Azokról a székelyföldi településekről beszéltek a KAM Intézet munkatársai, amelyek nem községközpontok, és egyre inkább periferizálódnak. A kutatásról részletesen a Településsorsok. A székelyföldi települések periferizálódási folyamatai című, nemrég megjelent kötetben számolnak be.

Kedvezőtlen összkép
Az intézet munkatársai, Sárosi-Blága Ágnes és Biró A. Zoltán közölték, hogy 269 olyan székelyföldi településről készítettek szakmai elemzést, amelyeknek magyar többségű lakossága van, és amelyek egymás közvetlen közelében helyezkednek el. Kovászna és Hargita megye nem községközpont településeire, valamint Maros megye keleti részének településeire (Kis-Küküllőmente, Nyárádmente) terjedt ki az adatfelvétel és az elemzés. A kutatók hangsúlyozták, hogy mindez csak az első lépés az úton, amely ezen települések megismeréséhez vezet. 
Mint a kutatók elmondták, az összkép közismerten kedvezőtlen.

A népességszám csökken, az önkormányzati hivatal hiányához a helyi intézmények – elsősorban az iskola és a művelődés intézményei, esetenként az egyházi intézmények és a szolgáltatások – egészségügy, gyógyszertár, posta, üzletek – fokozatos leépülése társul,

a tömegközlekedési hálózathoz való kapcsolódás fokozatosan egyre kisebb mértékűvé válik, a helyi közösséget megszólító események és rendezvények száma csökken, az infrastrukturális beruházások nagy fáziskéséssel és csak néhány területen követik a községközpontok fejlesztési gyakorlatát, a formális és informális helyi szerveződések száma kevés, működésük a települések többségében alkalomszerű, valamint a helyi foglalkoztatás mértéke csekély.

Átalakulóban
A beszélgetésen Oláh Sándor, a KAM munkatársa azokat a társadalomtörténeti előzményeket vázolta fel, amelyekkel részben megmagyarázható ez a helyzetkép. Mint részletezte,

többek között a kommunizmus idején zajlott több évtizedes faluellenes politika, az iparosodás és az urbanizáció következménye a vidék leromlása és a vidéki lakosság elöregedése.

Fosztó László szociál-antropológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa tágabb kontextusba helyezte a székelyföldi, nem községközpontú települések sorsát. Romániai, európai uniós és globális adatokat, statisztikákat figyelembe véve rámutatott, hogy a globális népességnek majdnem fele rurális környezetben él, az Unióban viszont alacsony a falvakban élők száma, a kutató szerint 28 százalék körüli ez az arány, de a mezőgazdasággal foglalkozók aránya 4 százalék körüli. Ugyanakkor Románia helyzete a kutató szerint ilyen szempontból inkább a globális trendhez hasonlítható, a népességnek szinte a fele nem városokban él, de sokan foglalkoznak mezőgazdasággal, a lakosság 23 százaléka. 
Fosztó László megemlítette azokat szociokulturális jellegzetességeket is, amelyek a nem községközpontú településekhez kötik a lakosokat. Ezek közé tartoznak egyrészt a hagyományok, amelyek megmutatkoznak a lakosok tájhoz való kapcsolódásában – például az önfenntartó családi gazdálkodásra való törekvés –, másrészt

a központi autoritás hiánya is olyan örökség, amelynek hatása volt a társadalomra,

de a kutató úgy véli, hogy napjainkban ez átalakulóban van.

A helyi közösség értéke
Sárosi-Blága Ágnes, a KAM munkatársa pozitív példákat is megemlített, olyan kezdeményezéseket, amelyek fékezik ezeknek a falvaknak a periferizálódási folyamatát. A kutató helytörténeti információkra alapuló kezdeményezéseket említett, kiemelte a helyi szervezésű rendezvények, helyi szolgáltatások, képzések, tanfolyamok, gyermektáborok szerepét. Mint mondta, a civil szervezetek működése is jó hatással van az ilyen falvak közösségi életére, illetve az egyházi hátterű kezdeményezéseknek is fontos szerepük van.

– A pozitív kezdeményezések sokfélék, sok példát lehet említeni, de egyik sem nevezhető trendszerűnek. Alkalmi jelleggel szerveződnek, és a legtöbb esetben függenek egy személynek a motivációjától.

Ez azt jelenti, hogy ha az az egy személy valamiért nem tudja folytatni a munkát, akkor az a kezdeményezés megszűnhet. Sokkal több kérdés van ebben a témában, mint válasz – tette hozzá végül a kutató. 
Biró A. Zoltán, a KAM munkatársa felhívta a hallgatóság figyelmét arra, nem biztos, hogy a demográfiai csökkenés és az intézmények eltűnése a legfontosabb változás, sokkal inkább az a tény, hogy az elemzett települések egyre kisebb mértékben működnek helyi közösségként, holott a székelyföldi térség szerveződésének egyik alapvető pillére a lokális közösségként működő, erős helyi identitásra alapozódó településműködési modell.

– A kérdés az, hogy milyen következményekkel járhat, ha a nem községközpont települések periferizálódnak? A helyi identitásszerkezetek fokozatos leépülése, az ezekre támaszkodó közösségi tudások, társadalmi szerkezetek és rutinok lebomlása a tömbmagyar térség egészére nézve milyen következményeket von maga után?

Mindezt érdemes végiggondolni kisebbségpolitikai, kisebbségvédelmi és vidékfejlesztési szempontból is – hangsúlyozta a kutató.
Hozzátette, hogy a Sárosi-Blága Ágnes által említett pozitív példák jó lehetőséget jelenthetnének, ha szakpolitikai támogatással szerveznék meg azokat, ha intézményesülnének ezek a törekvések. Ugyanakkor megemlítette, hogy

a kétezres évektől már széles körben és hivatalosan is elismert új vidékfejlesztési paradigma (new rural paradigm) nem csupán a vidéki térségek felértékelődését eredményezte, hanem olyan szakmai és szakpolitikai megközelítések, programok, támogatási gyakorlatok sokaságát is, amelyek fékezhetik vagy adott esetben meg is fordíthatják a periferizálódási folyamatokat. 

– Ez nem hagyományőrzést jelent, hanem a vidéki térségek újrapozicionálását, lehetőleg társadalmi értékeik megerősítése mellett – mutatott rá Biró A. Zoltán.
Az esemény szervezőinek az volt a célja, hogy a beszélgetéssel felhívják a figyelmet a témára, hogy elinduljon a helyzetkép értelmezése, ugyanis a kutatók úgy vélik, hogy a mai térségi szakpolitika és támogatáspolitika legfeljebb ennek a folyamatnak a felszínét érzékeli, és egyelőre nincsen jele annak, hogy ezt az átfogó vidékfejlesztési szemléleti és módszertani fordulatot felismerte volna, illetve a térség egészére próbálná rávetíteni, értelmezni. Éppen ezért nyitott kérdéssel ért véget a beszélgetés: Van-e esély, lehetőség arra, hogy ez a téma térségi léptékű közüggyé váljon?