erős felhőzet
szórványos felhőzet
kevés felhő
Girbegurba fecsegések 8.
A mindennapi életben a pletykák terjedési útjának legjobb jellemzője az a szólásmondás, amely szerint X kabátlopási ügybe keveredett. Ha valaki nem ismerné: egy társaságban X-ről akárkicsoda azt suttogja, hallotta, de nem emlékszik pontosan, X lopta-e a kabátot, vagy tőle lopták el, de az biztos, hogy köze van hozzá. Ha elég meggyőző, akkor a következő lépcsőn ez már így hangzik: X az, aki kabátlopási ügybe keveredett. A szólás eredetét sokan egy 19. századi magyar bulvársajtóból felröppent szenzációhajhász újságcímhez kötik. Az olvasó úgy értelmezte, hogy a nevezett bankigazgatót kabátlopással gyanúsítják, holott éppen az ő kabátját lopták el a kávéházban, amiért botrányt csapott. Mások viszont ennek kapcsán Mikszáth Kálmán nevét említik, akinek szintén ellopták a kabátját, és éppen a parlamentben. Mikszáth évekig írta parlamenti tudósításait, vagyis nagyszerű, ma is szórakoztató tárcasorozatát A Tisztelt Házból címen, aminek rendkívül nagy volt a népszerűsége az olvasók körében, és még a képviselők sem haragudtak meg érte, de legalábbis volt annyi eszük, hogy ne mutassák, ha mégis. A mai olvasónak már nem is igazán érdekes, hogy az író maga kabátlopási ügybe keveredett-e, vagy sem, azaz hogy minden valóban úgy hangzott-e el szó szerint, ahogyan megírta. A filológusok persze odarendelik az aranyköpésekhez a neveket, a valaha élt szónokokat, de szívderítően mulattató és halhatatlan „élő” nevek nélkül is. Mikszáth ilyen gyöngyszemeket örökített meg: Róth Pál képviselő úr szállóigévé vált jelszava a békéről: „Mindnyájan egy anyának vagyunk a testvérei!” Gróf Karátsonyi Guidó keresetlenül őszinte elszólása képviselői mandátumának megszerzéséről: „Mégiscsak szebb az, ha az ember készpénzen veszi a mandátumot, legalább nem tartozik érte.” Egy szerény felszólaló ellenzéki példálózása: „Hiszen a birka csak birka, de mégis topog a lábával.” Irodalomtörténeti elemzői hangsúlyozzák, hogy miután Mikszáth 1887-ben a parlamenti tudósítók karzatáról lekerült (valójában felemelkedett) a Tisztelt Ház képviselői székébe, továbbra is megőrizte a karzat véleményét és rálátását a parlamenti életre, és megalkotta Katánghy Menyhért országgyűlési képviselő alakját, a naplóbíráló bizottság tagját, aki vidéken „felejtett” feleségének küldött leveleiben beszéli ki a napi politikai eseményeket. Katánghy főhőssé növekedett Mikszáth Két választás Magyarországon című regényében. Az első rész címe szerint Nagyságos Katánghy Menyhért képviselő úr viszontagságos élete, kalandjai, szerencsétlensége és szerencséje. Úgy lesz orvosból képviselő, hogy felesége egy napon kijelenti: „Képviselőné akarok lenni.” Mivel mindehhez pénz kell, eladja a nyakláncát, támogatókat szerez, és a férje a napidíjért kölcsönzött bundában el is indul „Csaba népének országába”, azaz Székelyföldre, hogy megismerkedjen a választóival. Az ismerkedés három napig tartó, egymást váltó evés-ivás és kártyázás a „góbék nábobja” házánál, ahol aludni sem lehet, mert az ágyakat, kanapékat mind kihordták az udvarra, hogy a vendégek a házban elférjenek. Katánghy, akit senki sem ismer, azért nyer voksokat, mert a kísérője megutáltatja magát: „Verte a mellét, hogy őt nem lehet elnémítani. Én karakter vagyok, rikácsolta, ami a szívemen, az a számon. Folyton-folyvást dolgozott, agitált Katánghy ellen, míg csak egy hallgatója akadt, s úgy fölpaprikázta maga ellen az embereket, hogy mire megvirradt, mindenki egy véleményen volt, mindenki hangoztatta: Megválasztjuk a pesti embert, punktum… Az ebédnél, mely uzsonna tájára esett, ismét megindultak a tósztok. A legtekintélyesebb emberek emelkedtek fel, Menyhértre ürítve poharukat, olyanforma célzásokat fonva-szőve, hogy: Ha az Isten úgy akarja, mint münk, ezen mü vendégünket szívünkhöz jobban is megragasztjuk. Valamiképpen a kanyarodó patak messziről jön az ő csergedező vizével, de akármilyen messziről érkezik, sehol sem mondják, amerre elfolyik: ahol jön, ni, egy idegen patak, hanem mindenek így szólanak: ez a mi patakunk. Engedje az Úristen ő szent felsége, hogy itt a mi megyénkből váljék a kis patak nagy folyammá.” Mivel „székely ember orvost sohasem választana meg képviselőnek”, Katánghyt úgy mutatják be, hogy író. A regényben, a regényes túlzásokban is, nyomon követhető a szerző iróniája/öniróniája. Mikszáth 1887–1892 között a háromszéki Illyefalva kormánypárti képviselője volt, majd pedig Fogaras, utána Máramarossziget képviselője. Nem hiányzik a gunyoros csipkelődés a visszaemlékezéseiből sem. Így kommentálja legelső tudósítói látogatását a képviselőház újságírói karzatán: „Milyen csodálatosnak, fényesnek és méltóságteljesnek látszott minden. Szívem megdobbant. Ez hát a nemzet törvényhozása. Ez a szent csarnok. Kéjjel szíttam be a levegőt, mely az ország nagyjainak lélegzeteitől lett olyan fülledtté; szemem gyönyörködve indult meg véges-végig a padokon. Imitt-amott fölbukkant egy-egy ismerős arc, melyet láttam már valami képeslapban. Hogy elméláztam én ezeken! Érdekelt koponyájuk alkata, szemeik pislogása, kezeik mozdulata. Istenem, istenem, mit érezhet a szívében egy ilyen ember, aki az ország oszlopa gyanánt ül itt! Az egyik oszlop éppen aludt.”
Kozma Mária
copy.jpg)
.jpg)