A mai napon egy hete lesz annak, hogy Klaus Johannis államelnök nyilvánosan arra kérte fel – pontosabban szólította fel – Viorica Dăncilă kormányfőt, hogy mondjon le tisztségéről. Az április 27-én elhangzott államelnöki sajtónyilatkozatnak egyrészt megvoltak a maga előzményei, másrészt abban Johannis felsorakoztatta a maga érveit is. Ami az előzményeket illeti, többek között emlékeztetnénk arra, hogy az elmúlt hét elején igen gyanús vagy akár titokzatosnak is nevezhető körülmények között került sor a kormányfő izraeli látogatására, s az már csak hab volt a tortán, hogy Tel Avivban ugyanabban az időpontban megjelent a kormánypárt elnöke, Liviu Dragnea, akit állítólag a képviselőház-elnöki minőségében ugyancsak Netanjahu kormányfő hívott meg izraeli látogatásra. (Azt mindmáig nem lehet tudni, hogy milyen jellegűek is voltak ezek a látogatások. Ugyanakkor a kormány részéről az elutazásról nem adtak ki semminemű közleményt, mint ahogy arról sem, hogy a küldöttségben a kormányfőn kívül kik is vettek részt – csak a megérkezést követően hoztak nyilvánosságra szűkszavú közleményt. A megbeszélésekről az egyik fél részéről sem adtak ki hivatalos közleményt.) Még volt egy előzmény, amit ugyancsak jó ideig elhallgattak, és arról ugyancsak utólag számoltak be, de akkor is csak félszájjal: nevezetesen az, hogy a kormány állítólag olyan memorandumot fogadott el, amely értelmében elindulhat ama folyamat, amely nyomán Románia izraeli nagykövetségét áthelyeznék Tel Avivból Jeruzsálembe. A kormány eme elvi szándékát úgymond rossz néven vette az államelnök, és egy április 20-án keltezett államelnöki közleményben többek között arra figyelmeztették a kormányt, a kormányfőt, hogy Románia külpolitikájának a döntéshozatalában címzetes minőséggel az államelnök rendelkezik. Majd következett a múlt hét eleji izraeli látogatás, amely során Izrael kormányfője, Benjamin Netanjahu úgymond üdvözölte a kormány szóban forgó szándékát egyszersmind megelégedésének adva hangot. Minderről tudomást szerezve az államelnök a múlt csütörtökön Bákó municípiumban tett látogatása során aggodalmának adott hangot a kormányfő (akárcsak Liviu Dragnea) izraeli látogatása megszervezését övező „titkolózási mánia” kapcsán, gyanúsnak találva annak hátterét. (Ilyen összefüggésben a magunk részéről érdemesnek tartjuk utalni arra, hogy kormányközleményből lehetett tudomást szerezni arról, hogy a képviselőház elnöke állítólag arról tárgyalt Izrael elnökével, Reuven Rivlinnel, hogy miként lehetne felgyorsítani a felek közti konzultációkat Románia nagykövetségének Jeruzsálembe való áthelyezése tekintetében.) Az államelnök és a kormányfő közt bekövetkezett feszültség a múlt pénteken olyannyira felfokozódott, hogy végül is kiégett a biztosíték. Ez annak következtében, hogy az előzetesen bejelentett aznapi megbeszélésre (amelynek tárgyát a kormány és a jegybank közti állítólagos nézeteltérések enyhítése képezte volna az államelnök mediálása révén) Viorica Dăncilă nem ment el. Utólag arra hivatkozott, hogy az „államelnöki meghívás” számára megalázónak bizonyult. Formai kifogás volt ez, mert ilyen alapon a jegybank kormányzója is megtagadhatta volna a hasonló jellegű meghívást, amely néhány nappal azelőtt fogalmazódott meg. Valós ok feltételezhetően az lehetett, hogy a kormányfő nem kívánt kényes magyarázkodásokba bocsátkozni az izraeli „ügyek kapcsán”, mint ahogy az is valószínűsíthető, hogy a történteket nemigen tudta volna és ma sem tudná kellő érvekkel alátámasztani, illetve tisztázni, mert a látogatásra valóban igen furcsa, a diplomácia írott és íratlan szabályait felrúgó körülmények között került sor. Tetszik, nem tetszik, alapvetően Románia külpolitikájával kapcsolatos, illetve azt érintő olyan kérdésről van szó, amelynek meglehet a nemzetközi visszhangja, sőt vonzata is. A külpolitika terén az államelnöké a döntő szó, s őt sem a kormány, sem pedig a parlament nem szoríthatja háttérbe, annál is inkább nem, mert az államelnök számára az Alkotmány által biztosított jogosítványról van szó. E tekintetben elmélkedésnek, vitának nincs helye, és ezt nem mi mondjuk, hanem az Alkotmánybíróság, amely a 2012/784-es döntésében egyértelműen leszögezte: „… a kormány szerepe a külpolitikában jobbára technikai jellegű, annak követnie kell és teljesítenie kell mindazt, amire vállalkozott Románia állami szinten.” Továbbá a taláros testület döntésében utalás van arra is, hogy az állam képviseletét csak egy kimondottan arra vonatkozó kinyilvánítás révén lehet átruházni, „amikor azt szükségesnek tartja az államelnök”. És van még egy „rázós” kérdés: annak a bizonyos memorandumnak az egyelőre ismeretlen tartalma vajon „nem kezdhető-e ki”, azaz annak kapcsán esetleg nem kerülhet-e be a képbe az 1999/115-ös, a miniszteri felelősség törvénye. Annak 8-as szakaszában van egy olyan előírás, miszerint bűntényt képezhet olyan pontatlan adatok közlése az államelnökkel, amelyek a kormány tevékenységére vonatkoznak, azzal a rossz szándékkal, hogy elfedjenek olyan cselekedeteket, amelyek az állam érdekeinek megsértéséhez vezethetnek. Amennyiben az államelnöki hivatal részéről megfogalmazódna ilyen feltételezés vagy esetleg gyanú, akkor igen kockázatos helyzetbe kerülhetne a kormányfő. De ne bocsátkozzunk spekulációkba és ne legyünk rosszindulatúak sem. Mindettől függetlenül azonban nem érthetünk egyet azokkal, akik elmarasztalták az államelnököt a bevezetőben már említett felszólítás okán, többek között azt hangoztatva, hogy „az államfőnek nem tartozik a jogkörébe a miniszterelnök lemondását kérni”. Románia állampolgáraként bárkinek jogában áll ez, többek között az Alkotmány által garantált szólásszabadság jogát gyakorolva. Ami pedig a kormányfőt illeti: neki ugyan joga volt ellátogatni Izraelbe, de lévén hogy az utazás költségeit közpénzből fedezték, kutya kötelessége arról részletesen beszámolni, akárcsak az uniós szinten is kétségeket ébresztő, a nagykövetség áthelyezésére vonatkozó memorandumról. Hecser Zoltán