borús égbolt
Hamvak a szélben
77 éves volt, amikor megismertem. 99 éves édesanyját látogatta meg az öregotthonban – így találkoztunk. Többször beszélgettünk, s barátságunk – a matróna 102 éves korában bekövetkezett halála után, amikor nyolc hónapos terhesen, –20 fokos hidegben vettem részt az igen kis létszámú halotti menetben – tovább tartott. Rendszeresen levelet váltottunk, félévente fotókat küldtem az egyre növekvő kisfiamról, idős barátnőm pedig – főfoglalkozásához illően – bábokat készített neki, sőt fényképezőgépes kisfilmet készített arról, hogy miként mos fogat a cicabáb, s ezzel rávette a fogkefétől mindaddig húzódzkodó gyermeket a fogmosásra. Egy évvel ezelőtt még születésnapi üdvözletet küldött a fiamnak, egy héttel később pedig eltávolítottak a tüdejéről egy rákos daganatot. Kemoterápiára nem szánta rá magát. Október 7-én hunyt el. Barátai, családtagjai szűk körű szertartáson vettek búcsút tőle egy-egy szál virággal. Csak semmi parádé! – ez volt az óhaja, mint ahogyan az is az ő akarata volt, hogy elhamvasszák és szétszórják.
Nálunkfelé még szokatlan ez az óhaj, nagyvárosokban viszont a temetkezési vállalatok ajánlatai között előkelő helyet foglal el a hamvasztás és a szórás. Választható templomi vagy temetői szórás, folyón történő hajós temetés hamvasztással együtt, vízi temetés polgári búcsúztató közreműködésével, szórhatják a hamvakat levegőből motoros sárkányrepülőről, virágszirmokkal, hőlégballonról családtagok jelenlétében, de repülőgépről is. Hasonló ajánlatok már Romániában is elérhetők igencsak borsos áron, sőt az élő jó előre szerződést is köthet saját eltüntetéséről az egyik erre szakosodott intézettel. Látom azt is, hogy már 1938-ban megalakult a Nemzetközi Hamvasztási Szövetség, s olvasom a honlapon a biztatást, hogy „Válaszd a hamvasztást! Jogod van hozzá!” Én valamiért mégis úgy érzem, mintha az ismerősök szétszórt hamvai az én lelkemet nyomnák...
Daczó Katalin
.jpg)