kevés felhő
Fekete-Rez és Maros-forrás túra
Április 6-án, szombaton, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület (CsEKE) szervezésében, Márton Adél és Márton Gyula vezetésével a Gyergyói-havasok déli részén, a Fekete-Rez-hegységbe túráztunk, érintve a Maros-folyó földrajzi forrását.
Csíkszeredából fél nyolckor keltünk útra személygépkocsikkal Marosfőre, gyalogtúránk kiindulópontjára. A marosfői vasútállomás mellől, 890 m-es tengerszint feletti magasságból negyed kilenckor indultunk el gyalogosan, miután túravezetőink köszöntötték a résztvevőket és ismertették az útvonalat. A kék pont, piros kereszt turistajelzés mentén haladtunk, először a házak között, majd fokozatosan emelkedve, eróziótól barázdált, csillámpalás kövekkel tűzdelt úton, legelőkön keresztül, amelyeket sudár bükkerdő szegélyezett az út bal oldalán. A hó éppen csak elolvadt ezeken a részeken, az erdő ébredezett, az énekesmadarak hangja és a tavasz illata kísért utunkon, az avarban utat törtek a hóvirágok és odvas keltikék, az út túloldalán pedig, ahol a magányos fenyők uralták a terepet, élénk kék színű csillagvirágok nyújtogatták szirmocskáikat a nap felé. Jóleső érzés volt ezeket megpillantani, mert régóta vártunk arra, hogy találkozzunk a tavasz virágaival.
A Fekete-Rez tetejére vezető turistaút jelzései kiválóak, s ebben az időszakban szerencsére a pásztorkutyáktól sem kell tartanunk, de tudni kell, hogy táblák figyelmeztetnek erre a veszélyre az útszakasz mentén. Most azonban kedvünkre nézelődhettünk, hallgathattuk a fülünknek oly kedves madárdalt, bőrünkön érezhettük a simogató tavaszi napsugarak ölelését. Felfelé tartva időnként visszafordultunk és egyre jobban ráláttunk az alattunk elterülő völgyre, a Csíki-medence felső szakaszára, a szemközti Gréces-tetőre, a távolabbi Hargita vonulatára. A magányosan álló termetes fenyőfák alsó ágai itt egészen a földig érnek, hegyes csúcsaikkal pedig szinte az eget súrolják, látványuk lenyűgöző. Még jó, hogy ebben az alsó régióban ezek érintetlenül maradtak, nem bántotta őket az időjárás viszontagsága. Kicsit fennebb haladva azonban már messziről látszik, hogy a fenyőerdőt mintha leborotválták volna, úgy metszette le csúcsukat az erős szél, jegesedéstől kísérve.
Az első megállónk egy kialakított pihenőhelyen volt, később egy kis sziklás részen álltunk meg újra, ahonnan a Nagy-Hagymás vonulatát, a Terkő-hegységet és a távolabbi Csíki-havasok vonulatát kémleltük, az Egyes-kő impozáns alakja ebből a szögből nézve egészen másként mutatott. Innen egy lankásabb részen folytattuk utunkat sudár fenyők között, majd újra legelős részre értünk. Az utolsó emelkedő szakasz előtt újabb pihenőt tartottunk, és innen már erdő között haladtunk tovább. Az útvonal ezen szakaszától kezdődtek a meglepetések, itt szembesültünk azzal, hogy hatalmas széldöntések rendezték át a terepet. Az erdőbe érve elértük a hóhatárt, s a kidőlt fákat kerülgetve próbáltuk követni a jelzett utat. Eligazító táblákhoz érkezve, balra tartottunk, egy újabb emelkedő következett, immár az utolsó, amely elvezetett a Fekete-Rez 1538 m magas csúcsára, amelyet 11.00 órakor értünk el. A csúcsjelző oszlopnál és táblánál, ahol még tartotta magát a tél, mert jó félméteres volt a hóréteg vastagsága, elkészültek a csoportképek, előkerült a csúcspálinka és csúcscsoki, a nap ragyogott, s mindannyian örvendtünk, hogy itt lehetünk.
