Nem futamodik meg a munka elől – mondta lapunknak Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere, aki március 21-én visszatért hivatalába, miután a Maros Megyei Törvényszék megszüntette az esetében elrendelt hatósági felügyeletet. Az alpolgármesterrel az első munkanapokat követően beszélgettünk az elmúlt időszak eseményeiről, a városvezetők esetében elrendelt kényszerintézkedésekről, illetve arról, hogyan látja a továbbiakban közigazgatási és politikai tevékenységét. – Milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe, ha 2015. április 29-ről kérdezem? Valaki több mint tíz évig dolgozik egy székelyföldi város alpolgármestereként, aztán erre „pontot tesz” egy kopogás az ajtón – házkutatást tartanak a lakásában, csendőri kísérettel Bukarestbe viszik kihallgatásra… – Most már csak egy furcsa emlék. Kezdetben szóhoz sem tudtam jutni, követtem az utasításokat, elfogadtam a döntéseket. Aztán, miután „magamhoz tértem” és láttam, hogy nem maradtam magamra, elindultam, hogy megkeressem az igazamat. Az első napokban felmerült bennem, hogy ez már az a szint, amikor az ember veszi a kalapját, földhöz vágja és továbbáll. Pár napra rá – főleg, amikor kezdtek érkezni a pozitív visszajelzések – már úgy éreztem, hogy ez a döntés nemcsak rólam szól, ez az ügy másról is szól, ezért úgy döntöttem: maradok. A pozitív visszajelzések hatására. – És a két hónapos házi őrizet? Mivel foglalta le magát a „kényszerpihenő” időszak alatt? – Mindennap, reggel 8 órától délután 3 óráig „munkaprogramot” tűztem ki magamnak: meszeltem, kertészkedtem, házimunkát végeztem, főztem, takarítottam, mosogattam, mostam, vasaltam, szóval „munkába jártam” a magam módján – még tíz­órai szünetem is volt. Délután a családommal, a gyermekekkel töltöttem az időt. Sokat olvastam, és elmélkedtem az élet furcsaságain. – Személyes tapasztalatai szerint hogyan fogadta a közösség az ön és a Ráduly Róbert Kálmán polgármester ellen indult eljárást? – Sokan vannak, akik mellettem, mellettünk állnak, és segítenek nekem és a családomnak. A házi őrizetben meglátogattak olyan emberek is, akikre nem számítottam. Ismerősök, ismeretlenek állítottak meg az utcán biztató szavakkal. Volt, aki azt mondta, hogy imádkozik értem – ezúttal is köszönöm mindenkinek a törődést. Ez erőt adott. Erőt adott a talpon maradásban és abban, hogy ne adjam fel, megtaláljam a történtek értelmét, hogy elhiggyem: érdemes küzdeni a közösségért. Sőt – bár egyre nehezebb – nemcsak érdemes, hanem kötelességünk is küzdeni – ahogy Nagy Zsolt is mondta. Vannak ugyanakkor világos jelek, amelyek azt bizonyítják, hogy ha az ember ad, azt előbb-utóbb visszakapja, még ha nem is ott és akkor, ahol várja. – Visszakapta alpolgármesteri jog- és hatáskörét, az erről szóló nyilatkozatok ugyanakkor homályosak: egyelőre nincs aláírási joga, ismerkedik az újdonságokkal... Sikerült már leltárt készítenie, hogy mi történt a város életében az idő alatt, amíg ön ellen hatósági kényszerintézkedések voltak érvényben? Most mi a prioritás? Melyek az azonnal elvégzendő feladatai? – Érzem, hogy nagy az elvárás irányomban, sokan bíznak bennem, azt várják, hogy rövidesen kézbe vegyek néhány dolgot, mert sok megoldásra váró probléma van. Mondtam azonban a kollégáknak is, hogy nekem nincs varázspálcám. Sajnos, a meghurcoltatások nem értek még véget, bármelyik nap folytatódhatnak. Nem csoda tehát, hogy az emberek egyre kevesebb kockázatot mernek vállalni döntéseik során. Nincs olyan munkafolyamat, papírforma, amelybe ne lehetne valamilyen módon belekötni. A tisztességes, következetes munka ma már sajnos nem elég. Ennek ellenére foglalkozom a naponta felmerülő szervezési, adminisztratív és operatív kérdésekkel, viszont nem könnyű tizenegy hónap kiesést bepótolni. A lényegesebb területeket már sikerült átnéznem, végigjártam és követem a munkatelepeken történő beruházásokat, rálátásom van a folyó ügyekre. Az önkormányzat Antal Attila irányításával, lehetőségeihez képest, tisztességesen megpróbált helytállni a hirtelen kialakult új helyzetben, továbbvitték az elkezdett terveket, ami nem kis teljesítmény. Április folyamán visszakapom az azokhoz az irodákhoz tartozó aláírási jogokat, amelyeknek a tevékenységét sikerült áttekinteni, átvenni. A legfontosabb feladat, hogy a hőszigetelést határidőre befejezzük és a projektet lezárjuk. Amennyiben ez nem sikerül, óriási összegbe fog kerülni a városnak. E téren rengeteg gond van, ami főleg a kivitelezők komolytalanságából adódik. Ezenkívül természetesen ott vannak a folyó beruházások is, mint a Gyermek sétány és a Fűzfa lakónegyed felújítása, de ott a több száz apró, kis ügy is… – Készül a június 5-i helyhatósági választásokra. Úgy tudjuk, hogy a következő mandátumban is alpolgármesterként vállalna szerepet a város vezetésében… – Ezelőtt négy évvel azt mondtam: „Nem könnyű, ha a mai világban valaki valamit akar csinálni a köz érdekében. Sokkal könnyebb nem csinálni semmit. De mi nem azért jöttünk, hogy a könnyebb utat válasszuk”. Úgy hiszem, hogy ez a gondolatom ma még sokkalta időszerűbb. Ezért most Márton Áron püspök gondolataival egészíteném, ki: „Nem futamodok meg a munka elől”. Amennyiben tehát a közösség is úgy akarja, vállalom a következő mandátumot is. Ezekkel a gondolatokkal tettem le a jelenkezesemet az április 10-i előválasztásra. – A korábbi és a jelenlegi – megszakított – mandátumukban a csíkszeredaiak többsége szerint a városvezetés eredményes munkát végzett. Néhány hónap múlva azonban cserélődik a városi önkormányzati képviselők csapata. – Bízom benne, hogy az idei választások után is ki fog alakulni egy jó csapat, akikkel, kellő bölcsességgel és alázattal, képesek leszünk továbbra is eredményes munkát felmutatni. Rajtunk múlik. – Mik a prioritások Csíkszereda számára a 2016–2020-as időszakban? – Korábban készült egy programfüzetünk a 2012–2020 időszakra. Azt gondolom, hogy továbbra is lehet tartani az akkor jegyzett elképzeléseket, amelynek része az utóbbi években elindított beruházások folytatása, mint a hőszigetelés, a zsögödi városrész és további kis és nagy lakónegyedek felújítása, de ugyanakkor része a közösségépítés is, ami szerintem a legfontosabb feladatunk – bár egyre nehezebb. Pál Bíborka