A legjobb tizenhat között
Simó Éliás-Máté tízévesen kezdett asztaliteniszezni, előtte jégkorongozott, akárcsak két bátyja. A koronavírus-járvány okozta korlátozások azonban az asztalitenisz irányába terelték a tizenhárom éves kisfiút. Éliással és édesapjával, Simó Józseffel a kezdetekről beszélgettünk.
– Hogyan és mikor indult az asztaliteniszezés a családban?
Simó Éliás-Máté: Tízévesen kezdtem asztaliteniszezni, előtte két nagyobb testvéremhez hasonlóan én is jégkorongoztam, ám 2020-ban, a járvány következtében a botot ütőre cseréltem. Édesapám tagja a csíkszeredai aszteliteniszezők közösségének, így hamar belekóstoltam az asztalitenisz világába. Apukám vitt magával, először a velem egykorúakkal játszottunk, később edzővel is elkezdtem tréningezni. Velem egykorúakkal és felnőttekkel is egyre többet és jobban játszottam.
Simó József: A járvány is hozzájárult a fiam sportágváltásához, különben valószínűleg most is a korongot kergetné. Alighogy ütőt ragadott, rá két hónapra már versenyeken indult. Romániában viszonylag egész jó lebonyolítása van az amatőr asztalitenisz-bajnokságoknak. Négy-ötezer személyt regisztrálnak ezekre a versenyekre, először ezeken a tornákon indult, majd sportklubot kerestünk, most a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Asztalitenisz SK-hoz van leigazolva.
– Mikor érdemes elkezdeni ezt a sportot? Hogyan egyeztethető össze a sport és a tanulás?
S. J.: A fiam magántanuló. Az asztaliteniszt többnyire hat-hét évesen kezdik, így Éliásnak volt mit behoznia kortársaihoz képest. Az édesanyja tanítónő, így viszonylag rugalmasan kezeltük a tananyagot, mindent a sporthoz igazítottunk, hogy amikor csak kell, tudjon edzésre és versenyekre járni. Havonta két-három versenye van, évente egyszer rendez a Román Asztalitenisz-szövetség román kupát és román bajnokságot, illetve az első tizenhat versenyzőnek egy elit bajnokságot minden korosztályban. Ha jó lenne a szervezés, akkor ezeket nem három hétvége alatt bonyolítanák le, hanem beosztanák egész évre, de sajnos van hová fejlődni e téren. Az országban tartott versenyek nem elegendőek a fejlődéshez, éppen ezért is keresünk külföldi tornákat. A magam tapasztalataiból kiindulva és látva három fiam edzésmunkáját kijelenthetem: a gyakorlásra szánt időből kell a legtöbb. Ilyenkor a kiégés veszélye is fennállhat, mindennap majdnem ugyanazt kell gyakorolni, ez monotonná válhat, és emberpróbáló. A fiam hétköznapokon legalább nyolc órát gyakorol, hétfőtől péntekig.
– Mire kell és érdemes figyelni játék közben?
S. É.-M.: Fontos a koncentráció és hogy a saját játékodra koncentrálj, ugyanis ha az ellenfél stílusát veszed fel, akkor elveszítetted a mérkőzést. Mindenkinek van egy kézjegye, amiben nagyon jó, de más területen gyengébb a technikája, fontos odafigyelni ezekre a dolgokra.
– Miben tud segíteni a szülő a sportoló gyermekének?
S. J.: Volt idő, amikor a három fiúval három irányba kellett szaladjak. Mára a nagyobb testvérek menedzselik magukat, Éliásnak pedig a feleségemmel együtt segítünk. Éliás az elmúlt időszakban teljesítette a svájci szövetség által kért követelményeket, így a jövőben jó esélye van arra, hogy svájci színekben versenyezzen. Ez azért is lehetséges, mert svájci–román kettős állampolgár. Akárcsak bátyjai, édesanyjuk is svájci állampolgár, de a gyerekek születését követően hazaköltöztünk.
– Ma ki a jobb: az apa vagy a fia?
S. J.: Kezdetben úgy indult, hogy apuka hagyja a fiát néha győzni. Na már most jó ideje megfordult a világ, egy ideje a fia nem engedi győzni az apját.
– Ön szerint mi a siker kulcsa?
S. J.: Szerintem a három legfontosabb összetevő a sikerhez az edzés, az étkezés, illetve a pihenés.
– Mely eredményre a legbüszkébbek?
S. É.-M.: A romániai rangsorban jelenleg a legjobb tizenhat versenyző között vagyok. Versenyenként vannak célkitűzéseim, melyeket ha elérek, onnantól a játék már csak ráadás számomra. Németországban párosban harmadik helyezést értem el, idén pedig, alig egy évvel azután, hogy kiestem a román kupából, ötödik lettem. A svájci bajnokságban az idén második helyen végeztem. Az idei rangsorolás szerint már Románia legjobb tizenhat fiatal játékosa között vagyok.
S. J.: Éliás két év alatt érte el, amit mások öt-hat év kemény munkájával. Természetesen a tehetség mellett sok munka van benne, szinte nap sem telik el úgy, hogy ne edzene. Nem lehet egy év alatt tízet fejlődni, de lelkiismeretes edzőkkel és kemény munkával lehet sikert elérni.