A tetőtől körülbelül 350 m-nyi távolságot tettünk meg lefelé, hogy elérjük a Maros forrása közelében lévő pihenőhelyet, hegyi menedékkunyhót. Itt ebédeltünk, s innen már csak 150 m-t kellett megtennünk ahhoz, hogy láthassuk a Maros földrajzi forrását, a rövid szakasz azonban kétszer annyinak tűnt, mert itt is keresztbe dőlt fenyőfák nehezítették az előrejutást, de végül az akadálypálya közepén megtaláltuk a Maros forrását. A forrásnál fényképeket készítettünk, és a Maroshoz, folyóvizekhez kapcsolódó népdalok is előkerültek a tarsolyokból, énekesmadarak hangjától kísérve „megénekeltük” a forrást. A Maros földrajzi forrása 1485 m tengerszint feletti magasságban található, egy 2016-ban elhelyezett szürke andezit kőtömbön három nyelven olvasható a felirat és a földrajzi koordináták. A forrástól visszamentünk a pihenőhelyre, és a kék pont, kék sáv, sárga sáv jelzéseket követve folytattuk az ereszkedést az említett havas terepen, összevissza borogatott fenyőfák között, amelyek sorompókhoz hasonlóan torlaszolták el az utat. Jó volt a végére érni ennek a szakasznak, mindenki felszusszant, amikor kiértünk a nyeregbe, ahol kellemes meleg fuvallat fogadott és tiszta, akadálymentes terep. Itt is időztünk valamennyit, ráérősen szívtuk magunkba a nap melegét, nem kellett siessünk, hogy elérjük a vonatot. Bevártuk két túratársunkat, akik reggel még más úti cél felé indultak, de tudomást szerezve erről a túráról, úgy döntöttek, visszafordulnak, és inkább hozzánk csatlakoznak. Jó volt találkozni velük a Fekete-Rez nyergében kialakított pihenőhelyen, így csapatunk létszáma a kezdeti 16-ról 18 főre emelkedett. A napos oldalban csillagvirágok, sáfrányok, szellőrózsák szépségében gyönyörködhettünk, s kémleltük a messzeséget, a csodás panorámát. A Pombükk felé vezető úton ereszkedtünk vissza Marosfőre, a kék pont turistajelzés mentén, így egy szép körtúrát tettünk meg. Az útvonalnak ez az utolsó része gyönyörű, először különleges, kúp alakú törpefenyőkkel találkozunk, melyeket legelésző juhnyájak formáznak ilyenre nyaranta, aztán fehér törzsű nyírfák, mogyoróbokrok és fenyőfák egymást jól kiegészítő kompozíciója adja a hely sajátos arcát, ezek között megbújnak a környezetbe simuló kalibák, nyári szállások. Egyikük, amely egy hatalmas, több száz éves bükkfa árnyékában kapott helyet, különösen kedves volt. A pici hajlék és a hatalmas bükkfa együttese sugározta a pozitív energiát, a faóriás valósággal hívogatott, hogy átöleljük termetes törzsét és töltekezzünk belőle. Mire visszaérkeztünk az állomáshoz, összesen 15 km-t tettünk meg, és örömmel nyugtáztuk, hogy újra egy élményekkel telített, szép napunk volt, kár lett volna kihagyni ezt a túrát.
Köszönet Márton Adélnak és Márton Gyulának, akik a túravezetői képzés elvégzését és sikeres záróvizsgáját követően bevállalták ennek a túrának a megszervezését, gyakorlatban is kamatoztatva tudásukat. Legközelebb Cserevirág túrájuk lesz a hónap végén, ami szintén szépnek ígérkezik. Csatlakozzatok csapatunkhoz, fedezzük fel együtt a minket körülvevő szépségeket!
Péterffy Ági, Csíkszereda
A Fekete-Rez tetejére vezető turistaút jelzései kiválóak, s ebben az időszakban szerencsére a pásztorkutyáktól sem kell tartanunk, de tudni kell, hogy táblák figyelmeztetnek erre a veszélyre az útszakasz mentén. Most azonban kedvünkre nézelődhettünk, hallgathattuk a fülünknek oly kedves madárdalt, bőrünkön érezhettük a simogató tavaszi napsugarak ölelését. Felfelé tartva időnként visszafordultunk és egyre jobban ráláttunk az alattunk elterülő völgyre, a Csíki-medence felső szakaszára, a szemközti Gréces-tetőre, a távolabbi Hargita vonulatára. A magányosan álló termetes fenyőfák alsó ágai itt egészen a földig érnek, hegyes csúcsaikkal pedig szinte az eget súrolják, látványuk lenyűgöző. Még jó, hogy ebben az alsó régióban ezek érintetlenül maradtak, nem bántotta őket az időjárás viszontagsága. Kicsit fennebb haladva azonban már messziről látszik, hogy a fenyőerdőt mintha leborotválták volna, úgy metszette le csúcsukat az erős szél, jegesedéstől kísérve.
