Dobrudzsán általában csak átautózik vagy átvonatozik az ember, ha épp a Duna-deltába vagy valamelyik tenger­parti üdülőhelyre tart. Pedig annyi rejtett vagy kevésbé rejtett kincse van, hogy önmagában is megér pár napos kiruccanást. 
Nyáron nagy a meleg, így ideálisabb a tavasz, ősz, esetleg a kora nyár egy kis felfedezőútra. Egy helyi hölgy egyszer azt mondta nekünk, hogy Dobrudzsa, főleg a Măcin-hegység környéke olyan, mint Szicília. A táj és a hőmérséklet, a levegő, néhol még a növényzet is valóban hasonlít a dél-itáliai szigetre – talán ezért vagy izgalmas múltja miatt, de számomra nagy kedvenc ez a vidék.

Apropó, Măcin-hegység. Ez az ország legidősebb hegysége, több száz millió éves izgalmas kővilág, hihetetlen gazdag élővilággal (több mint háromezer növény- és állatfaj él itt). Igencsak lekopott az évmilliók alatt, legmagasabb pontja, a Greci- vagy Tutuiatu-csúcs mindössze 467 méter magas. A Hargitához képest domb, de látványban mégis olyan helyenként, mint a Fogarasi-havasok kicsiben: meredek lejtők, éles, keskeny gerincek, érdekes sziklaalakzatok, hegyes csúcsok fogadnak, ha elindulunk egy-egy túraúton. A szintkülönbséget azért nem kell lebecsülni, mert 30-40 méteres tengerszint fölötti magasságról indulnak az ösvények, szóval itt is van, mit mászni fölfelé. A panoráma pazar, és ha késő tavasszal járunk arra, jó eséllyel csodálhatjuk meg a sztyeppi bazsarózsamezőket, s ha szerencsénk van, jókora dobrudzsai teknőssel is összefuthatunk. A túrautak többsége Greci település közeléből indul, itt van egyébként a Măcin Nemzeti Park látogatóközpontja is. 

A településhez közel hömpölyög az Ó-Duna Măcin ága, partján sétálva elképzeltem, milyen lehetett az „ősfolyam” még a szabályozások, csatornák építése előtt, amikor például Troesmis várából figyelték a vízi utat a rómaiak. Az egykori római helyőrség romjai eléggé látványosak, de errefelé járva lépten-nyomon figyelmeztetnek barna táblák egyéb római települések, géta várak, görög, bizánci erődítmények maradványaira (például Ibida, Noviodunum, Dinogetia, Capidava, Argamum – hogy csak a térség északi részén lévő romterületeket említsük). 

Nagy folyó, közelben a tenger – minden adott volt már az ősidőkben ahhoz, hogy népek, kultúrák és vallások átjáróháza legyen ez a térség. Ez mai napig különös ízt ad a vidéknek, ha fogékonyak vagyunk az ilyesmire, és az egyik leglátványosabb példája ennek Enisala vára Sarichioi község területén. Igazi középkori erődítmény egy sziklás magaslaton, már messziről látszik, fentről pedig csodás kilátást nyújt a Razim és Babadag tavakra. A legtöbb forrás szerint genovai kereskedők emelték, de az is lehet, hogy egy tatár főúr építtette, a 14. század idején ugyanis a régió az Arany Horda ellen­őrzése alatt állt. 
A közeli Babadagon egy igazi mecsetet kerestünk fel, egyébként közel sem ez az egyetlen Dobrudzsában. Több mint négyszáz éves, 21 méter magas minaret is áll, mellette törökfürdő és az egykori iskola épülete látható egy gyönyörű rózsakert közepében. Hangulatos hely. És még rengeteg ilyen van ebben az országrészben.