Hirdetés

Fesztiváloztak a kékiringósok

Benépesedett szombat délután a székelyudvarhelyi Márton Áron tér. Néptánccsoportok vették birtokukba a központot, akik nemcsak a megye különböző településéről, de a megyehatáron, sőt az országhatáron túlról is érkeztek, hogy részt vegyenek a XXIV. Kékiringó Néptáncfesztiválon.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
Fesztiváloztak a kékiringósok
Közös ünnep. Vidámság és jókedv Fotó: Hadnagy Éva

Színpompás népi viseletekbe öltözött fiatalok, gyerekek gyülekeztek szombat délután Székelyudvarhely központjában, hogy a közös csoportkép elkészítését követően ünnepélyesen felvonulhassanak a XXIV. Kékiringó Néptáncfesztivál helyszínére, az Udvarhelyi Fiatal Fórum nagytermébe. Több mint kétszázan vettek részt az eseményen, hiszen a házigazdákkal együtt tíz néptánccsoport képviseltette magát a találkozón. Both Aranka, a Kékiringó Néptánccsoport vezetője elmondta, a fesztivál kiváló alkalom a hagyományok ápolására, tovább éltetésére, arra, hogy a csoportok megismerjék egymás munkáját, illetve közösségkovácsoló hatása is van.

Hadnagy Éva

– Bemutathatjuk egymásnak saját táncainkat, ezáltal pedig tovább gazdagodunk, de az együttlét, az együtt táncolás is hatalmas összetartó, közösségkovácsoló erővel bír – fogalmazott Both Aranka.

A néptáncfesztivál programja már délelőtt elkezdődött, meghívottjaik kézműves-foglalkozásokon vehettek részt. A kisebbek a tojásírás, a nagyobbak pedig a nemez- és bőrdíszművesség rejtelmeivel ismerkedhettek.

Hadnagy Éva

A Csimpolya és Kenderkóc együttesek voltak az esemény egyedüli határon túli résztvevői, Püspökladányból érkeztek a Kékiringó Fesztiválra. Nagy Szabolcs, a tánccsoport egyik vezetője elmondta, több mint egy évtizedes kapcsolat köti össze őket a kékiringósokkal, így rendszeres résztvevői egymás eseményeinek. Ezúttal tizenkét fős, vegyes korosztályú csoporttal érkeztek a székelyudvarhelyi rendezvényre. Előadásukban mezőségi ugrós és üveges táncokat, valamint botolót és gömöri táncokat láthattak az érdeklődők. A Mákvirágok néptánccsoport Székelykeresztúrról érkezett. Vezetőjük, Mátéfi Zita elmondta, mindig örömmel vesznek részt az eseményen, hiszen minden ilyen alkalom egy nagyon jó kikapcsolódási, bemutatkozási lehetőség számukra. Két népes csapattal érkeztek a fesztiválra, előadásukban szászcsávási cigánytáncokat, és mezőségi táncokat láthatott a közönség. A balánbányai Ördögborda is a meghívottak között volt, visszatérő vendégeik a fesztiválnak. Székely Árpád Tamás, a csapat vezetője elmondta, fontosnak tartják a részvételt, hiszen egy igazán jó mulatság, feltöltődési és kikapcsolódási lehetőség is egyben ez a rendezvény.

Hadnagy Éva

Az ünnepi műsor első fellépői a házigazda kékiringósok voltak, a legkisebbek népi gyermekjátékokat mutattak be, majd a nagyobb korosztályú csoportok is sorra színpadra léptek, megalapozva az ünnepi hangulatot. Őket sorra követkették a meghívottak. Pörögtek a szoknyák a dallamokra, szállt a dal, vidámság és jókedv jellemezte az estét. A tánccsoportok előadásait gasztronómiai bemutató követte, ahol minden tánccsoport a tájegységére jellemző ételt mutatott be és kínált, az estet pedig közös táncház zárta.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!