Az első megállónk egy kialakított pihenőhelyen volt, később egy kis sziklás részen álltunk meg újra, ahonnan a Nagy-Hagymás vonulatát, a Terkő-hegységet és a távolabbi Csíki-havasok vonulatát kémleltük, az Egyes-kő impozáns alakja ebből a szögből nézve egészen másként mutatott. Innen egy lankásabb részen folytattuk utunkat sudár fenyők között, majd újra legelős részre értünk. Az utolsó emelkedő szakasz előtt újabb pihenőt tartottunk, és innen már erdő között haladtunk tovább. Az útvonal ezen szakaszától kezdődtek a meglepetések, itt szembesültünk azzal, hogy hatalmas széldöntések rendezték át a terepet. Az erdőbe érve elértük a hóhatárt, s a kidőlt fákat kerülgetve próbáltuk követni a jelzett utat. Eligazító táblákhoz érkezve, balra tartottunk, egy újabb emelkedő következett, immár az utolsó, amely elvezetett a Fekete-Rez 1538 m magas csúcsára, amelyet 11.00 órakor értünk el. A csúcsjelző oszlopnál és táblánál, ahol még tartotta magát a tél, mert jó félméteres volt a hóréteg vastagsága, elkészültek a csoportképek, előkerült a csúcspálinka és csúcscsoki, a nap ragyogott, s mindannyian örvendtünk, hogy itt lehetünk.
A tetőtől körülbelül 350 m-nyi távolságot tettünk meg lefelé, hogy elérjük a Maros forrása közelében lévő pihenőhelyet, hegyi menedékkunyhót. Itt ebédeltünk, s innen már csak 150 m-t kellett megtennünk ahhoz, hogy láthassuk a Maros földrajzi forrását, a rövid szakasz azonban kétszer annyinak tűnt, mert itt is keresztbe dőlt fenyőfák nehezítették az előrejutást, de végül az akadálypálya közepén megtaláltuk a Maros forrását. A forrásnál fényképeket készítettünk, és a Maroshoz, folyóvizekhez kapcsolódó népdalok is előkerültek a tarsolyokból, énekesmadarak hangjától kísérve „megénekeltük” a forrást. A Maros földrajzi forrása 1485 m tengerszint feletti magasságban található, egy 2016-ban elhelyezett szürke andezit kőtömbön három nyelven olvasható a felirat és a földrajzi koordináták. A forrástól visszamentünk a pihenőhelyre, és a kék pont, kék sáv, sárga sáv jelzéseket követve folytattuk az ereszkedést az említett havas terepen, összevissza borogatott fenyőfák között, amelyek sorompókhoz hasonlóan torlaszolták el az utat. Jó volt a végére érni ennek a szakasznak, mindenki felszusszant, amikor kiértünk a nyeregbe, ahol kellemes meleg fuvallat fogadott és tiszta, akadálymentes terep. Itt is időztünk valamennyit, ráérősen szívtuk magunkba a nap melegét, nem kellett siessünk, hogy elérjük a vonatot. Bevártuk két túratársunkat, akik reggel még más úti cél felé indultak, de tudomást szerezve erről a túráról, úgy döntöttek, visszafordulnak, és inkább hozzánk csatlakoznak. Jó volt találkozni velük a Fekete-Rez nyergében kialakított pihenőhelyen, így csapatunk létszáma a kezdeti 16-ról 18 főre emelkedett. A napos oldalban csillagvirágok, sáfrányok, szellőrózsák szépségében gyönyörködhettünk, s kémleltük a messzeséget, a csodás panorámát. A Pombükk felé vezető úton ereszkedtünk vissza Marosfőre, a kék pont turistajelzés mentén, így egy szép körtúrát tettünk meg. Az útvonalnak ez az utolsó része gyönyörű, először különleges, kúp alakú törpefenyőkkel találkozunk, melyeket legelésző juhnyájak formáznak ilyenre nyaranta, aztán fehér törzsű nyírfák, mogyoróbokrok és fenyőfák egymást jól kiegészítő kompozíciója adja a hely sajátos arcát, ezek között megbújnak a környezetbe simuló kalibák, nyári szállások. Egyikük, amely egy hatalmas, több száz éves bükkfa árnyékában kapott helyet, különösen kedves volt. A pici hajlék és a hatalmas bükkfa együttese sugározta a pozitív energiát, a faóriás valósággal hívogatott, hogy átöleljük termetes törzsét és töltekezzünk belőle. Mire visszaérkeztünk az állomáshoz, összesen 15 km-t tettünk meg, és örömmel nyugtáztuk, hogy újra egy élményekkel telített, szép napunk volt, kár lett volna kihagyni ezt a túrát.
Köszönet Márton Adélnak és Márton Gyulának, akik a túravezetői képzés elvégzését és sikeres záróvizsgáját követően bevállalták ennek a túrának a megszervezését, gyakorlatban is kamatoztatva tudásukat. Legközelebb Cserevirág túrájuk lesz a hónap végén, ami szintén szépnek ígérkezik. Csatlakozzatok csapatunkhoz, fedezzük fel együtt a minket körülvevő szépségeket!
Péterffy Ági, Csíkszereda
Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.
 cm.JPG)
