A harmatméz legnagyobb értéke az emberek számára a magas ásványianyag- és a változatos nyomelemtartalom. A méhek számára éppen emiatt válik a legrosszabb telelőélelemmé, ugyanis a tél folyamán a fel nem használt ásványi anyagok a végbélben gyűlnek fel, túlterhelve azt. [dropcap color="#" bgcolor="#" sradius="0"]E[/dropcap]zt az édesharmatot a szipókások rendjébe tartozó levéltetvek, pajzstetvek, levélbolhák, kabócák állítják elő a növények nedvéből, amelyet szúró-szívó szájszervükkel szippantanak ki. Egy részét elfogyasztják mint táplálékot, a többi átalakítva távozik a szervezetükből. Ezeknek a rovaroknak – mivel alig mozognak, a fákhoz tapadva élik le életüket – energiahordozókra (cukrokra) alig van szükségük. A fehérjékért szívják a fák nedveit, amelyek viszont éppen cukrokban gazdagabbak, és alig hordoznak mintegy 5 százaléknyi fehérjét. Így ezek a rovarok óriási mennyiségű nedv kiszívására kényszerülnek, hogy fehérjeszükségleteiket kielégítsék. A fel nem használt nedű édes cseppként kerül a fák törzsére, leveleire – ezeket az édes cseppeket találják meg, gyűjtik össze a méhek, és ebből készül a harmatméz.

Az édesharmatmézek pollentartalma nagyon alacsony, a teljesen tiszta édesharmatmézben pedig elhanyagolható a mennyisége, így a virágporra érzékenyek is fogyaszthatják. Gyenge savhatása miatt pedig még azok is, akik a virágmézeket savasságuk miatt nem ehetik.

Méhészeti szempontból csak a rovarok által átalakított édesharmatnak van jelentősége, amelynek minőségét két tényező befolyásolja: egyrészt maga a növény, másrészt pedig a rovar. Egyazon növényen többféle édesharmat is megjelenhet, attól függően, hogy milyen rovar készítette azt – elsősorban a cukorösszetételben tapasztalható eltérés. Édesharmat nagyon sokféle növényen jelentkezhet – például fenyőn, hárson, fűzön, tölgyön, bükkönyön, égeren, juharon, gyümölcsfákon, gesztenyén, mogyorón, rózsán, nádon –, és az azt termelő rovarok elszaporodásával nő az előállított harmat mennyisége is. A rovarok szaporodásának egyik legfontosabb befolyásoló tényezője az időjárás: a nagyobb esők és a hűvösebb időjárás kisebb populációt eredményez, viszont nagyobb édesharmathozam várható, ha a meleg, száraz őszt enyhe tél követi, és a tavasz korán érkezik nagy mennyiségű csapadékkal. A méhek a reggeli és az esti órákban gyűjtik az édesharmatot, amelynek az az oka, hogy ezekben a napszakokban nehezebben sűrűsödik be az oldat. Mivel a levéltetvek által továbbított édesharmatcseppek a hangyáknak is igen kedvelt táplálékuk, így azok segítik a levéltetvek elterjedését az erdőkben, széthordva azokat (az óriásira nőtt hangyabolyok az erdőkben a levéltetvek elszaporodására utalnak). Ezzel magyarázható az is, hogy a harmatmézet július derekától tudják inkább gyűjteni a méhek, mert csak akkorra szaporodnak el ezek a levéltetvek olyan mértékben, hogy érezhető hordást is biztosítsanak a méhek számára. [caption id="attachment_2471" align="aligncenter" width="1024"] A levéltetvek által továbbított édesharmatcseppek a hangyáknak is igen kedvelt táplálékuk[/caption] Különbségek virág- és harmatméz között Sok apró különbséget találunk a virágméz és a harmatméz között, amelyek hatásukat, értéküket is meghatározzák. A mézben lévő összetett cukrok (poliszacharidok) lassítják, az édesharmatmézben pedig meg is állíthatják a kristályosodási folyamatot. Az édesharmatméz fruktóz- és glükóztartalma alacsonyabb, mint a tiszta virágmézeké, viszont fehérjetartalma annak akár a háromszorosa is lehet. (A nektár eredetű mézek fehérjetartalma 1,0-1,5% körüli, míg a harmatmézeké elérheti a 3,0%-ot is.) Ugyanakkor a glükóz-oxidáz enzim aktivitása is nagyobb a harmatmézekben (a glükóz-oxidáz egy igen jelentős enzim, antibakteriális tulajdonságokkal – a glükózt bontja glükonsavra