450 éves a csíksomlyói búcsú

HN-információ
Az év legnagyobb tömegeket vonzó egyházi eseménye térségünkben kétségtelenül a pünkösdszombati csíksomlyói fogadalmi búcsú. A zarándoklat 450 évvel ezelőtt indult, s a hívek nagy számban azóta is minden évben a csíksomlyói kegyszobor elé járulnak, hogy hálát adjanak és erőt merítsenek. [caption id="attachment_50550" align="aligncenter" width="1000"] Misericordia (Irgalmasság). Az installáció a magyar állam ajándéka Fotó: László F. Csaba[/caption] A pünkösdi búcsú programja • Június 2-án, pénteken az este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik. • Június 3-án, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagy-Somlyó hegyek közötti nyeregbe a Hármashalom-oltárhoz. A délután fél 1-kor kezdődő ünnepi szentmisét – amelyet a Duna Televízió, az Erdélyi Mária Rádió és a kegyhely honlapján a Csíksomlyói Ferences Kolostor élőben közvetít – nm. és ft. Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatja be, amelyen szentbeszédet mond nm. és ft. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A szentmisén jelen lesz a helyi elöljáróság: nm. és ft. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke és fr. Orbán Szabolcs, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke mellett fr. Michael Anthony Perry, a Kisebb Testvérek Rendjének legfőbb elöljárója. A Szent Péter és Szent Pál tiszteletére szentelt csíksomlyói plébániatemplomban délután 5 órakor kezdődik a csángó szentmise, amelyet ft. Szőcs Csaba, a Verbum Kiadó elnöke mutat be. A kegytemplomban az este 7 órakor kezdődő pünkösd előesti szentmisét követően, 8 órától reggelig tartó virrasztás lesz. • Június 4-én, vasárnap, pünkösd ünnepén a szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek. • Június 5-én, hétfőn, pünkösd másodnapján a szentmisék a kegytemplomban szintén ünnepi sorrendben lesznek: reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!