Hirdetés

Felújították a Fenek útját

HN-információ
Felújították Gyergyóalfaluban a Fenek útját, megyei és helyi együttműködés révén összesen másfél kilométer útszakaszt tettek rendbe, ahol most fekvőrendőrök kialakítását tervezik, hogy ne lehessen száguldozni. [caption id="attachment_17344" align="aligncenter" width="620"]Másfél kilométeres útszakaszt korszerűsítettek 450 ezer lejből Fotó: Keresztes Zoltán Másfél kilométeres útszakaszt korszerűsítettek 450 ezer lejből Fotó: Keresztes Zoltán[/caption] A felújított Fenek útját kedden adták át és áldották meg. Az eseményen Gáll Szabolcs, Alfalu polgármestere azt mondta, ezt a megyei önkormányzat községi utak felújítására elkülönített alapjából tudták kifizetni. – Úgy gondolom, a munkálatokat jól végezték el, örülünk, hogy ismét könnyen lehet közlekedni a forgalmas útszakaszon – fogalmazott a községvezető. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint Alfaluban egymást követik a sikeres projektek, ami annak is köszönhető, hogy a helyi önkormányzat együtt tud dolgozni a megyeivel. – Továbbra is azon kell gondolkodnunk, hogyan tudunk olyan beruházásokat hozni a térségbe, melyek előmozdítják annak fejlődését – jegyezte meg. Borboly Csaba megyeitanács-elnök szintén reményét fejezte ki, hogy további beruházásokra is sor kerül Alfaluban. Mint kiemelte, munkahelyek teremtése és minél több turista idecsalogatása kell legyen a következő lépés. 1585 méteres szakaszon újították fel az útburkolatot, erre 450 ezer lejt szánt a megyei tanács, a helyi önkormányzat pedig a tervezés árát, a munkálatfelügyeletet és az útfestést kellett biztosítsa, ami közel 30 ezer lejt tett ki. A környéken lakók örülnek az új útnak, viszont félnek attól, hogy az autósok túl gyorsan fognak közlekedni, veszélyeztetve a gyalogosokat, gyermekeket. A községvezetés ezért fekvőrendőrökkel tervezi lassítani a forgalmat. A községben egyébként a járdák rendbetétele is folyamatban van, a Veres iskola előtti résztől a temetőig újítják fel a járófelületet. A jövőben pedig tervezik a Baktai út korszerűsítését is, melynek megvalósításához erdei utak feljavítására vonatkozó pályázati lehetőségre számítanak. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!