Az olajtechnikával létrehozott realisztikus hatású képekből, sorozatokból komponált tárlat anyagát Túros Eszter művészettörténész méltatja.

Fazakas János László (Jana) kiállítása az utóbbi négy év sorozattá érlelt alkotásaiból válogat. Hipeterei hosszú, elmélyült alkotói folyamat eredményei. Egy olyan, feszültségek mentén szerveződő, saját belső logikájukat képről képre mind jobban kibontó dualisztikus konstrukcióvá rendeződnek, melyek Jana korábbi alkotásai felől nézve a meglepetés erejével hatnak. Ismerős képi megoldásai, alkotásainak jellegzetessé vált elemei egészen új összefüggéseket képeznek. Technikailag is elkülönülnek korábbi sorozataitól. Az olajtechnikával létrehozott realisztikus hatású képterei nagyon koncentrált, pontosan megtervezett munkafázisok eredményei, melyek a korábbiaktól eltérő gondolatritmust, odafigyelést feltételeznek. A gyakran művészettörténeti vagy bibliai párhuzamokat kínáló kompozíciós megoldásait a szürreális hatású terek geometriája ellenpontozza. A hideg, rideg, mesterséges környezet soha nem uralkodik el a képtereken, hanem a maga organikus ellentétpárjaival feszes egységet formálva alakítják a képek egyensúlyon alapuló architektúráját.

Története 2018-ban kezdődik, egy fecskével, pontosabban sok fecskével, a repdeső fecskék véletlenszerűen megtapasztalt, törékeny, mégis elsöprő erejű élményével egy egész festői sorozatot eredményezett, egy olyan bonyolult konstrukciót, amelynek szimbólumokká érlelt képtárgyai, szürreális tér-idő rétegei egy összefüggő rendszerbe szerveződve válnak megfejthetővé. Legtöbbször fotó alapú, fotorealisztikus festésmódja, konkrét szereplőkkel és képtárgyakkal benépesített képterei egy egészen valószerűtlen univerzumot teremtenek, ahol semmi sem az, aminek látszik, képtárgyai jelek, amelyek a kiállítás terében sorozattá formálódva önazonos módon mindig megfeleltethetők valami másnak. Hónapokig, gyakran évekig készült alkotások ezek, egyszemélyes történet különböző, képpé formált fázisai, egy önreflexív folyamat különböző állomásai, a világba vetettség változó tapasztalata, a világ és az egyén ütközéspontjainak képi lenyomatai, ahol a feszültség állandósult, alapállapot. A mögötte húzódó kettősségek koordinátáin belül artikulálódnak a jelentések. Egymást kiegészítve, ellenpontozva nyílnak meg szimbólumai. Szerves egység ez, ahol a részletek az egészben válnak megközelíthetővé. Labiritusszerűen bejárható és megfejthető szürreális vagy mondjuk inkább, hogy hi­per­realisztikusan formálódó képi utazás ez, kristálytisztán kirajzolódó részletekkel, a maga tér és időbeli töredezettségeivel, egymást olykor fel-, máskor elfedő rétegekkel, ahol a valós és képzeletbeli elemek szétválaszthatatlanul egészítik ki egymást, ahol a gyakran végtelenbe futó képtereket a millimétenyi pontossággal kijelölt konkrét fizkai terek teszik elviselhetővé, de egyben értelmezhetővé is, ahol a térbeli távlatok tágítják az idő határait, ahol a sorsfordító események egyszerre hordozzák magukban a halált és az ujjászületést.

Egy folyton alakuló, mélyülő ön­ér­tel­me­zé­si folya­mat rajzolódhat ki, melynek iránya sok­szor előre látha­tat­lan vagy em­ber­től független. Zsák­ut­cák­kal, me­l-
lék­vá­gá­nyok­kal, emberpróbáló történésekkel, tévedésekkel járó teli folyamat, egy olyan belső utazás, melynek fetsői rögzítései érzékletesen tükrözik ennek a folyamatnak legapróbb változásait, az örömmel és vergődésekkel teli törésvonalait.
A kölönböző dimenziók, térbeli és időbeli rétegek szokatlan, szürrealizmust idéző társításai a képek síkjaiban egyszerre jelentenek festői kihívást, optikai játékot és nyitnak lehetőséget arra, hogy saját határait átlépve megmutassson valamit abból, ami legszemélyesebb, ami lényege, saját valósága.

Egyik képe Piero della Francesca Krisztus ostorozása című képének fordítása, tűpontos megfeleltetésekkel. Egy különös távlati tanulmány ez, amely Alberti építészeti elemeinek felhaszánálval, a térsíkok jellegzetes tagolásával teremti meg a kép aktualitását. Jana ezen a képén akaratlanul is felsorakoztaja sorozatának legfontosabb elemeit. Egyfajta összegzés ez, ahol a művészettörténeti utalás révén bizonyos értelemben felfedi titkai. Jelentéseket rögzít, rejtett megfeleltetéseket tár fel, amelyek segítenek a tájékozódásban.
Képeinek feszességét, fegyelmezettségét, néhány laza gesztusokkal festett absztrakt alkotással oldja. Pihenésképpen. De ahogyan hiperterei is egymással ellentétes koordináták mentén formálódnak, a kiállítás egyésze is ezzel az önnön feszültségeit ellenpontozó feloldással válik teljessé.