Állok a sírjánál és emlékezem. Tanítónő volt a legjobbak között. Váro­sunk apróságának százait tanította szépre, jóra az írás-olvasás magas tudományára a kis analfabéta-palántákat. Tudta, a jó pedagógus elsősorban szereti a gyermekeket majd neveli, és csak azután tanítja őket. Az állam akkortájt nem kényeztette el a pedagógusokat, hallani lehetett, hogy a tanító a nemzet napszámosa, éhbérért harcol azért, hogy ember váljék neveltjeiből. Úgy temették el, ahogy azt évekkel ezelőtt meghagyta. Halála hírét nem tették közzé, temetésén kizárólag csak a családja vett részt. Sírját fenyőágak borítják, középen egyetlen virágcsokor. Pontosan úgy, ahogy kívánta. Pár nappal később adtak hírt Balogh Éva haláláról és temetéséről az újságokban. Végakaratát a család pontosan, maradéktalanul teljesítette, és ezt visszamenően respektálom. Csakhogy nekem, aki játszótársa voltam és később is családjaink összejártak, együtt ünnepeltek, nem tilthatta meg, hogy elsirassamű s volt tanítványaival együtt, akik rajongva szerették, megadjuk neki a végtisztességet. Nyugodjék békében! Csíkszereda, 2017. június 19. Kopacz Zoltán [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]