Girbegurba fecsegések 185.

Kozma Mária
Becsült olvasási idő: 5 perc

Szerelem, szépség, gazdagság, öröm, tétlenség: külön-külön és együttesen a bulvármédia témái. A bulvár a francia boulevard származéka, eredeti jelentése szerint látványos fasorokkal, virágágyásokkal szegélyezett, valamint jármű- és gyalogosforgalommal rendelkező, nagyvárosi főútvonalak neve, amelyeknek járdáin pihenőhelyek, teraszok, kávézók települtek. A 19. század végi Párizsban nagy újdonságnak számított, hogy itt újságokat is „felszolgáltak”, amiket bulvárlapoknak neveztek. Ez olyan népszerűséghajhász, felszínes érdekességeket közlő médiatermék volt, amely elsősorban színészek, félvilági hölgyek, a társasági élet és az úri szalonok közismert szereplői és hasonló hírességek magánéletében vájkált a nagy hűhó semmiért unaloműző, pletykálkodó modor nevében. Úgy tűnik, mindenkori érdeklődésre tarthat számot a személyesen vagy csak hírből ismert nevezetes hölgyek, urak szerelme, szépsége, gazdagsága, öröme, a nyilvánosság előtt félig-meddig ismert titkainak feltárása és hírbe hozása. Persze a történeteik az irigységet is felkavarják és az átlagember vágyát, hogy hozzájuk hasonló legyen.


Hirdetés

A bulvárhírekben az éhség, a keserűség és szegénység csak akkor jelenik meg félmondatokban, ha már minden jóra fordult. A gazdagok dicséretének ellentétéről, a népi átokról mint közösségi igazságérzetről nemigen esik szó, itt van mindjárt a szólásmondás: sírva menjen el az egér is a házadtól, azaz ne legyen még betévő falatod sem. Újabban, ha ritkán is, de ilyenféle kajánságokkal is bővült a bulvárirodalom, igaz, ma már más az olvasóközönsége, mint a 19-20. században. Ám nincsenek statisztikák például olvasási szokásokról, hányan olvassák el a dúsgazdagok esküvői márkás ruhaviseletének és a lakodalmi étrendnek a felsorolását. Az ókorból van egy rosszalló feljegyzés Sziszobek nevű fáraóról, akinek egyetlen tette, amiről fennmaradt a neve, az volt, hogy feltalálta az éjebédet, ugyanis előkelőségét, gazdagságát azzal fitogtatta, hogy éjszakára is beiktatott egy napi negyedik étkezést külön menüvel. Ezzel azért vált hírhedtté, mert az egyiptomiak közönséges napokon szabályszerűen háromszor étkeztek. Korabeli európai bulvárirodalom, életmódmagazin lehetett a 13. századi költemény, ami Rózsaregény néven ismeretes. Valamikori népszerűségére jellemző, hogy máig fennmaradt háromszáz kézirata, ennél természetesen jóval több másolata és olvasója is létezhetett, de hát az idő vasfoga szétcincálta azokat. Vegyük számításba azt is, hogy akkor csak az előkelő társadalmi réteg elenyészően kevés tagja és közülük is főleg a férfiak tudtak írni, olvasni. A költemény cselekménye egyszerű: a Szerelemkertbe megérkezik a férfi, hogy meghódítsa a Rózsa nevű leányzót, valójában, hogy „leszakítsa a rózsáját”. Minden csupa allegória, eszményi szépség, megszemélyesített érzelem, melyeknek alakjai a mai bulvárból is megszokott Szerelem, Szépség, Gazdagság, Öröm, Tétlenség. Mindez követendő, elérni vágyott ideállá emelkedett, a póriasan nyers szexuális indíték is misztériumba költözött. Irodalmárok és művelődéstörténészek sokasága elemzi, mi tette mégis évszázadokon keresztül irodalmi példaképpé, de ami ennél is rejtélyesebb, amolyan életvezetési kézikönyvvé. Világos, hogy az emberek vágytak/vágynak erre az idilli álomvilágra. A költőkre való hatását is sokáig megőrizte. Ezért ők a Rózsaregényből kölcsönzött ligetekben sétálgattak szerelmükkel kart karba öltve, és el akarták hitetni, hogy a rózsatépés mellett sajtból, almából, hagymából és forrásvízből álló ebéd után epekednek, és nem is gondterhelt költők, hanem gondtalan favágók szeretnének lenni. Miután a szegény költők ekképp kiandalogták magukat, visszatértek a valóságba, vagyis kerestek egy terülj-terülj-asztalkát. Örök érvényű bulvár, hogy a dúsgazdag úr dúsan rakott asztal mellett ül, nem is kell ennie, sőt hatásosabb, hogyha hozzá sem nyúl az ételekhez, hiszen elsősorban azt akarja üzenni a világnak, hogy ha úri kedve úgy diktálja, hatalmában áll másokat etetni. Miután a szegény költők jóllaktak, örömtelten ellovagoltak a csatatérre véres harcot vívni az ellenséggel és lehetőleg hősként hazatérni. Ha megtehették, másféle Öröm után is néztek, s futottak az örömtanyákra az örömlányokhoz, vagy hasonló céllal megkeresték az ördög tavait, azaz a 13–14. század ugyancsak népszerű közfürdőit, fürdőházait. A középkori nyilvános fürdők nem a tisztálkodást, hanem az előkelő társasági életet szolgálták. Kiábrándító valóság, hogy a fertőző betegségek és az 1347-ben tomboló, európai nagy pestisjárvány miatt a közös lubickolás a szerelemkerti fürdőházakat veszélyes fertőző gócokká tette. Pár száz évre meg is szűntek. A bulvárirodalom persze laza és fesztelen, még a botrányok sem kavarnak benne igazán nagy port. Népszerűségének alapja ma nemcsak a könnyű idill délibábja, hanem a jól menedzselt fogyasztói mentalitás is. Szerencsémre, az álomszép rózsalugasok, ahol kozmetikázott szépségkirálynők és tétlen milliomosok találkoznak, na és szegény „költők” ezt megverselik, nem az én világom részei még a „színes” hírfolyamokban sem.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!