kevés felhő
szórványos felhőzet
Girbegurba fecsegések 95.
Karácsonyi ünnepkör, előtte, utána két-három nap: családtagok találkozása, az ajándékosztás fontossága; utána mindjárt az óévbúcsúztató szilveszter: találkozás és jókívánságok osztogatása barátoknak, ismerősöknek. Ám sokan vannak olyanok, akiknek nem jut egyikből sem. A magánnyal járó kétségbeesést, amikor az ünnepi díszbe öltöztetett csodavárást nem követi beteljesülés „megtört remény”-szindrómának nevezi a szakirodalom. Sokan vannak ilyenek, hiszen az emberek nagy többsége úgynevezett extrovertált, vagyis a külvilág felé forduló, barátkozó, a családjához ragaszkodó alkat, könnyes szomorúsággal nyugtázza, hogy ismét cserben hagyták. A fennmaradó kevés ennek ellentéte, azaz introvertált ember. Az előítéletek, sztereotípiák szerint nehezen barátkozó, befelé forduló, hagyjál-engem-békén típusú, a külső világtól elforduló. Legfőbb igénye és tudatos választása az egyedüllét szabadsága. A nagy társasági élet, mulatozás, erőltetett és üres terefere főleg ismeretlenekkel mérhetetlenül kifárasztja, alig várja, hogy szabaduljon ezektől, ami a környezete számára megmagyarázhatatlan, így különcnek, nagyképűnek, pökhendinek nevezhetik, pedig ő éppen csak a békés hétköznapokat kedveli, mert őt a csend tölti fel élhető energiával. Természetesen a jellemzés a két végletre alkalmazható, az emberek kevert típusúak. Azért jóformán vicces, hogy az introvertáltaknak 2011 óta (Felicitas Heyne kortárs német pszichológus ötlete révén) világnapja van, hiszen kétséges, hogy egy igazi introvertált nagy nyilvánosság előtt ünnepel bármit is, magát a legkevésbé. Sokatmondó, hogy az introvertáltak világnapja minden év január 2-án van, akkor, amikor ezek az egyedüllétet kedvelő emberek az ünnepi zűrzavar után végre befészkelhetik magukat a saját csendes hétköznapjaikba. Vicces, hogyha elképzelek egy buzgó újságírót, aki fejébe veszi, hogy interjút készít egy „ünnepelttel”, jó, ha talál bár egyet, és ha a kérdésére válaszul kap egy közömbös vállvonogatást. Úgyhogy inkább csak róluk beszéljünk, mint velük! Az introvertáltak világnapjának üzenete nem is az, hogy felvonultassuk őket, díjat adjunk a legintrovertáltabbnak vagy elvárjuk, hogy hangosan dicsérjék magukat, közben kitárulkozzanak, hanem az, hogy tanuljunk tőlük Csendet, tiszteljük a másságukat, ami fontos értékeket testesít meg: életvitelük a szelídség nagyjából elfelejtett tudását hordozza, különállásuk néma szemlélődéssel társul, véleményük a világ dolgairól óvatos és megfontolt. A társadalomlélektani kutatások azt bizonyítják, hogy mindez eszményi jelöltekké teszi őket a vezetői beosztásokra, mert náluk a szakmai szempontok mindig előnyt élveznek a saját személyes „megvalósításokkal” szemben, mint amilyenek a karrierépítés, saját vélemény ráerőltetése másokra hatalmi pozíciókból. Érdemes tudni róluk, állítják a kutatók, hogy közülük kerülnek ki a legjobb vezetők és a védelmezők is (ha bajban vagy, ha lelki segítségre szorulsz, őt válaszd, ne a harsány kiabálót!), ez utóbbi jellemzők azzal vannak összefüggésben, hogy szemlélődő magatartásuk mellett az átélt, feldolgozott, kielemzett tapasztalatok rávezetik őket a legjobb megoldásokra. Ha sikeres vezető, ha segítő jó barát, a nagy dicséreteket, kitüntetéseket, személyes hálálkodásokat zavartan fogadja, gyorsan visszavonul a saját csendjébe. Mivelhogy munkatársi kapcsolataiban, kevés bizalmas baráti viszonyaiban a nemes alázat különbözteti meg a sok szájtépőtől, beéri egy őszinte, egyszerű köszönömmel. Energiáját az egyedüllétből nyeri, ezért gyorsan visszavonul. Barátait olyan emberek alkotják, akik számítanak rá, akikre ő is számíthat, de kerüli a felszínes beszélgetést, a szereplést igénylő helyzeteket. Nyugodt, harmonikus, szép otthont teremt magának, a hangos, zajos, tömegtől zsúfolt környezet helyett azt választja. Végre! Amikor az idegesítő kérdésekkel már békén hagyják, és senki sem vár tőle választ ilyenekre, hogy milyen terveid vannak karácsonyra, szilveszterre, amire ő csak azt tudja felelni, hogy semmi különös. Kedves Olvasóm! Ha úgy esik, hogy te vagy a jóindulatú, de „idegesítő” rokon, barát, ismerős, állj le gyorsan a hasonló kíváncsiskodással, a fürkésző miértekkel, meg az ilyenféle nagylelkű tanácsokkal, hogy mozdulj már ki, menj, utazz, járj társaságba stb. Kedves Olvasóm! A rokonokkal szemben persze nehéz megállni, hogy ne tégy fel hasonló kérdéseket, de ne sopánkodj, fogadd el, hogy ő ilyen, ne „segítsd” tanácsokkal. Ám légy büszke, ha igazi introvertált vagy ezzel „gyanúsítható” barátod van! Jól választottál, vagy még inkább ő választott jól. Lehet, hogy a beszélgetésetek néha olyan lesz, mint a klasszikus székely vicc. Reggel kiül a kapuba, a szakállszárító padjára két öreg székely; mondja az egyik, szép időnk van; hallgatnak; dél felé megszólal a másik, ühüm; hallgatnak; délután azt mondja az első, jól elbeszélgettünk. Hát igen! A csend is az idő múlásának része. Tanuljuk meg tisztelni azokat, akik ismerik és szeretik.
Kozma Mária
