Ferencz Tihamér a beruházásokra helyezné a hangsúlyt

HN-információ
A község fejlesztésére, a megkezdett beruházások folytatására helyezné a hangsúlyt Fe­rencz Tihamér, Gyergyószárhegy RMDSZ-es polgármesterjelöltje – derült ki a jelölt csütörtöki saj­tó­tá­jé­koz­tatóján. A községben április 10-én előválasztást tart az RMDSZ, ahol eldől a tanácsosi tisztségre jelentkezők rangsora. [caption id="attachment_26617" align="aligncenter" width="1000"]Gábor László, Ferencz Tihamér, Bende Sándor. Jelölt és támogatói Gábor László, Ferencz Tihamér, Bende Sándor. Jelölt és támogatói[/caption] Két hete tettek közzé egy felhívást, amelyben felszólították Gyergyószárhegy lakosságát, hogy mindazok jelentkezését várják, akik az RMDSZ színeiben részt vállalnának a község közéletében, illetve az önkormányzati munkában – hangzott el Ferencz Tihamér, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, Bende Sándor, Gyergyó területi elnök és Gábor László leköszönő polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján. Előválasztásra készülnek Mint Ferencz Tihamér közölte, a felhívásra húsz személy jelentkezett, közülük 19-en önkormányzati képviselői tisztségre pályáznak, egy személy pedig polgármesteri mandátumra aspirál. Mivel a polgármesteri tisztségre csupán Ferencz Tihamér nyújtotta be a jelöléshez szükséges dokumentációt, csak a helyi tanácsosi lista rangsorának megállapítása végett szerveznek állóurnás előválasztást április 10-én a községházán. A község lakói a listán lévő 19 személy közül 13-at kell válasszanak, és az elért szavazatszámok alapján állítják fel a tanácsosok rangsorát. Az 5., illetve a 6. helyet fenntartják a helyi nőszervezet, valamint a községhez tartozó Güdüc jelöltjének, amennyiben nem szereznének elég szavazatszámot a bejutáshoz. A polgármesterjelölt elmondta, már kidolgozta a programját, amelyben terjedelmes rész jutott a fejlesztéseknek, és amelyben összegezte a lakosság mindazon igényeit, amelyeket a támogatói aláírások gyűjtése közben jeleztek falustársai. – A szárhegyi embereket az utcák aszfaltozását és a járdaépítést tartják a legfontosabb teendőnek a következő időszakban, ehhez azonban előbb be kell fejezni a már elkezdett ivóvíz- és csatornahálózat kiépítését – állapította meg Ferencz. Kifejtette, elődje már elkezdett projektjeit folytatni szeretné, emellett a programját bővítené az előválasztás után potenciális tanácsostársai ötleteivel. A megbékélés záloga az új csapat A sajtótájékoztatón jelen lévő Gábor László leköszönő polgármester és Bende Sándor, Gyergyó területi RMDSZ-elnök egyaránt garanciát lát abban, hogy Ferencz Tihamér és a köréje tömörülő fiatal tanácsosjelöltek képesek lesznek megújulást hozni a községben, és elcsitulnak azok az ellentétek, amelyek az elmúlt mandátumot jellemezték. – Új csapat, új emberek kellenek, ez megbékélést hoz a községbe – szögezte le Gábor László, aki amiatt sem aggódik, hogy potenciális utódjának nincs tapasztalata a közigazgatásban. Gáll Szabolcs, gyergyóalfalvi polgármester példáját hozta fel Bende Sándor, mondván, ő is fiatalon, közigazgatási tapasztalatok híjával nyert választást 2012-ben, mégis hamar beletanult feladatába. [box type="shadow" ]Danguly Ervin függetlenként indul Gyergyószárhegyen Danguly Ervin kulturális referens aspirál még polgármesteri tisztségre – szándékát a Facebook közösségi oldalon közzétett felhívásában jelezte. Danguly 2012-ig az RMDSZ aktív tagja volt Gyergyószárhegyen, majd miután lemondott helyi elnöki tisztségéről és kilépett a Szövetségből, az EMNP színeiben jutott megyei tanácsosi mandátumhoz. A közelgő helyhatósági választásokon független jelöltként kíván indulni. Ugyanakkor Kolcsár András, a község volt jegyzője is jelezte egy korábbi sajtótájékoztatóján, „95 százalékban biztos abban”, hogy a helyhatósági választásokon jelöltetni kívánja magát. Ezt azóta nem erősítette meg. [/box] Jánossy Alíz


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!