és hidrogén-peroxidra, mely a mézek antibakteriális hatásának egyik felelőse; a glükóz-oxidáz aktivitása csökken melegítés, fény és egyéb energiák, mint például mikrohullámok hatására). Emellett bár a harmatmézeknek nagyobb a szabadsavtartalma, mint a nektár eredetű mézeknek, mégis gyengébbek a savas tulajdonságai. Ez annak köszönhető, hogy a sötétebb színű mézeknek, legyen az nektár vagy harmat eredetű, nagyobb az ásványianyag- és aminosav-tartalma, amely ellensúlyozza a savas kémhatást. A nektár eredetű méznek ugyanakkor erőteljesebb az aromakaraktere, mint a harmatmézeké, ami a nektárból származó speciális illékony vegyületeknek köszönhető. Az édesharmatmézeknek nagyon alacsony a pollentartalma, a teljesen tiszta édesharmatmézben pedig elhanyagolható a mennyisége, így a virágporra érzékenyek is fogyaszthatják (a már említett gyenge savhatása miatt pedig még azok is, akik a virágmézeket savasságuk miatt nem ehetik). Jó az embernek, rossz a méheknek A harmatmézek legnagyobb érté­ke az ember számára a gazdag ásványi­anyag- és a változatos nyomelemtartalma, illetve az, hogy ezek az ásványi anyagok kolloid formában, szervezetünk számára az egyetlen értékesíthető, felvehető formában is jelen vannak. Éppen ez a magas ásványianyag-tartalom teszi a méhek számára a legrosszabb telelőélelemmé, ugyanis a tél folyamán a méheknek elsősorban csak energetikai táplálékra van szükségük a fürt melegének és saját életfunkcióik fenntartásához. A fel nem használt ásványi anyagok a végbélben gyűlnek fel, és túlterhelik azt, ha nincsenek a tél folyamán gyakrabban enyhe időszakok, amikor a méhek kimehetnének tisztulni. Így a kaptárhigiéniát fenntartva inkább elpusztul a salakanyaggal túltelített méhecske, mintsem a kaptárba ürítsen, kitéve ezáltal társait a fertőzésnek. Törekedjen kompromisszumra a méhész A méhek mindent begyűjtenek, amit édesnek éreznek, még akkor is, ha a virágok nászában elköteleződött törékeny lényük rovására van. És a természet szemfényvesztő játéka a méheket is próbára teszi. De az is lehet, hogy csak a méhész kapzsisága csalja bele a méheket e szemfényvesztő játékba. Nyár végére a természet rendje szerint már tele a kaptár. És ha tele a kaptár, akkor nincs kulcsinger, motiváció mindent felkeresni és begyűjteni, ami édes, így nyár folyamán, amikor nektárbőség van, ott marad a leveleken ez a méhek számára „fals” édesség, a harmatméz – táptalajt, élőteret adva a növényeket támadó korompenésznek. De nyár végén, ha nincs nektár, ha a méhész elvette a mézet és üresen tátong a kaptár, a levéltetvek már eléggé elszaporodtak, és a fák tele vannak e ragadós, édes nedűvel, így pillanatnyi túlélés kényszerében érzi úgy a méhcsalád, hogy be kell gyűjteni a harmatmézet. A méhész számára is nagy kihívás az ősz elejére harmatmézzel megtöltött kaptár. Ilyenkor már telelőélelem újraetetése szintén a család biztonságos telelése ellen szól, mivel már a legnagyobb kíméletre szoruló, áttelelő nemzedék egyedei alkotják a családot. Ha ezeket a méheket a téli élelem érlelésére, elraktározására fogjuk, ebben a munkában annyira elhasználódhatnak, hogy nem lesz kellő erejük a tavaszi nemzedékváltásra. Mégis mit tehetünk? Talán a legmegfelelőbb egy kompromisszumos megoldás. Egy „utolsó perces” etetés a télre megfelelő minőségű élelemmel, ami a fürt közepére, az utoljára kikelt fiasítás helyére kerül. Így abban az időszakban, amikor a család nem tud kirepülni, ezt fogyaszthatja, és a gyakrabb tisztulást megkívánó méz így majd csak tavasz felé kerül sorra. Ezt segíti az a tény is, hogy a tél első felében, amikor amúgy sincs fiasítás, nagyon kicsi a család fogyasztása. Mindenképp tudják a méhészek, hogy amikor nyár végén harmatméz van a kaptárban, nagyobb téli hullásra lehet számítani. Dr. Tófalvi Melinda, méhész