, hanem ki is mondjuk: nagy szükség van Önökre, hiszen ha körülnézünk ebben a megbolydult, hangos világban, azt látjuk, hogy egyre több az útvesztő, egyre kevesebb a kapaszkodó, és egyre több az olyan helyzet, amikor elkel a jó példa, a közösség iránymutatása, a mentorálás. Köszönjük Önöknek, hogy van elég erő újra és újra bebizonyítani, hogy csak így érdemes dolgozni, élni: tisztességgel, hittel, becsülettel

– mondta a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Üzenet: szolgálat és hűség ma is erény

A kitüntetéseket Dolhai István, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője adta át. Beszédében hangsúlyozta: különös jelentőséget ad az elismeréseknek az, hogy Szent István király ünnepéhez kapcsolódnak. Kiemelte: a hit, a törvény és a nemzeti összetartozás tartotta fenn a magyarságot a századok során – éppen ezért méltó, hogy e jeles napon fejezzük ki hálánkat mindazoknak, akik munkájukkal tovább építik a nemzet egységét. 

– Az állami kitüntetések nem csupán jelvények, sokkal többek annál: üzenetek. Üzenet arról, hogy Magyarország számon tart, értékel és megbecsül. Üzenet arról, hogy bárhol éljenek is honfitársaink a Kárpát-medencében vagy azon túl, az anyaország szívével egy ritmusra dobbannak velünk. És üzenet arról is, hogy a közösség szolgálata – legyen az tudományban, művészetben, pedagógiában, közéletben, az egyházban vagy a mindennapok apró hőstetteiben – mindannyiunk közös jövőjét formálja. Ezek a kitüntetések a nemzet hálájának legmagasabb jelképei. Olyan személyeknek adjuk, akik munkájukkal közösségüket és nemzetünket is gyarapítják

– mutatott rá a főkonzul. 

Különböző életpályákon, de mindannyian a közösségért

Az augusztus 20-i magyar államalapítás ünnepe alkalmával Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült: Balázs Antal pedagógus-fafaragómester; Ferencz Tibor, Szépvíz község korábbi polgármestere; Ferencz-Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének általános alelnöke, a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házának igazgatója; Nagy Veres Hajnal, a Zernyesti Református Missziói Egyházközség lelkipásztora és Pető Mária sepsiszentgyörgyi pedagógus, fizikus, a Kovászna Megyei Tehetséggondozó Központ vezetője.
Ferencz Tibor közel három évtizedes községi, és a Csíki-medence fejlődésében meghatározó és példamutató településvezetői és közösségszervezői munkája elismeréseként vehette át a kitüntetést. Szépvíz korábbi polgármesterét Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője laudálta.

– Ferencz Tibor egy ötletekkel teli, művelt ember, akinek gondolatai, tervei a szépség jegyében fogannak és valósulnak meg. Akinek az infrastruktúra nemcsak technikai, hanem esztétikai kérdés is. Aki tudja, hogy a jóllét nemcsak gazdasági megvalósítás, hanem életminőség, és az a kultúrában mérhető és élhető

– hangzott el.
Ferencz-Salamon Alpárt a romániai magyar közoktatás fejlesztéséért, az erdélyi magyar pedagógusok szakmai érdekképviseletéért, valamint a magyar diákok minőségi oktatásának biztosítását szolgáló tevékenysége elismeréseként tüntették ki. Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke laudációjában kiemelte: Ferencz-Salamon Alpár a pedagógusok házának igazgatójaként azért munkálkodik töretlen hittel és lendülettel, hogy a romániai magyar közoktatás biztonságos, fenntartható, jövőbe mutató pályán maradjon. 

– Munkájának eredményei közé tartozik számos szakmai jogszabály, finanszírozási modell, pedagógus-továbbképzési program és intézményfejlesztés, amelyek máig szolgálják pedagógusainkat és diákjainkat. Életútját azonban nemcsak a szakmai tisztánlátás és kitartás jellemzi, hanem a közösség iránti szeretet és a személyes elhivatottság is

– mondta.

Székelyföld lámpás embereit ünnepelték
Csoportképhez sorakoznak a kitüntetések átadó ünnepségén részt vevő közéleti, szakmai, egyházi vezetők. Az első sorban az elismerésben részesülő hat személy

Életművet hitelesítő tisztikereszt

Berszán Lajos tiszteletbeli kanonok, plébánost, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium alapítóját a csángó magyarság identitásának és kulturális értékeinek továbbadását szolgáló, intézményalapító és oktató-nevelő tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Bálint Róbert, a gimnázium igazgatója így méltatta az atya tevékenységét: „Berszán Lajos tiszteletbeli kanonok, lelki igazgató, különböző díjak, kitüntetések, elismerések címzettje, sok ezer diák lelki-szellemi atyja, a gyimesiek Don Boscója, Néri Szent Fülöpje, mégis mindenki csak úgy ismeri őt, hogy „papbácsi”. Ő az, aki 30 évvel ezelőtt Erdély legkeletibb részén, a Gyimes völgyében létrehozott egy iskolát, akkor, amikor ez szinte lehetetlennek tűnt, ahol így a vidék gyermekeinek megadatott a lehetőség a helyben tanulásra.” 
Az ünnepséget gyimesi diákok tették meghittebbé: Antal Zalán az Arany Miatyánk csángó népéneket énekelte, Bálint Boldizsár orgonán kísérte. A Kriza János Unitárius dalárda vezetésével a Szózat hangzott el.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!