Hirdetés

Gyergyóremete díszpolgára Molnár Levente operaénekes

HN-információ
Varázstelepülésnek nevezte szülőfaluját a díszpolgári cím átvételét követő köszönőbeszédében Molnár Levente operaénekes. A Liszt Ferenc-díjas előadóművész a tizennyolcadik remetei falunapok programpontjaként tartott tegnapi dísztanácsülésen részesült az elismerésben. A díjazott rámutatott, sosem gondolta, hogy valaha is megkapja ezt a címet, majd hozzátette, igazi megtiszteltetés számára, amely nyomatékosítja: az ember sosem szabad elfelejtse, hogy honnan indult. Az ünnepi eseményen mindemellett post mortem Pro Remete díjjal illették Bakos József néhai alpolgármestert. [caption id="attachment_52904" align="aligncenter" width="3648"] Díszpolgári cím Molnár Leventének. Megtiszteltetés Fotó: Kertész László[/caption] Elindult a székely legény szerencsét próbálni, de nem üres tarisznyával – fogalmazott méltatásában – a díjazottat idézve – Mincsor Erzsébet tanítónő, önkormányzati képviselő, majd Molnár Levente életének fontosabb mozzanatait ismertette a jelenlévőkkel. A méltatásban az operaénekes fellépéseinek több helyszíne, így többek között a New York-i Metropolitan Opera is elhangzott, de említette Molnár Szabolcs elismert népzenész nevét is, aki a díjazott bátyja. A fiatal tehetségek felkarolása a cél A díj átvételét követő beszédében Molnár Levente gyermekkorára, a Remetén töltött első öt évére emlékezett vissza, rámutatva: kizárólag jót kapott szülőfalujától útravalóul, és örömmel vette tudomásul, hogy figyeltek rá, nem engedték el a kezét. Az ünnepi pillanatokat követően, a szülőfalujához való kötődéséről beszélgettünk Molnár Leventével, aki azt mondta, amikor csak teheti, igyekszik hazajönni. Legutóbb három éve járt Remetén. – Fontos, hogy van az életemben egy ilyen erős pont, ahol megtanultam a tisztességet – jegyezte meg szülőfalujával kapcsolatban, majd hozzátette: folyamatosan azon gondolkodik, hogy miként tudna hazajönni. Elmondása szerint az a célja, hogy tudását az itthoni tehetségeknek adja át, hisz mint fogalmazott, gazdag itthon a táptalaj, amelyből csak úgy nőnek ki a tehetségek. Elképzelései megvalósításának érdekében Csíkszeredában létrehozta a Klassz Értékeink Egyesületet, a tudás átadását illetően pedig már konkrétumok is vannak, hiszen augusztusban egyhetes mesterkurzust szerveznek a Gyi­mesekben, amelyen a Virtuózok zenei tehetségkutató tanárai is jelen lesznek. Hozzátette, ezt egy csíkszeredai „virtuózos” koncert előzi meg, ahol többek között ő is először énekel itthon, párjával, Mester Viktóriával. Az opera kultúrájával kapcsolatban azt mondta, jó lenne, ha itthon is élne, hisz többször is bebizonyosodott már a társadalomra gyakorolt jótékony hatása. Megjegyezte, ennek megvalósításában vélhetően a politika segítségére lenne szükség. Az alpolgármester, akit sosem felednek A dísztanácsülésen a Pro Remete díjat is átadták, amelyet post mortem Bakos József néhai alpolgármester kapott. Laczkó-Albert Elemér polgármester egykori kollégája és egyben barátja biztató szavait, humoros megjegyzéseit idézte fel visszaemlékezésében. Meggyőződése, hogy Remetének a javára vált Bakos József tevékenysége. A díjat a tavaly novemberben elhunyt alpolgármester testvére, Balázs-Kercsó Mária könnyek között vette át, azonban a jelenlévők közül sokaknál előkerült a zsebkendő, főleg amikor meglátták, hogy az elismerés mellé egy festmény is társul az egykori alpolgármesterről, amely Balázs József festőművész keze munkáját dicséri. „Kedves kollégánk, Jóska. Bízom benne, hogy itt vagy, és látsz bennünket. Köszönjük, hogy a miénk voltál” – mondta Laczkó-Albert Elemér. Az eseményen egyébként felköszöntötték a község legidősebb tűzoltóját, Portik Istvánt, emellett átadták a Tiszta udvar, rendes ház elnevezésű program díjait is, amelyet idén Nagy Tamás és Portik Kócsi Károly kapott. [box type="shadow" ] Hidakat adtak át, utat szenteltek A remetei falunapok részeként tegnap felszentelték az országos alapból, illetve a megyei önkormányzat támogatásából felújított Fenekalja utcát, továbbá a községen áthaladó Eszenyő-patak fölé épített két hidat is átadták. Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba a megyei önkormányzat és Gyergyóremete közötti jó kapcsolatot emelte ki beszédében, majd Laczkó-Albert Elemér polgármester a felújítások történetét ismertette, megemlítve Barti Tihamér megyei alelnök és Bende Sándor parlamenti képviselő segítségét, akik a tervek elkészítését javasolták. Szintén tegnap a hadnagydombi támfal ünnepélyes átadását is megtartották, ahol egy emlékplakettet is lelepleztek. Laczkó-Albert Elemér érdeklődésünkre elmondta, a támfal tavalyi megépítéséhez a magyarországi Bia­torbágy testvértelepülés nyújtott hathatós segítséget, így a plakett az összefogásnak, valamint Bakos József korábbi alpolgármesternek állít emléket, aki koordinálta a munkálatokat. „Néha mi tanulunk Remetétől, máskor meg fordítva” – jellemezte tegnap a két település jó kapcsolatát Biatorbágy polgármestere, Tarjáni István. [/box] Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!