Hirdetés

Az utcán „találkozni” a medvével

Medveszobrot avattak szerdán délelőtt Tusnádfürdőn. Szőke Gábor Miklós budapesti szobrászművész mintegy négy méter magas fémalkotása nemcsak turistacsalogató látványosságként szolgál az üdülőtelepülésen, hanem Csepel és Tusnádfürdő testvértelepülési kapcsolatának, valamint az összetartozásának is jelképe.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 3 perc
Az utcán „találkozni” a medvével
A medveszobor leleplezése. Ezzel a medvével szabad szelfizni Fotó: Veres Nándor

A tusnádfürdői Szent Kristóf Panzió előtt állították fel a település új turisztikai látványosságát.

Az utcán „találkozni” a medvével

Az ünnepélyes avatón Varga Attila, a panzió tulajdonosa köszöntötte a megjelenteket, majd Varga Ferenc, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja mondott beszédet. Kiemelte: a medveszobor nem csupán egy műalkotás, hanem identitást teremtő jelkép, mely Tusnádfürdő arculatát gazdagítja. 

– Külön öröm számunkra, hogy az alkotás a testvértelepülési együttműködés szép példájaként jöhetett létre. Csepel támogatása, Borbély Lénárd polgármester közreműködése, valamint Szőke Gábor Miklós szobrászművész alkotói munkája ismét azt üzeni, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségek képesek közösen maradandó értékeket teremteni. Ezúton szeretném kifejezni elismerésemet mindazoknak, akik hozzájárultak a kezdeményezés megvalósításához: a szervezőknek, a támogatóknak és mindazoknak, akik hittek abban, hogy egy köztéri alkotás közösséget is formálhat. Bízom benne, hogy ez a medveszobor egyfajta találkozási ponttá, emlékhellyé és Tusnádfürdő egyik új jelképévé válik, hosszú évtizedeken át szolgálja majd a város közösségét és vendégeit – mondta a konzul. 

Az utcán „találkozni” a medvével
Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere rámutatott, több mint négy éve azon dolgoznak, hogy ne járjon be a medve a városba, és ezt kisebb-nagyobb sikerekkel el is érték, hiszen a nagyvad ritkán jár a városban, így ő is abban bízik, hogy a medveszobor a turisták találkozási helye lesz.

– Szőke Gábor alkotása által Tusnádfürdő felkerült arra a nemzetközi „térképre”, amelyen az ő munkái Atlantától Kisbarcikáig, Budapesttől Tusnádfürdőig jelen vannak. Azt szeretném, hogy ez a hely – ahogyan eddig is – egyfajta melegséget sugározzon, ahol a rohanó világban meg lehet állni egy percre, le lehet ülni és el lehet gondolkodni a medve árnyékában. Legyen ez egy ilyen találkozási hely – hangsúlyozta a polgármester.

Az utcán „találkozni” a medvével

Szőke Gábor Miklós budapesti szobrászművész kiemelte, hogy az alkotás létrejöttét Borbély Lénárd, Csepel polgármestere és egy baráti kör támogatta. Rámutatott: a medve Székelyföldön nem pusztán folklórmotívum vagy mesealak, hanem élő jelenlét és erő, amely ma is meghatározza a térséget. Európában mára szinte egyedül itt él vadon falvak közelében a barna medve, míg Nyugat-Európából teljesen eltűnt. Hozzátette: ez az élő kapcsolat adja a szobor egyik legfontosabb jelentésrétegét is.

Az utcán „találkozni” a medvével

– A szobor kortenacélból készült, mai technológiával, a saját stílusomban és kortárs megfogalmazásban. Ennek oka, hogy a medve sem a múltban él itt, hanem a jelen része: ma is élő valóság, amellyel az emberek együtt élnek. Székelyföldre gyerekkorom óta hazajárok, második otthonomként tekintek rá, ezért különösen örülök annak, hogy ez a szobor itt kaphatott helyet. Bízom benne, hogy beolvad a város vérkeringésébe, és amellett, hogy látványosság, egyfajta totemként is működik majd – részletezte a szobrászművész. Hozzátette: az idei tavaszon a belső megvilágítással is ellátott szobor mellé egy bocsot is fog készíteni.

Az utcán „találkozni” a medvével

A szobor leleplezése után egyházi áldással zárták az ünnepséget. 

Az utcán „találkozni” a medvével

A szobor készítője 
Szőke Gábor Miklós kortárs szobrászművész nemzetközileg is ismert monumentális köztéri alkotásairól: a Mercedes Benz Stadium bemutatása szerint több mint száz szobra található világszerte különböző országokban, köztük Európában és az Egyesült Államokban is. Kiemelkedő nemzetközi munkája az Atlanta Falcons stadionja, a Mercedes-Benz Stadium előtt álló, rozsdamentes acélból készült monumentális sólyomszobor („The Falcon” / „Rise Up”), amely a stadion hivatalos művészeti gyűjteményében is szerepel. Magyarországon széles körben ismert a budapesti Groupama Aréna előtti FTC-sas („Fradi Sas”), amelyről a Nemzeti Archívum részletesen közli a főbb adatait (többek között 16 méteres szárnyfesztáv, 15 tonna, rozsdamentes acél). Nemzetközi példaként említhető a Szlovákiában, a Šamorín melletti X-bionic Sphere bejáratánál álló Colossus lószobor is, amelyet több szakmai és tematikus összeállítás is Szőke alkotásaként azonosít.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!