Hirdetés

Bemutatkozott a Gyimes Lactomont a csíkszeredai Húsvéti helyi és hagyományos termékek vásárán

A csíkszeredai Húsvéti helyi és hagyományos termékek vásárán az érdeklődők megismerkedhettek a gyimesi Lactomonttal, a projektvezető Pogány-havas Kistérségi Társulás nyertes pályázatával. Az eseményen a szervezők betekintést nyújtottak abba a projektbe, melynek a célja, hogy elősegítse a helyi piaci szereplők közötti együttműködést a hegyvidéki tejtermékek rövid ellátási láncokon keresztül történő értékesítése céljából.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 4 perc

A csíkszeredai Szabadság téren felállított Lactomont sátorban bemutatkozott a projektben partnerként szereplő Gyimesközéploki Tatros Tejfeldolgozó és Értékesítő Mezőgazdasági Szövetkezet is. A szépen feldíszített standon számos sajtterméket, -különlegességet kínáltak fel kóstolásra, ami nagy sikernek örvendett a vásárba látogatók között. Tankó Péter ügyvezető igazgatótól megtudtuk, a Tatros Tejfeldolgozó és Értékesítő Mezőgazdasági Szövetkezet jelenleg 110 tagot számlál. A szövetkezet azzal a céllal alakult, hogy a helyi gazdák egyesítsék szaktudásukat és érdekeiket, hogy közösen tudják értékesíteni az általuk megtermelt nyers tejet. A tejfeldolgozó üzem 2018-tól gyárt tejtermékeket, a termékpaletta folyamatosan bővül a vásárlói igényeknek megfelelően. Elsősorban érlelt sajtokat gyártanak, amik nem tartalmaznak adalékanyagokat, alapanyaguk 100 százalékban tehéntej. A termékek Hegyvidéki termék védjeggyel rendelkeznek. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Megtudtuk: a rövid ellátási lánc (REL) a termelő és a vásárló közötti lehető legrövidebb útvonalat jelenti, amin keresztül a termék eljut a vásárlókhoz. Ez a láncolat közvetlen kapcsolatot teremt a termelő és a fogyasztó között, csökkentve vagy teljesen kiiktatva a közvetítőket. A termékek frissebbek maradnak, minőségüket megőrzik, hisz rövidebb az út a termelő és a fogyasztó között. A REL lényegében egy fenntarthatóbb és tudatosabb értékesítési megoldás, ami biztosítja a fogyasztó számára, hogy közvetlenül a helyi termelőktől vásároljanak termékeket, támogatva ezzel a helyi termelői közösségek munkáját.


A sikeres pályázat további partnerei a Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum, Prezsmer Zsolt egyéni vállalkozó, Bodor János-Ervin és Tankó Beáta tejtermelők. A partnerség lehetővé teszi, hogy még többen megismerjék és értékeljék a prémium hegyvidéki tejtermékeket, melyek nemcsak ízletesek, de a hagyományos gazdálkodás értékeit is őrzik. A projektet az Országos Vidékfejlesztési program (PNDR) keretében vissza nem térítendő európai forrásokból finanszírozzák.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!