Fiaim szerencséjére vagy szerencsétlenségére – attól függően, hogy az ízélményre vagy az egészséges életmódra koncentrálunk – mélyen egyet tudok érteni Csukás István Gombóc Artúrjával, aki szereti a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét, az egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét, a csöves csokoládét, a mogyorós csokoládét, a tejcsokoládét, a likőrös csokoládét, a tavalyi csokoládét, az idei csokoládét, és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon. És aki igazán szereti a csokoládét, az arra is kíváncsi, hogyan készül, sőt maga is ki szeretné próbálni, azzal bizony könnyen megesik, hogy ötéves kisfia és hasonló érdeklődők társaságában Madéfalván találja magát egy csokitojás-készítő workshopon.

Alighogy beléptünk az igényesen kialakított csokiműhelybe, máris éreztük az olvadó csokoládé semmivel össze nem téveszthető illatát, és jóformán mindenféle bevezetés nélkül máris elénk borítottak egy jó adag temperálandó fehér csokit. Közben megértettem, hogy amíg a csoki a kellő hőmérsékletre hűl a rozsdamentes asztalon, amelyen szorgos gyerekkezek terelgették spatulával, addig bőven volt idő a beszélgetésre és a teendők ismertetésére is. Például kiderült, hogy a műhely és a kézműves csokikat gyártó vállalkozás a csak azért is életérzésből indult, egy gasztroajándéknak szánt sikertelen karácsonyi bonbonnak köszönheti a létrejöttét. Megismerkedtünk a különböző anyagokból készült formákkal, amelyekben valóban formát ölt a csokoládé, ugyanakkor a többi, a csokikészítéhez használt eszközzel, például a hajszárítóra hasonlító hőlégfúvó pisztollyal, spatulával, és ezek beszerzési lehetőségeit is megtárgyaltuk. És arra is fény derült, hogy bár sok csokikedvelő álommunkahelye lehet egy ilyen műhely, a sok kóstolásnak azért megvan az ára.

A töltelékek kóstolgatásakor már jelentősen oldódik a hangulat, amikor próbáljuk kitalálni, hogy a habzsákba töltött krémek vajon miből készültek, és az első töltött csokoládék máris dermednek a tavaszt idéző virágformákban. Következhetett a csokitáblák elkészítése és díszítése, majd ugyanezen lépéseket ismételtük barna, majd pirosra színezett csokival is. A történet természetesen csak így leírva ilyen gyors és egyértelmű, hiszen valamennyi alkalommal gondosan kellett figyelni a csokoládé hőmérsékletére, szükség szerint újramelegíteni vagy tovább hűteni. Az idő előrehaladtával pedig a kezdeti bátortalan próbálkozások egyre magabiztosabbá váltak, és egyre hangosabban mertük odaütögetni a formát az asztalhoz, hogy biztosan ne maradjon buborék a csokiban. 
Alig két óra alatt a bonbonok, pralinék vagy táblás csokik elkészültek, megdermedtek, és őszinte ámulattal figyeltem, amint szép fényesen kipotyognak a formákból. Következhetett a csokitojások összeragasztása, és az osztozkodás a workshop résztvevői között, ami igencsak barátságosra sikerült, tekintettel arra, hogy a készítés során azért bőven volt alkalom a kóstolásra, illetve a csokiforgácsok „újrahasznosítására” is, így otthon sem fogyott el azonnal a csoki – bár ideje azért nem volt megromlani.