erős felhőzet
Hétköznapi ünnep
Van Csíkszeredában egy játékbolt ‒ jó, sok van, de én a sokból most csak egyre gondolok ‒, aminek a bejáratához minden évben kitesznek egy életnagyságú Mikulást. Ez a Mikulás zenél is, meg táncol is, és nem különösen szép látvány, főleg, hogy évek óta teljes műszakban dolgozik karácsony idején, ráadásul egyre kopottabb a piros-fehér egyenruhája. Biztosan sokan hozzászoktak már ehhez a Mikuláshoz, olyan ez a városban, mint egy régi bútordarab vagy dekoráció, amit csak karácsony környékén teszünk ki. Mint már mondtam, nem különösen vonzó látvány, sőt abszurdnak is tűnhet a ködös, hideg napokon ‒ amikor legszívesebben ki se néznénk az ablakon, semhogy kitegyük a lábunk a lakásból ‒, ahogyan a műanyag Mikulás vidám karácsonyi zenére egy helyben illeg-billeg. Szóval ott áll naphosszat, és már annyira megszoktuk, hogy rá sem hederítünk.
Igazából pár évvel ezelőtt egy kislány ‒ tényleg kicsi, olyannyira, hogy télen, amikor felöltöztetik, több a ruha rajta, mint a gyermek ‒ hívta fel a figyelmem erre a Mikulásra. Ő ugyanis megállt a mozgó bábu előtt, és elkezdett táncolni, közben pedig hangosan, ropogósan és olyan őszintén kacagott, ahogyan csak egy kisgyermek tud. A szülei pár lépéssel arrébb beszélgettek, nyilván boldogok voltak, hogy kislányuk ennyire tud örülni a Mikulásnak. Nem történt semmi más, és nem is tartott sokáig a jelenet, legfeljebb pár percig, mégis az egyik legkedvesebb dolog volt, amit valaha láttam. Nem akarom arra kanyarítani a szót, hogy bezzeg a gyermekek, ők tudnak örülni a világnak ‒ habár ez teljesen igaz, bezzeg a gyermekek ‒, csak azt akartam, hogy az is tudjon erről a kis jelenetről, aki nem volt ott és nem látta, mert ha felnőttként már nem is tudunk örülni egy táncoló és zenélő Mikulásnak, akkor legalább arra fel kell figyelnünk, aki tud.
Egy pillanat őszinte kedvesség és boldogság volt ez, és annak ellenére, hogy igazából teljesen hétköznapi jelenet történt, sokkal ünnepibbnek tűnt, mint bármilyen szervezett, fennkölt karácsonyi esemény. Azóta is ez a táncoló, nevető kislány jut eszembe, ha azt a Mikulást látom, és magamban mindig mosolygok, mert még emlékezni is jó valamire, ami ennyire kedves.
Péter Ágnes
