[caption id="attachment_98257" align="alignnone" width="1024"] Zsinagóga Dzserba szigetén[/caption] [caption id="attachment_98258" align="alignleft" width="257"] Yeoudit Hay[/caption] Év vége a visszaemlékezés ideje, s magam is összegeztem idei élményeimet. Talán a legmeghatóbb egy idős asszonyhoz kötődik. Korábban dokumentumfilmet forgattam a tunéziai zsidók életéről, s ennek köszönhetően idén is részt vehettem újságíróként az afrikai zsidók legnagyobb zarándoklatán, Dzserba szigetén. Immár negyedszer jártam az Afrikai édennek is nevezett vidéken, s az említett filmnek köszönhetően a híres zarándoklaton is másodszor lehettem jelen. Betértem a zsinagógába, a közösségi téren végignéztem az ünnepi műsort és a színpompás felvonulást, s mivel még sok idő volt vacsoráig, leültem egy csendes, árnyékos zugba. Már korábban feltűnt egy piros egyentrikós izraeli zarándokcsoport, mint később megtudtam, öt autóbusszal, mintegy háromszázan érkeztek a népünnepélyre. Többen közülük mellém telepedtek, s egy kedves idős hölggyel beszédbe is elegyedtem. „Eredetileg Odette-nek hív­tak, Izraelben vettem fel a Yeoudit nevet. Egy iraki férfihez kötöttem életem fonalát, teljes nevem: Yeoudit Hay. 1957-ben aliáztam Izraelbe, egy bevándorlási ügynökség segítségével teljesen egyedül, gyerekként vágtam a nagy kalandba. Nem voltak nyelvi nehézségeim, ugyan francia iskolába jártam Tuniszban, de délutánonként egy másik tanintézményben héberül is megtanultam. Új hazámban jó nevelést-oktatást kaptam, óvónőként dolgoztam a nyugdíjba vonulásomig. Három gyermekem és tíz unokám vesz körül otthon. Most hatvankét év után térek először vissza szülőföldemre. Megdobbant a szívem, amikor megérkeztem, nagyon nagy élmény számomra az ittlét.” Eddig tartott a rövid elbeszélése, fotón is megörökítettem az idős zarándokot, címet cseréltünk, de minden bizonnyal a hanganyagot csupán archiváltam volna, ha meg nem keres ismét újdonsült ismerősöm. Kicsit nehezen talált rám, egy osztrák forgatócsoporttal beszélgettem egy kávézóban. A belépő egy kis zacskót tartott kezében: egy, a háborúban elhunyt hozzátartozója három kipáját, a vallásos zsidók által viselt sapkáját hozta el benne. Eredetileg a dzserbai zsinagógának szánta, de a nagy tömeg elbizonytalanította. Szimpatikusnak talált, s ezért kérte, hogy egy magyar zsinagógának juttassam el az ajándékát. Méltósággal, lassan formálva a szavakat, s nyújtotta át a kis csomagot. Megöleltük egymást, a sokat látott stáb tagjai, s jómagam is elérzékenyültünk. Nem feledkeztem meg ígéretemről, minden bizonnyal az idei hanuka alkalmából találok méltó helyet a relikviáknak. Igen, a fény ünnepén, egykori viselője is ezt kívánná…

Csermák Zoltán