…sok bonyodalom születhet. És félreértés. A közösségi oldalakon nagyon sok esetben előfordul, hogy sem a magyar, sem a román szövegekben nincsenek ékezetek. Olykor pedig vicces mondatok is születhetnek. Kellemetlenség igazából akkor adódhat, ha nevekben nem ékezetes betűk szerepelnek, így sokszor nem elírás, hanem teljesen más személynevek jelennek meg. Én ezért vagyok hálás, hogy a nevemben nincs ékezet. Habár egyszer volt. Tizennégy évesen a milíciára mentem „buletint” készíttetni, hét nappal később kezembe is adták a szürke könyvecskét azzal a felszólítással, hogy ne felejtsem el a vércsoport-pecsétet az utolsó előtti oldalra két héten belül beüttetni. Boldogan vettem át az igazolványt, de a mosoly hamar lefagyott tizennégy éves arcomról: elírta a milicista a nevemet. Habár ékezet nem járt, a családnevem egyik betűjére rábiggyesztett egy ékezetet. Mindezt olyan korban, ahol inkább volt szokás az ékezet elhagyása, mint kitevése. Szóvá tettem a milicista tévedését, kikapta kezemből a buletint, megnézte, majd azt mondta, nincs probléma, ő ezért nem készít nekem új igazolványt, menjek a dolgomra, s amikor lejár a személyim, szóljak, hogy oda nem kell majd ékezet. Azóta többször is cseréltem személyit, ma már ékezetlen vagyok. Ahogy majdnem minden embert, engem is bosszant, ha elírják a nevemet. Hát még amikor én írom el másnak a nevét. A Loránd, Loránt, Lóránd, Lóránt nevekkel mindig gondban vagyok, van olyan ismerősöm, akinek akárhányszor leírom a nevét, mindig rákérdezek a helyesírására. Két hónapja viszont úgy elírtam egy nevet, hogy azóta is elpirulok, ha eszembe jut. A Hargita Ralin indult többek között Csató Roland is, neki navigált egy régi ismerős, akinek ráadásul az édesapja sportágon belül nagyon ismert. A cikk megjelenését követően a navigátor rám írt a közösségi oldalon. „Jó a cikk, köszi!” – ennek örültem, de jött a következő üzenet: „Amúgy a nevem nem Csíkos, hanem Csikós!” Majd’ lefordultam a görgős székemről szégyenemben. Azt sem tudtam, hogyan kérjem a bocsánatot, pár óra elteltével pedig elnézést kértem a figyelmetlenségemért. A napokban újra egy név ejtett gondolkodóba, de ezúttal nem haboztam: felhívtam az illetőt és kétszer is megkérdeztem, hogy írja a nevét helyesen. Azóta félve nézem a közösségi oldalakat is, mert sokan nem veszik arra sem a fáradságot, hogy legalább saját nevüket írják már egyszer le helyesen. Ékezettel, ha kell. Kopacz Gyula