Hirdetés

Használtautó-piac

HN-információ
Évek óta hallani lehet arról, hogy a fiskalitás szempontjából a használtautó-piacon (azaz a használt autók adásvétele terén) megmutatkoznak bizonyos rendellenességek. Ez mindenekelőtt azt jelenti, legalábbis az adóhatóságok illetékesei szerint, hogy előfordulnak igen gyakran olyan ügyletek, amelyek révén a felek „mellőzik” az adótörvénykönyvi, valamint az adóeljárási törvénykönyvi előírásokat. Ilyenképpen pedig fennáll(hat) az adócsalás gyanúja, illetve annak ténye. Nem is olyan régen olvasni lehetett például arról is, hogy Kolozsváron bűnvádi eljárás alá vontak egy olyan csoportot, amely használtautók behozatalára, illetve értékesítésére „szakosodott”, s az eljárás során jelentős értékű áfa befizetésére is kötelezték azokat. (Félhivatalos értesüléseink szerint végül részben megúszták, mármint olyan értelemben, hogy a büntetésvégrehajtás felfüggesztették.) Egyébként ez az esetleges adóelkerülés csak az egyik vetülete az ilyen jellegű ügyleteknek, a másik pedig a behozott és eladott járművek műszaki állapotával kapcsolatos. Illetékes szakértők szerint ilyen-olyan mesterkedések révén el lehet tüntetni, és el is szokták tüntetni az adott járgány által megtett kilométerek számát, a közúti balesetek vagy egyéb műszaki meghibásodá­sok nyomait is, sőt egy kis befektetés révén újravarázsolni annak a „luxus gépkocsinak” a küllemét is. Az sem találtatik normálisnak, hogy az „importőr” rendszerint magánszemély, s az adásvételre ilyenképpen két magánszemély közt kerül sor, aminek megvan, meglehet a jelentősége az esetleges adóterhek szempontjából is. A becslések szerint az ilyenszerű tranzakciók során az állami költségvetés évente több millió euró értékű bevételtől eshet el (például az áfa „megspórolása” okán). Viszont „jól jár(hat)” a vevő is, mert olcsóbban juthat hozzá ahhoz a használt, de alig használtnak tűnő járműhöz. Arról nem is beszélve, hogy a használtautó-kereskedésre szakosodott, hivatalosan bejegyzett cégnek arra az autóra garanciát is kellene nyújtania. Kemény fellépés A múlt hét végén az Országos Adóügynökség (ANAF) kötelékei­be tartozó Adócsalás-ellenes Vezér­igazgatóság (DGAF) egy igen kemény, sőt akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy fenyegető hangvételű közleményt hozott nyilvánosságra. Abban többek között az áll, hogy az elkövetkező időszakokban fokozni fogják a használtgépkocsi-szállítmányok ellenőrzését és igen részletes vizsgálatoknak vetik alá az összes eredetiségi okiratot. Meg nem felelőség esetén a járműveket visszatartják a DGAF felügyelői, az eset megoldásáig, de az is megtörténhet, hogy azokat elkobozzák. Ugyanakkor a készpénzfizetéses tranzakciókat is felülvizsgálják, összhangban a készpénzfizetési műveletekre vonatkozó 2016/70-es törvény előírásaival. Talán nem véletlenül rukkolt most ki ezzel a közleménnyel a DGAF. Nem, mert köztudott, hogy a pénzügyminisztérium meglátása szerint az áfából származó bevételek elmaradtak a tervezett szintektől, s ilyenképpen több mint időszerűvé vált a bevételi források „bővizűbbé” tétele, illetve a potenciális források kiaknázása. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni a 2018-2020-as időszakban Románia koordinálja az EU szintjén megszervezett EUROFISC2 csoportot, amelynek tárgykörtét a repülőgépek, a hajók és a személygépkocsik területén bekövetkezhető csalások leküzdése képezi. Visszatérve a DGAF közleményére: a potenciális vásárlókat is figyelmeztetik, nevezetesen arra, hogy az eladótól követeljenek meg minden olyan dokumentumot, amely bizonyítja a gépkocsi fölötti tulajdonjog átruházását. Továbbá ajánlatos ellenőrizni azt is, hogy az abban az országban, ahol kiállították az első számlát az eredeti ár kisebb-e, mint az utolsó ár, amelyen értékesíteni kívánja az eladó. Amennyiben az eredeti számlán az áfa (MWST/WATT/BTW/IVA) 0, akkor a román viszonteladó cég által kiállított számlán szerepelnie kell a 19%-os áfának (e tekintetben kivételt képeznek azok a pontosítások, amelyek közvetlenül fel vannak tüntetve a számlán, azaz: AT; BE; T.V.A non deductible, DE; IT; NL). Nagytakarítás Lépni készül a használt autók forgalmazásának kérdéskörében a Román Autó-nyilvántartási Hivatal is (RAR). Annak illetékesei nemrégiben jelentették be, hogy a piac megbízhatóbbá tétele érdekében a Pénzügyi Felügyeleti Szakhatóság (ASF) segítségével létrehoznak egy adatbázist, amely fel fogja ölelni mindazon gépkocsikat, amelyek a 2007-es évtől kezdődően ITP-re jelentkeztek (lévén, hogy a szóban forgó esztendőtől kerültek feldolgozásra az információk). A potenciális vásárló ilyenképpen „megismerheti” annak a járműnek az előéletét is, például az esetleges közúti balesetei „történetét”, azt, hogy hol és milyen alkatrészek révén került sor javításra, a biztosító állapított-e meg vagy sem teljes kárt, a jármű által ténylegesen megtett kilométerszámot. A szándék szerint már az esztendő végére a RAR-hoz „társítanak” egy SMS-számot, amely „segítségével” a potenciális vevő néhány másodpercen belül hozzájuthat a kiszemelt autó összes adataihoz. Addig is azt ajánlják, hogy aki nem képes megbízható információkhoz, adatokhoz és okmányokhoz jutni egy adott használt autóra vonatkozóan azt inkább ne vásárolja meg. A RAR szándéka kapcsán az ASF első alelnöke, Ovidiu Wlassopol azt nyilatkozta, hogy lehetővé fogják tenni a hozzáférhetőséget a CEDAM-adatbázishoz. Végezetül, de nem utolsósorban: a minap megfogalmazták álláspontjukat a Független Autószerviz Társaságok Egyesületének (ASSAI) illetékesei, akik szerint minden 10 eladott használt autóból 8-nak a kilométeróráját „visszatekerték”, nem kevés azok száma sem, amelyek kijavítására közlekedési baleseteket követően csak „nagy vonalakban” került sor stb. A most nyilvánosságra került információk, bejelentésekből az is kikövetkeztethető, hogy a hazai illetékes hatóságok rendet szeretnének teremteni a használt autók tranzakcionálása terén. Korai lenne arról beszélni, hogy egyik napról a másikra gyökeres változás következhet be, mint ahogy arról is, hogy a kilátásba helyezett ellenőrzések, intézkedések begyűrűznek-e vagy sem, a másodkezes autók majdani áraiba, s ha igen, akkor milyen mértékben… Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!